Bayern München – Freiburg: Fogadási Tippek és Bundesliga Előzetes

Olvasd el 10 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 04.
Bayern München
Teljesítmény:
N N V N N
  • Allianz Stadion
  • November 06. 15:30
Nézd élőben itt:
20BET
Freiburg
Teljesítmény:
N N N D N
Bayern München
Mindkét fél szerez gólt: Igen1.77
Freiburg
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Két német mérkőzéssel zárjuk a mai napot, pénteken pedig – ha minden jól megy – akkor csak korlátozottan leszek elérhető, emiatt elnézéseteket kérem már előre! Remélhetőleg a mai napi adag megfelelő eredményekkel zárul, így azért sikerül egy kicsit meghízlalni a tárcátokat.

Az igazi erőpróba következik a Freiburg számára. Eddig is mérkőztek meg erős ellenfelekkel az új idényben, viszont olyan erős csapattal, mint a Bayern München még nem. Christian Sterich tíz éve áll a klub alkalmazásában, de ilyen jó kezdést még nem produkáltak, egyelőre senki nem tudta megverni őket. Ha szombat délután is ez így marad, akkor mondhatjuk, hogy hatalmas fejlődésen ment keresztül a csapat. Mondjuk, ha a Bayern nyer – ami a papírforma -, ezeket az eredményeket már senki nem veszi el tőlük.

Ritka nehéz dolga lesz annak, aki a Bayern Münchent meg akarja verni. Ez idén sikerült már az Eintracht Frankfurtnak, illetve nem is olyan régen a Borussia Mönchengladbachnak. Na, az egy igazán csúnya verés volt, a legerősebb Bayernt sikerült 5-0-ra kiütni. Nem semmi.

Ebből messzemenő következtetéseket nem kell levonni, de azért azt megmutatta mindenki számára, hogy Julian Nagelsmann csapata sem verhetetlen. Sallai Roland csapata még SOHA nem nyert a Bayern München otthonában, a legjobb eredményük egy-két 0-0-s döntetlen volt, legutóbb erre 2018-ban került sor. Történelmet kéne tehát írni ahhoz, hogy a Freiburg előrébb léphessen.

Közben jegyezzük meg azt is, hogy szombaton még lesz egy RB Leipzig – Borussia Dortmund meccs is (az utolsó tippünk), Grifoék siker esetén felléphetnek a tabella második helyére is!

Jöjjön a Bayern München – Freiburg találkozó!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Union Berlin – Bayern München: 2-5

G.: Giesselmann, Ryerson ill. Lewandowski (2), Sané, Coman, Müller

A kupában elszenvedett 5-0-s vereséget követően Julian Nagelsmann fogadkozott, hogy a német fővárosban egy teljesen más arcát mutató Münchent láthatunk. Igaza lett, most ők gurítottak ötöt az ellenfélnek, az utóbbi időben eléggé megerősödő Union Berlinnek. A bajnokságban egy pont az előnyük, egyetlen botlás azt jelentheti, hogy lecsúznak a trónról. Ez most nem történt meg.

A kezdők:

Union Berlin:

Luthe – Jaaeckel, Knoche, Baumgartl – Trimmel, Khedira, Giesselmann – Haraguchi, Promel – Becker, Awoniyi

Bayern München:

Neuer – Stanisic, Süle, Hernández, Davies – Kimmich – Coman, Müller, Tolisso, Sané – Lewandowski

A bajorok kispadján ezúttal is Dino Topmüller ült, ahogy a Borussia Mönchengladbach ellen is. Enenk oka az volt, hogy Julian Nagelsmann koronavírusos lett, emiatt otthonában, elkülönítve szurkolhatott a srácainak.

Több sikerélménye volt, mint a Gladbach ellen, mivel Robert Lewandowski korai duplájával elhúztak a vendégek. Az első gólt tizenegyesből szerezte a lengyel, miután Sané lövésébe Jaeckel kézzel vetődött bele. A védő sárga lapot kapott, Lewa pedig a jobb alsóba helyezett. Nyolc perc múlva ismét beköszönt a gólkirály-aspiráns, most szabadrúgásból, Thomas Müller állította meg neki a labdát, ő meg 16-ról, nagy erővel bombázott a kapu bal oldalába.

Újra eltelt egy kis idő, ugrunk a 35. percre, amikor Thomas Müller kiosztotta második gólpasszát. Ezúttal nem Lewandowski volt a befejező, hanem Leroy Sané, közelről belsőzött a hálóba.

Az Union kicsit tudott kozmetikázni az eredményen, a lefújás előtt, a 43. percben Nico Giesselmann lövése után módosult az eredmény 1-3-ra.

Egy óra elteltével a Bayern visszaállította a háromgólos különbséget, Kingsley Coman irtózatos nagy gólt rúgott a ficakba. De az Union még mindig nem adta fel, két csereembere révén megint sikerült zárkózniuk. A gólpasszt Behrens adta, a gólt Julian Ryerson szerezte. Érdekesség, hogy egy perce voltak mindketten pályán, a gólszerző első labdaérintéséből talált be.

Ennél közelebb nem sikerült kerülni a címvédőhöz, sőt a 80. percben Thomas Müller két assziszt után maga is betalált, kialakítva ezzel az 5-2-es végeredményt. Az Union nem állt be védekezni, nem parkolták be a buszt a kapu elé, ami nagyon szimpatikus, viszont így a Bayern valósággal átgázolt rajtuk.

Előző 5 meccs eredménye
2021.05.15.Bundesliga
freiburg
2:2
bayern münchen
Bundesliga
2021.01.17.Bundesliga
bayern münchen
2:1
freiburg
Bundesliga
2020.06.20.Bundesliga
bayern münchen
3:1
freiburg
Bundesliga
2019.12.18.Bundesliga
freiburg
1:3
bayern münchen
Bundesliga
2019.03.30.Bundesliga
freiburg
1:1
bayern münchen
Bundesliga
20BET
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Freiburg – Greuther Fürth: 3-1

G.: Asta (ög), Höfler, Grifo ill. Leweling

Számítani lehetett rá, hogy a Freiburg veretlensége nem a sereghajtó ellen fog megszakadni. Mi is így számoltunk, Grifoék pedig hozták a kötelezőt. Christian Streichék tovább masíroznak, már a harmadik helyen állnak, ami tekintve, hogy a nyáron egyáltalán nem tudtak erősíteni igencsak motiváló lehet minden csapat számára. Kérdés, hogy ez a lendület meddig tart ki… Egy biztos, múlt szombaton még tartott…

A kezdők:

Freiburg:

Flekken – Kübler, Lienhart, Schlotterbeck, Günter – Schade, Eggestein, Höfler, Grifo – Jeong – Höler

Greuther Fürth:

Funk – Asta, Sarpei, Viergever, Willems – Seguin, Griesbeck, Green – Leweling, Itten, Hrgota

Két csapat van, amelyik nyeretlen még tíz fordulót követően is a Bundesligában, az egyik a Greuther Fürth. Az újonc helyzete szinte reménytelen, immáron 27 kapott gólnál járnak. Bárcsak a pontokat gyűjtögetnék ilyen serényen, de nem… Egyetlen döntetlenjük van.

Az első félidőben tökéletesen látszott, hogy a két együttes nincs egy súlycsoportban. Az egész játékrész a hazaiakról szólt, a Fürth kaput eltaláló lövésig nem jutott, egyszer lőttek kapu mellé. Viszont a Freiburg kilencszer próbálkozott, amiből négynél szükség volt Funkra is.

A vezető gólt mégsem Höler vagy Jeong, esetleg Grifo szerezte, hanem Simon Asta szerezte, aki valóban szépségdíjas gólt fejelt Funk kapujának jobb felső sarkába, a bibi mindössze annyi, hogy Funk és Asta csapattársak. Szegény védőnek ez volt az első meccse a csapatban, és máris ilyen kapitális hibát vétett…

A félidő vége előtt az előny kettőre nőtt, Grifo szögletét Nicolas Höfler csúsztatta a kapuba. Van vita arról, hogy ő volt-e a gólszerző, vagy inkább öngólnak kéne írni – hiszen végül a vetődő Funkról került a hálóba a bogyó -, végül a veterán játékosnak adták hivatalosan a találatot.

A második félidő egy ideig teljes nyugalomban és csendben zajlott. Aztán a 74. percben a semmiből szépített a Greuther Fürth. Branimir Hrgota beadásánál Jamie Leweling szakadt el a védőjétől, a kiszolgáltatott Flekken kapus csak eldobta magát, de reális esélye nem volt védeni.

Öt perccel később – mielőtt a Fürth játékosai felszívhatták volna magukat – a Freiburg ismét betalált, most Vincenzo Grifo volt eredményes büntetőből, amit azért kaptak a hazaiak, mert egy védelmi hiba után Funk kapus csak szabálytalanul tudta megállítani Lucas Hölert.

Sallai Roland most sem tudott pályára lépni, úgy tűnik az az ütközés Orbán Willivel komolyabb, mint hitték.

Összefoglalás

A Bayern München sérültjei nagyjából felépültek. Csak a tartalékkapus, Sven Ulreich nem bevethető, még Julian Nagelsmann is visszatérhetett. Eric Maxim Choupo-Moting szintén bevethető. A bajorok egyik játékosának nemrég volt miért izgulnia, első fokon ugyanis letöltendőt kapott családon belüli erőszakért, illetve a távoltartási végzés megszegéséért. Érdekesség, hogy a francia játékos azóta ezt a hölgyeményt feleségül vette… Ja, és megúszta felfüggesztettel.

Hazai pályán játszott a hét közepén a német együttes a Benficával, mi azt tippeltük, hogy mindketten betalálnak, ez szépen jött is, most a luzitánoknak is sikerült bevenni a bőrgatyások kapuját. Viszont a támadók ismét ellenállhatatlanok voltak, ugyanúgy ötöt hintettek a Benficának, mint előtte az Union Berlinnek.

Serge Gnabry helyett mostanság Kingsley Coman szerepel, szerintünk szombaton is őt láthatjuk majd a pályán. Leon Goretzka még nem biztos, hogy teljesen fitt, emiatt Marcel Sabitert is láthatjuk, a védelemben pedig marad a Süle – Upamecano páros. Szerintünk.

Sallai Roland állapotát jól mutatja, hogy Marco Rossi ezúttal nem hívta meg a válogatottba, tehát nincs olyan állapotban, hogy jövő héten pályára lépjen. Tehát most sem fog. Ahogy Nils Petersen sem, akinek szintén a térde sérült.

Yannik Keitel kigyógyult a koronavírusból, ahogy Jonathan Schmid is, a visszatérés viszont még korai lenne. Az utolsó hiányzó Kimberly Ezekwem, izomsérülése után nála is közel van a visszatérés.

Azt már korábban említettem, hogy nem győzni jár a Freiburg az Allianz Arénába. A kiváló forma ellenére erre most sem látunk esélyt. Szerintünk a Bayern München többgólos győzelmet arathat. Izgalmas lenne, ha a bajorok nem tudnának meglépni ismét, jó lenne egy olyan szezon, ami a végéig kiélezett. Nem a Bayern ellen drukkolok, mielőtt a szurkolóik rám támadnának, csak… Remélem, értitek.

Szóval, a hazai sikerre az odds nevetségesen alacsony, inkább arra megyünk rá, hogy mindkét fél betalál. Szerintünk ez teljesen reális, a Bayern hajlamos hibázni hátul, de akár egy pontrúgás után is gólt szerezhetnek a vendégek, az ugyanis nagyon megy nekik.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső