Brentford – Swansea: Fogadási Tippek és Championship Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 július 27.
Brentford
Teljesítmény:
V V V N N
  • Griffin Park
  • Július 29. 20:45
Nézd élőben itt:
22bet
Swansea
Teljesítmény:
N N N D V
Brentford1.61
Döntetlen 3.82
Swansea5.90
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Eljött hát a Championship azon szakasza, amikor a csapatok megküzdenek a harmadik feljutást jelentő helyért. Ezért a helyért négy csapat mérkőzik meg egymással, a végeredmény alapján sorsolják őket össze, hogy egy oda-visszavágós elődöntőt követően a Wembley-ben mérkőzzön meg egymással a két döntős. A Brentford automatikus feljutása nem sokon múlt, a West Brom (akik végül is begyűjtötték a második helyet) hálát adhat annak, hogy két hibáját sem használta ki a mögöttük végző együttes.

Most pedig a majdnem feljutásból eljutottak a majdnem kiesésig. A Brentford – Swansea párbaj elsőő első mérkőzését vasárnap játszották, a 6. helyen végző Swansea pedig 1-0-ra nyert Watkinsék ellen.

A visszavágón a Brentford számít az esélyesebbnek, de úgy tűnik, gondban van a csapat.

Mi történt az odavágón?

Elevenítsük fel a vasárnap lejátszott mérkőzést, amely nagyon feszült hangulatúra sikeredett. Persze, a nagy tét rányomta a bélyegét a játékosokra, így ez elvárható az ilyen meccseken.

Az első félidőben nem esett gól, a vendégek többet veszélyeztettek, azonban a Watkins – Benrahma – Mbeumo trió – akik a Championshipben 57 gólt szereztek – nem tudott betalálni.

A második félidőben aztán váltott a Swansea, kijöttek a sündisznóállásból, hiszen a hazai összecsapást illene megnyerni, amennyiben tovább akarnak jutni.

Ennek eredményeképp tizenegyeshez jutottak, Jansson megmozdulását szabálytalannak ítélte meg a játékvezető. Ayew állt a labda mögé, a spanyol David Raya azonban kiütötte a támadó lövését. Maradt a 0-0.

Nem sokkal később egy durva belépő borzolta a kedélyeket, Henry csúszott oda Robertsnek. A hazai játékosok azonnal körbeállták a bírót, aki zsebéből a piros színű kártyát mutatta fel a védőnek.

Megfogyatkozott a Brentford, az emberhátrányból pedig húsz perccel később gólhátrány is lett. A tizenegyest elhibázó Ayew tette jóvá hibáját, amikor 11 méterről bombagólt rúgott a kapu bal felső sarkába.

Ezzel a góllal nyert a Swansea, a Brentfordnak ezt a hátrányt kellene hazai pályán ledolgoznia. Nem lesz könnyű dolguk, de nem is lehetetlen a feladat, ami előtt állnak.

Előző 5 meccs eredménye
2020.07.26.EFL Championship
swansea city
1:0
brentford
EFL Championship
2019.12.26.EFL Championship
brentford
3:1
swansea city
EFL Championship
2019.10.22.EFL Championship
swansea city
0:3
brentford
EFL Championship
2019.04.02.EFL Championship
swansea city
3:0
brentford
EFL Championship
2019.02.17.FA Kupa
swansea city
4:1
brentford
FA Kupa

A két csapatról

Nem árt megvizsgálni a két csapat egész szezonját. Bár egy oda-visszavágós meccsen ez nem sokat számít, mégsem szabad elmennünk amellett, hogy a Swansea épphogy kiharcolta a play offot, az utolsó fordulóban elért eredményei miatt a Nottingham csúszott a 7. helyre, rosszabb gólarányának köszönhetően. A Brentford viszont félelmetesen játszott az újrakezdés után. Több meccslabdája is volt, hogy átvegye a második pozíciót a West Bromtól, de egyszer sem tudta kihasználni a ziccert. Ennek pedig meglett a böjtje. Amennyiben kiesnek a Swansea ellen csak magukat okolhatják, ugyanis egy Barnsleyt vagy egy Stoke-ot illett volna megverni, és akkor most kényelmesen, a TV-ből nézhetnék a rájátszást.

Szóval végeredményben kijelenthetjük, hogy a papírforma alapján egyik csapatnak sem kellene itt lennie, kinek ezért, kinek azért.

Stabilabb teljesítményt nyújtott a szezon során egyébként a Brentford, hazai pályán például csak négyszer szenvedtek vereséget. Január óta tartó veretlenségüket mikor máskor, a legutolsó fordulóban veszítették el.

Idegenben annyira nem ment a csapatnak, hiszen 9 alkalommal is vesztesen hagyták el a pályát.

Ezzel talán meg is magyarázható a gyenge teljesítmény az odavágón.

Összefoglalás

Nagy kérdés, hogy a Brentford melyik arcát fogja mutatni a szerdai összecsapáson. A gólkirályi címről épphogy lemaradó Watkins elő tud-e rukkolni valamivel?

Nem lenne igazságos, ha ennyire simán kipottyannának, amikor karnyújtásnyira volt a Premier League.

A Swansea viszont ebből a szempontból rutinosabb csapat.

Egy lehetőségük van a hazaiaknak: Nekimenni ellenfelüknek, akik valószínűleg foggal-körömmel fogják védeni az eredményt, néha egy-egy kósza kontrát fognak vezetni és nagyjából ennyi. Nyílt sisakos küzdelembe nekik értelmetlen belemenni, abból minden bizonnyal rosszabbul jönnének ki.

Lássuk, milyen eredményeket produkáltak a mögöttünk hagyott szezonban:

Mindkét alkalommal hármat vágott a Brentford, esélyt sem hagyva ellenfelüknek, akik csak hazai pályán tudtak egyetlen gólt szerezni.

Az viszont látszik, hogy nagyon a végét járja a Brentford, amennyiben innen még tovább is tudnak menni, a sokkal nagyobb rutinnal rendelkező Fulham vagy Cardiff átgázolhat rajtuk.

Egyelőre felesleges a döntőről vizionálni, legyünk túl az elődöntőn, ahol arra tippelek, hogy a Swansea nem bírja el a nyomást, a hazaiak be fogják darálni őket.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső