Budafok – Kisvárda: Fogadási Tippek és NB1 Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 14.
Budafok
Teljesítmény:
N N V D V
  • Promontor utcai Stadion
  • Augusztus 17. 19:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Kisvárda
Teljesítmény:
N D N D N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Az NB1 első fordulójának utolsó mérkőzését hétfőn este vívják. A Budafok – Kisvárda találkozó az Európa Liga elődöntőjének árnyékában zajlik, de megéri vetni rá egy pillantást, hiszen egy újjáépített Kisvárda az újonchoz látogat, ebben pedig lehet érték számunkra.

Ugyanis első ránézésre a Budafok töltheti be a Kaposvár helyét az idei első osztályú bajnokságban. Ez csak egy nagyon felületes becslés, okozhatnak meglepetést Csizmadia Csabáék, de az erősítéseket tekintve jóval a többiek mögött kullognak.

A Kisvárda a tavalyi szezonban nem váltotta meg a világot, de az látszott, hogy van néhány olyan játékosuk, aki képes eldönteni egy-egy találkozót, idegenben is jól teljesítettek, így én egy könnyebb mérkőzésre számítok. Aztán majd kiderül…

Budafok

Relatíve aktív volt a Budafok az átigazolási piacon, több játékost szerződtettek, ilettve hárman is kölcsönben érkeztek a csapathoz, amely 74 év után jutott vissza az élvonalba. Sosem tudjuk már meg, de jó lett volna látni, hogy akkor is második helyen tudnak-e maradni, ha folytatják a Merkantil Bank Liga küzdelmeit…

Felesleges ilyenről beszélni, a bajnokságot akkor és ott befejezettnek nyilvánították, ez pedig feljutást eredményezett. Nem lesz könnyű dolguk megragadni az NB1-ben, a többi csapat (véleményem szerint) remekül erősített, de hát ilyen ez a popszakma, mindig kiesik két csapat.

Erre pedig előzetesen a Budafokot tartom a legesélyesebbnek, de várom, hogy kellemesen csalódhassak bennük.

Komoly távozójuk nem volt, mindegyik játékos, aki elhagyta a klubot alacsonyabb ligába szerződött (Gohér, Khiesz Kornél, Króner Martin, Opavszky Balázs, Horváth Roland), tehát az ő hiányukat minden valószínűség szerint nem érzik majd meg.

Kölcsönbe több játékost is megszereztek, köztük a Puskás-díj nyertesét, Zsóri Dánielt. A Debrecenben nevelkedő csatár a Vidiben nem tudta bejátszani magát a kezdőbe, így neki is jól jött, hogy olyan csapathoz igazolhat, ahol stabil kezdő lehet.

Rajta kívül érkezett még Bese Balázs az MTK-tól, Skribek Alen pedig Felcsútról.

No, és nézzük azokat a futballistákat, akik a Budafokot választották:

Marko Iharos két szezont töltött a horvát első osztályú Slaven Belupoban, ezeken összesen 11 mérkőzést játszott, védőként bevethető.

Marko Nikolics (nem összekeverendő a Vidi egykori vezetőedzőjével) az FK Radtól érkezett, furcsa módon róla semmit nem találtam, játszani pedig még nem láttam. Kérlek, nézzétek el nekem!

Takács Ronald az MTK-ban nevelkedett, legutóbb az Inter Bratislavában játszott, míg Medgyes Sinan a Budaörs csapatát hagyta ott.

Kovács Zoltán nagy segítséget nyújtott a feljutásban, most pedig végleg megszerezték őt a Zetétől, ahogy Lőrinczy Attilát is (Soroksár) és Oláh Bálintot (Mezőkövesd).

Nagyon nagyon képlékeny, mire lehet képes ez a csapat.

Előző meccs eredménye
2018.04.15.Merkantil Bank Liga
kisvárda
4:2
budafoki mte
Merkantil Bank Liga
2017.10.01.Merkantil Bank Liga
budafoki mte
0:3
kisvárda
Merkantil Bank Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Kisvárda

Első és legfontosabb infó velük kapcsolatban: Új a vezetőedző Kisvárdán, hiszen Bódog Tamás a Honvéd trénere lett. Révész Attila tulajdonos mindenképp külföldi edzőt akart, de nem jöttek be számításai, végül egy rutinos rókára bízta a csapatot, Supka Attilára. Supka legutóbb a Haladást edzette, de az egy nagyon csúnya sztori lett végül, az edző perig vitte kettejük konfliktusát.

Igazolás is van bőven, összesen hatan érkeztek a klubhoz, többségük nem magyar nemzetiségű: Driton Camaj és Lazar Zlicsics csatárok, ők pótolhatják Tischlert és Grozavot, valamint visszatért Horváth Zoltán, aki Győrben játszott legutóbb.

A holland másodosztályból is érkezett egy fiatalember, Jaroslav Navratil alapembere volt a Go Ahead Eaglesnek.

Meg kell még említeni Niko Datkovicsot, aki viszont már hosszú ideje sérült, de egyébként a védelem megerősítését hivatott szolgálni.

Javarészt a külföldi játékosoktól váltak meg Supkáék, Grozavtól már ugyebár tavasszal, aztán ott van még Obradovics, Protics, Latovlevici, Minca és a már említett Tischler Patrik, ő Debrecenbe igazolt.

Nehéz megmondani, hogy mire lehet képes ez a Kisvárda, Supka is ködös számomra, a Haladás teljesen fiatal, rutintalan gárdájával nem ment sokra…

Összefoglalás

Arra viszont jók lehetnek, hogy a Budafokot elkapják idegenben. Összesen kétszer találkoztak a másodosztályban, mindkét alkalommal a Kisvárda nyert, meggyőző játékkal.

Talán úgy tűnik számotokra, hogy nagyon a Budafok ellen beszélek, pedig ez nem így van. Egyszerűen nem látom, ki lehetne az, aki ezt a csapatot hátára vehetné. Ott van Filkor Attila, aki anno Milánót is megjárta.

Az sem túlságosan pozitív hír, hogy a horvát Iharos a teljes szezonra kidőlt, pedig benne van fantázia…

A gólokat Zsóritól és Horváth Rolandtól várhatják, kérdés, képes-e a saját maga által feltett lécet megugrani Zsóri Dániel.

Kell egy pár forduló, hogy jobban lássam, mire lehet képes a Budafok, de ennyi előzetes információ tudatában Kisvárda győzelmet várok, de azt sem tartom kizártnak, hogy egy 2,5-nél több gólos meccset lássunk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső