Ausztria – Izrael: Fogadási Tippek és Világbajnoki Selejtező Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 09.
Ausztria
Teljesítmény:
V N V V N
  • Hypo-Arena
  • November 12. 20:45
Nézd élőben itt:
20BET
Izrael
Teljesítmény:
N V V N N
Ausztria
Fölött 2.51.81
Izrael
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Zárjuk a mai napot, Ausztria – Izrael mérkőzés következik. Általában ezen két csapat összecsapását nem szoktuk kihagyni, szinte már hagyomány, hogy ha ők ketten megmérkőznek, akkor arra mi tippelünk.

A csoport első két helye szinte már biztosan eldőlt. Dánia fantasztikus, szavakkal leírhatatlan teljesítményt nyújtva megnyerte a csoportot (nyolcból nyolcat nyert, 27 gólt rúgott, egyet sem kapott), mögöttük pedig a nagy hajrát kivágó Skócia került. Igaz, különleges szituációban még lecsúszhatnak Robertsonék onnan, de erre elég kicsi a sansz.

A harmadik és negyedik helyet pedig Ausztria és Izrael birtokolja, a sógorok azért állnak hátrébb, mert rosszabb a gólkülönbségük.

Viszont a nyugati szomszédaink kezében van egy aduász: A 2020/2021-es Nemzetek Ligája összesített rangsora alapján azon két legjobb csapat, akik nem kerülnek továbbjutást/pótselejtezőt érő helyre, azok továbbjutnak. Jelen állás szerint Ausztria viszi az egyik ilyen helyet.

Az utolsó fordulóban Ausztria Moldovával játszik, míg Izrael a Feröer-szigetekkel…

Holnap újabb meccsekkel folytatjuk a válogatott szünetet.

Az előző kör

Októberben volt legutoljára válogatott szünet, így röviden összefoglaljuk a mérkőzéseiken történteket, valamint megvizsgáljuk a kereteket és a friss információkat is.

Dánia – Ausztria: 1-0

G.: Maehle

Megmaradt a százszázalékos mérlege Dániának, sőt még Kasper Schmeichel kapuját sem sikerült bevenni. Ezzel a győzelemmel Dánia biztosan kijutott Katarba, míg Ausztria biztosan lemarad a második helyről…

A kezdők:

Dánia:

Schmeichel – Christensen, Kjaer, Vestergaard – Wass, Delaney, Höjbjerg, Maehle – Skov Olsen, Poulsen, Damsgaard

Ausztria:

Bachmann – Trimmel, Ilsanker, Posch, Hinteregger, Alaba – Sabitzer, Grillitsch, Laimer, Grull – Kara

Jó húsz percig a kapuk nem forogtak veszélyben, azonban a 20. és a 30. perc között három nagyobb lehetőséget is láthattak a lelkes hazai nézők. Először Andreas Skov Olsen lőtt közelről egy szép lefordulás után. A cselnél csak a védés volt szebb, a kivetődő Bachmann kezében akadt el a labda. A másik oldalon Marcel Sabitzer szabadrúgását a felfutó Martin Hinteregger bólintotta fölé, végül pedig a sérüléséből felépülő Mikkel Damsgaard bombázott 16 méterről, a nagycsapatok figyelmét is felkeltő Sampdoria játékos jobbra tartó lövését Bachmann szép vetődéssel szedte ki.

Fölényben játszottak a hazaiak, gól azonban 45 perc játék után nem született. Ausztria a kaput sem találta el ez idő alatt…

A második félidőt remekül kezdték a dánok, az 53. percben Joakim Maehle, az Atalanta légiósa talált a kapuba, az érdem azonban Thomas Delaney-é volt, aki a félpályától cipelte a labdát, megosztotta a védők figyelmét, így Maehle teljesen üresen maradhatott.

A vendégcsapat a gólt követően fölénybe tudott kerülni, de úgy nehéz egyenlíteni, ha nincs kaput eltaláló lövés. Márpedig itt nem volt, összesen négyszer próbálkoztak, kettőt az ellenfél blokkolt, kettő pedig mellé szállt. Kasper Schmeichelnek így a 90 perc alatt egyáltalán nem akadt dolga. Ausztria együttesében egyébként a védelem és a középpálya nagyon rendben van, viszont nincs egy olyan támadójuk, aki folyamatosan veszélyt jelentene az ellenfél kapujára…

Az osztrák keret

Az együttesnél a legnagyobb sztárok mind jelen vannak, meghívót kapott Marko Arnautovic, Daniel Bachmann, Philippe Lienhart, Marcel Sabitzer és Konrad Laimer is, illetve először szerepelhet a felnőttek között Junior Adamu, aki eddig az U21-es csapatban – meg a Salzburgban – szórta a gólokat.

A teljes keret:

Kapusok: Daniel Bachmann, Heinz Lindner, Alexander Schlager

Védők: David Alaba, Alexander Dragovic, Martin Hinteregger, Philippe Lienhart, Stefan Posch, Christopher Trimmel, Andreas Ulmer

Középpályások: Christoph Baumgartner, Marco Grüll, Florian Grillitsch, Stefan Ilsanker, Konrad Laimer, Dejan Ljubicic, Marcel Sabitzer, Louis Schaub, Alessandro Schöpf, Nicolas Seiwald

Támadók: Marko Arnautovic, Junior Adamu, Yusuf Demir, Ercan Kara, Karim Onisiwo

Előző 5 meccs eredménye
2021.09.04.VB-selejtező 2022
izrael
5:2
ausztria
VB-selejtező 2022
2019.10.10.EB-selejtező 2020
ausztria
3:1
izrael
EB-selejtező 2020
2019.03.24.EB-selejtező 2020
izrael
4:2
ausztria
EB-selejtező 2020
1999.06.06.EB-selejtező 2000
izrael
5:0
ausztria
EB-selejtező 2000
1998.09.05.EB-selejtező 2000
ausztria
1:1
izrael
EB-selejtező 2000
20BET
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Izrael – Moldova: 2-1

G.: Zahavi, Dabbur ill. Nicolaescu

Két vereség után sikerült felállnia Izraelnek, akik ki tudták használni, hogy Ausztria vereséget szenvedett Koppenhágában. Az eredmény alapján mondhatjuk, hogy nehéz dolga volt Zahaviéknak, a statisztikát böngészve pedig kiderül, hogy valóban nem ez volt a legegyszerűbb meccse Izraelnek a sorozatban. A VB-ről nagy valószínűséggel lemaradnak, de a harmadik helyet még megszerezhetik…

A kezdők:

Izrael:

Marciano – Dasa, Abaid, Bitton, Menachem – Abu Hanna – Natcho, Peretz – Solomon, Zahavi, Dabbur

Moldova:

Avram – Potirniche, Posmac, Armas – Jardan, Dros, Rata, Ionita, Reabciuk – Puntus, Cociuc

A második fordulóban találkozott utoljára ez a két csapat, akkor az izraeliek 4-1-re nyertek Chisinauban. Ez a meccs már egy kicsit neccesebbre sikeredett.

Főleg, hogy a 16. percben majdnem a vendégek szereztek gólt, az első válogatottságát ünneplő Artiom Puntus lépett ki a védők között, majd a rövid sarkot vette célba. Félmagas lövését Marciano védte. Nagy helyzet volt.

A másik oldalon – tíz perccel később – Manor Solomon passzolt a tizenhatos előterében álló Eran Zahavi elé, a PSV Eindhoven játékosa azonnal lőtt, a jobb alsóba tartó labdát Avram nem tudta kiszedni, 1-0. Ez volt a csatár nyolcadik gólja a sorozatban.

Az első félidőben sikerült ismét mattolni a moldáv védelmet, megint Solomon szolgálta ki Zahavit, ám a támadó ezúttal mellé lőtt ajtó-ablak ziccerben, négy méterre az üres kaputól.

Viszont a második félidőben jóvá tette a hibáját, alig kezdődött el a játékrész, máris megzörrent a vendégek hálója. Zahavi gólhelyzetben is inkább a biztost választotta, a mellette álló Munas Dabburnak adta a játékszert, aki megszerezte az izraeliek második találatát.

A 85. percben a vendégek ráadásként még meg is fogyatkoztak, Oleg Reabciuk a kezdőkörben követett el egy taktikai faultot, aminek az égegyadta világon semmi értelme nem volt. Mivel már az első félidő hosszabbításában kapott egy sárgát, így távoznia kellett a pályáról. Mindezek ellenére a moldávoknak összejött a szépítés – miután Eran Zahavi kihagyta a meccs ziccerét -, a 94. percben Spataru szabadrúgását Ion Nicolaescu fejelte a léc alá. Bár nagyon szaladtak a vendégek, hogy még legyen idejük az egyenlítésre, ez már nem sikerült.

Egy könnyű meccset tett kicsikét nehezebbé magának Izrael válogatottja, ha a nagy ziccereiket belövik, akkor 4-5 góllal nyerhettek volna…

Az izraeli keret

Talán már korábban említettem, hogy az izraeli szövetségi kapitánynak, Willi Ruttensteinernek nehéz dolga van, amikor a támadókat és a középpályásokat kell kiválasztani, mert tömve van jó focistákkal az izraeli válogatott. Most is a bőség zavara lépett fel, a Zahavi, Dabbur, Solomon, Weissman négyesből valakinek ki kell maradnia… Hátul viszont nem ennyire rózsás a helyzet…

A teljes keret:

Kapusok: Itamar Nitzan, Ofir Marciano, Daniel Peretz

Védők: Ofir Davidadze, Eli Dasa, Hatem Elhamed, Joel Abu Hanna, Eyad Abu Abaid, Ofri Arad, Sun Menachem, Edi Gutliv, Idan Nachmias, Goni Naor

Középpályások: Bibras Natcho, Nir Bitton, Omer Atzili, Dor Peretz, Eden Shamir, Dan Glazer, Gadi Kinda, Liel Abada

Támadók: Eran Zahavi, Munas Dabbur, Yonatan Cohen, Shon Weissman, Suf Podgoreanu

Összefoglalás

Ausztria keretében történt változás, Alexander Schlager és Konrad Laimer sérülés miatt kikerült a keretből. Daniel Bachmann már nem az elsőszámú kapus Watfordban, azonban a válogatottban megőrizheti kezdő helyét.

Ahogy említettem, csatárpozícióban kissé szűkösen vannak az osztrákok, most meg pláne, hogy a Stuttgartban tavaly felemelkedő Sasa Kalajdzic sérülés miatt kiesett. Így Marko Arnautovic lesz az egyetlen ék, mögötte pedig Christoph Baumgartner, Marcel Sabitzer és Alessandro Schöpf.

Az izraeli csapatnál Manor Solomon inkább belső középpályást játszik, míg klubjában inkább a balszélen számítanak rá. Az előző mérkőzésből kiindulva Dabbur és Zahavi is megtarthatja a helyét, Shon Weissman szorul majd kispadra.

A vendégeknél Gadi Kinda távozott az összetartásról sérülés miatt, bár sok esély nem mutatkozott rá, hogy játszana akár most, akár az utolsó, Feröer-szigetek elleni mérkőzésen.

Az előző meccseiken mindig nagy csata volt, relatíve sok góllal, ez most is nagyszerű lenne. Azt az 5-2-es zakót valahogy illene javítani… Hazai pályán az osztrákok egy kivétellel nyerték az Izrael elleni csatákat, ez szerintünk most sem lesz másképp. Viszont nem lesz fáklyás menet, Izrael nagy erőket fog mozgósítani. Így a hazai győzelem mellett nálunk játszik még az, hogy mindkét csapat gólt szerez, valamint az is, hogy legalább két és fél gól lesz majd a találkozón.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső