Budafok – MOL Fehérvár FC: Fogadási Tippek és NB1 Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 28.
Budafok
Teljesítmény:
D N N N V
  • Promontor utcai Stadion
  • Augusztus 30. 17:45
Nézd élőben itt:
Joker8
MOL Fehérvár FC
Teljesítmény:
N D D V D
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Na, nem mintha ezt várnám, de csak nem akar pontot hullajtani a Budafok. Csak nem akar a papírformának megfelelően szerepelni, így jelenleg újoncként, 74 év után visszakerülve az élvonalba a második helyen állnak. Nem eszik azonban olyan forrón a kását, még csak két forduló ment le. Ez nem azt jelenti, hogy ellenük drukkolok, de abban biztos vagyok, hogy nem sokáig maradnak ott.

Közben a Vidi, akinek inkább dívik ez a helyezés egyelőre szenved az új vezetőedzővel. Márton Gábor három mérkőzésen ült a csapat kispadján, összesen három döntetlennel rendelkezik. Épp tegnap játszottak a félprofi, ír Bohemian FC-vel, és bár 1.2-es oddsot ért a győzelmük, csak kínkeservesen, tizenegyespárbajban tudták felülmúlni a jóval szerényebb ellenfelet. Én gólzáporon gondolkoztam, amikor megírtam a tippet a meccsről, ehelyett a vezetőedző szavait tudom idézni, milyen is volt ez a mérkőzés: Idegőrlő.

A Budafok – MOL Fehérvár FC a valószínűtlen teljesítmények miatt nem egy országos vendég. Pedig annak kéne lennie.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Újpest – Budafok

Egy teljesen újjászerveződött Kisvárdát vertek 2-1-re az első fordulóban, abban viszont biztos voltam, hogy az Újpest már nagy falat lesz. De nem így lett… Papírforma szerint zajlott a mérkőzés, a jó formában levő Simon Krisztián a 35. percben szerzett vezetést, miután Kastrati jobbról érkező labdáját vágta kapásból a hálóba. Nem volt érdemtelen a lila-fehérek vezetése, előtte is tettek azért, hogy gólt szerezzenek.

A sors fintora, hogy az Újpestnek három jó szabadrúgása is volt, gólt mégis a Budafok szerzett rögzített szituációt követően. A Puskás-díj nyertese, Zsóri Dániel csavart tökéletesen Banai kapujába.

Zsóri aztán a meccs végén összeszedett egy pirosat, miután nem túl sportszerűen szándékosan rátaposott ellenfele sípcsontjára. Én értem, hogy fiatal és túlteng benne az adrenalin, de az ilyen nem futballpályára való, remélem, hogy a büntetése után kicsit összekapja magát fejben.

Az eredmény már nem változott, így kénytelenek voltak megelégedni egy-egy ponttal a felek.

Előző meccs eredménye
2020.05.17.Barátságos Mérkőzés
mol fehérvár
2:1
budafoki mte
Barátságos Mérkőzés
2018.12.05.Magyar Kupa
budafoki mte
1:2
mol fehérvár
Magyar Kupa
2016.11.30.Magyar Kupa
budafoki mte
2:1
mol fehérvár
Magyar Kupa
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

MOL Fehérvár FC – Paks

Főként az előző bajnokiról fogok írni, de azért nem mehetünk el szó nélkül a tegnapi Európa Liga-selejtező mellett sem, mert fontos szempont lehet a hétvégi meccs szempontjából.

Van is hasonlóság a két mérkőzés között, de kezdjük akkor a bajnokival. Amelynek első félideje a MOL Fehérvár FC-ről szólt, a Paks ugyanis egyáltalán nem jelentett veszélyt Kovácsik Ádám kapujára, aki továbbra is élvezi Márton Gábor vezetőedző bizalmát, annak ellenére, hogy a nyáron szép összegért igazoltak válogatott kapust.

Hiába támadtak azonban, a gól nem akart összejönni. Hodzic kétszer is veszélyeztetett, de még az üres kapu sem volt elég nagy, hogy tíz méterről betaláljon, valamint Evandro próbálkozott még fejjel, de ő is eltévesztette a kaput.

A második félidőben nőtt a nyomás, semmi sem akart sikerülni a Vidinek, közben Holczer is elég jól védett, majd teljes meglepetésként ért mindenkit, hogy szinte az első lehetőségéből gólt szerzett a Paks. Szélpál, a belső védő húzódott fel, majd öt méterről hálóba fejelt.

Még kapkodóbbá vált a Videoton, de mentek előre az egyenlítésért, próbálkozásaikat pedig siker koronázta: Az egész meccsen (helyzetek terén) hibát hibára halmozó Hodzic egalizált. Ha lábbal nem megy, majd fejjel – gondolta a bosnyák és a 92. percben egy szöglet után bólintott.

Két meccs, két pont, ez a Vidi mérlege a bajnokságban…

Ami a tegnapi meccset illeti: Nagyjából ugyanezt a forgatókönyvet játszották le, a Vidi támadott, a Bohemian viszont egyszer jutott el a kapuig (szinte), de abból gól lett. Meg kell dicsérni a gólpasszt adó Twardeket, aki simán faképnél hagyta az amúgy nem lassú Negot. Miután ezt megtette, középre passzolt és érkezett Ward,Kovácsik pedig csak beleütni tudott a labdába.

A félidő előtt tizenegyesből sikerült egyenlíteni, Fiolát semlegesítették a tizenhatoson belül, Nikolics pedig a bal felsőt lőtte ki.

A második félidőben továbbra is többet támadott a Vidi, de a helyzetkihasználáson még javítani kell, ugyanis sem Petrjak, sem Nikolics, sem Evandro nem tudott gól lőni.

A túloldalon Ward duplázhatott volna, de az ő lába is megremegett, így jöhetett a hosszabbítás, majd a tizenegyesek. Ahol már az első körben hibázott a Vidi, érett a meglepetés. Hodzic lövését védte McGuinnes, de Kovácsik is védte Mandroiu próbálkozását, de mivel elmozdult a gólvonalról, újra kellett lőni a büntetőt, ott viszont már rossz sarkot választott a válogatottba bekerülő kapus.

Két körön keresztül nem volt hiba, majd Casey és Twardek is hibázott, a túloldalon pedig mindenki belőtte a büntetőt, így a Vidi továbbjutott. De azért nagy okuk az örömre nincs, hiszen egy olyan csapat ellen szenvedtek, akik nem főállásban futballoznak. Ez pedig egy nagyon nagy intő jel

Összefoglalás

Hát, most már teljesen bizonytalan vagyok a Budafok teljesítményét látva. Abból indulok ki, hogy Kovácsik eddig három mérkőzésen öt gólt kapott, illetve hogy a Vidi sem maradt adós a gólokkal. Az első győzelmet minél hamarabb meg kell szerezni, attól bizonyára megkönnyebbülnének a játékosok.

Összesen háromszor találkoztak, mindhárom meccs 2-1-es végeredménnyel zárult. Kétszer a Vidi, egyszer a Budafok nyert ilyen arányban.

Én most is azt mondom, hogy van elég muníció a Fehérvárban, de a győzelmüket ezúttal nem merem megtippelni. Azt viszont igen, hogy lesznek gólok a találkozón.

Nem biztos, hogy mindegyiket a Vidi rúgja, de most már muszáj felszabadítani bennük az „állatot”, mert ha szakadékba kerülnek, onnan nehéz lesz a kiút és addig a Fradi simán meg tud lépni. És akkor a Márton-éra sem lesz sikeres…

Egy gyors verdikt: Minimum 2,5 gól fölötti gólszámot várok a csapatoktól, bízom benne, hogy végre elkezd jól futballozni a Vidi és ami a legfontosabb: Tengernyi helyzeteiket ki is tudják használni.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső