Celta Vigo – Sevilla: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 27.
Celta Vigo
Teljesítmény:
N N D N D
  • Abanca Balaídos
  • December 30. 19:15
Nézd élőben itt:
QuickWin
Sevilla
Teljesítmény:
N N N D N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Ha úgy nézzük, ez a mérkőzés is rangadó a maga módján. Tavaly a Sevilla a bajnoki címért is küzdhetett, végül aztán a negyedik helyen végezve a Bajnokok Ligája indulást szerezték meg, ami az andalúzok számára egy szokásosnak mondható jó eredmény volt. És idén valami történt velük, egy eszméletlen gyenge idénykezdést követően Julen Lopetegui távozott, érkezett Jorge Sampaoli, ám egyelőre ő sem nagyon tudta összeszedni a fiúkat. A Sevilla féltávnál (vagy inkább csak majdnem féltávnál) kiesőhelyen áll. Ami méltatlan egy ekkora csapat számára.

Az ellenfelük sem büszkélkedhet jó kezdéssel. A Celta ugyan nem járt a BL-indulás közelében, a bajnoki cím pedig nagyon nagyon elérhetetlen távolságban volt már az előző szezonban is, de a középmezőnyben szépen ellavírozott az együttes. Na, most ott vannak a Sevilla előtt egy ponttal, éppen csak nem kiesőhelyen. Ez azonban a forduló után változhat, mert, ha nyernek a piros-fehérek, helycsere következik. Ha nyer a Cadiz, akkor is becsúsznak oda Iago Aspasék.

Szóval rangadó ez, kiesési rangadó. És egy tipikus extra fontos meccs, hatpontos, ahogy azt szokták mondani…

Sampaolinak két hónapja volt összeszedni a srácokat, most már tavasszal meg kell indulniuk felfelé.

A fogadóirodáknál viszont nem úgy tűnik, hogy az andalúzok számítanak esélyesnek. A Zulabetnél 2.40 a hazai siker, 3.30 a döntetlen és 3.15 a vendéggyőzelem.

Jöjjön a Celta Vigo – Sevilla találkozó!

Celta Vigo

A tavalyi év a Celta Vigo csapatának sokkal jobban sikerült. Számítottunk akkor rá, hogy nem a kiesés ellen fognak harcolni, mint éveken át annyiszor, és ez be is jött. De most megint visszatértek a kiindulóponthoz, és alig egy pont választja el őket a kiesést jelentő 18. helytől. A sikeredzőnek, Eduardo Coudet-nek mennie is kellett, hiába remekelt a csapat a karmestersége alatt az elmúlt szezonban, ezt az eredménytelenséget nem tudták a főnökök szó nélkül hagyni.

A pohár az Almeria elleni vereség után telt be, akkor a Celta 3-1-re kapott ki egy nála gyengébb együttestől.

Az utód is megvan már persze, sőt két mérkőzést már a kispadon töltött Carlos Carvalhal, aki nagy tapasztalattal bíró edző, korábban megfordult a Sportingnál, a Besiktasnál, a Sheffield Wednesdaynél, a Swansea-nál, a Rio Avénál, a Bragánál, legutóbb pedig az Egyesült Arab Emírségekben játszó Al-Wahda menedzsere volt.

A bemutatkozás nem sikerült jól, a Celta hazai pályán kapott ki az Osasunától, majd utolsó meccsükön egy pontot szereztek a Rayo Vallecano vendégeként.

A Celta Vigo most három győzelemmel és három döntetlennel áll a tabella 17. helyén, van még ezek mellett nyolc vereségük.

Idegenben gyengébbek, otthon 2-2-3-at hoztak össze, ami ugyan nem túlzottan erős, de még mindig jobb, mint amit a Balaidostól távol csináltak.

Nekik is volt kupameccsük közvetlenül az utolsó bajnoki forduló után, a CD Algar csapata nem okozott problémát (6-1), ahogy a visszatérés során a Gernika sem, a múlt héten lejátszott találkozót Carles Perez, Joseph Aidoo és Luca de la Torre találataival nyerték meg.

A két kupameccs között voltak felkészülési meccsek is, a Brentfordot megverték, a Boavistával ikszeltek.

Ha minden igaz, sérült nincs a csapatban.

A várható kezdőcsapat:

Marchesín – Mingueza, Aidoo, Núnez, Galan – Perez, Veiga, Beltrán, Cervi – Paciencia, I. Aspas

Egymás elleni meccsek:

Tud izgalmas meccset játszani ez a két csapat, ha akar. Az utolsó öt fellépésük során csak egyszer fordult az elő, hogy nem érték el a két és fél gólt, az összes többin viszont nagyon odatették magukat, és potyogtak a gólok, volt, hogy hét találat is esett a kettejük meccsén.

A tavalyi szezonban volt ez az under 2,5-es meccs, akkor a Balaidosban a Sevilla 1-0-ra győzött. A piros-fehérek hazai pályán már nem tudtak nyerni, tavasszal, ami inkább volt még a tél közepe, 2-2-es eredményt értek el a Ramón Sánchez Pizjuánban.

Mint mondtam, nem ritka a gólgazdag találkozó, és ezen meccsek többségét a Sevilla nyeri. Az elmúlt öt alkalomból hármat győzelemmel fejeztek be, egyszer kaptak ki, 2020-ban hazai pályán tudott nyerni a Celta Vigo, illetve volt még az a 2-2-es döntetlen is.

A Balaidosban az elmúlt két évben egy meccset sem nyertek a haziaak, előtte viszont sorozatban háromszor is megverték az andalúz csapatot. Pedig mindhárom győzelem alkalmával a Sevilla jobb formában volt, jobb csapatot alkotott, mint most…

Előző 5 meccs eredménye
2022.01.22.La Liga
sevilla
2:2
celta vigo
La Liga
2021.10.17.La Liga
celta vigo
0:1
sevilla
La Liga
2021.04.12.La Liga
celta vigo
3:4
sevilla
La Liga
2020.11.21.La Liga
sevilla
4:2
celta vigo
La Liga
2020.02.09.La Liga
celta vigo
2:1
sevilla
La Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Sevilla

Továbbra sincs minden rendben a Sevilla háza táján, a frissebb hírek közé tartozik, hogy Isco és a vezetőség, valamint Jorge Sampaoli közötti viszony annyira megromlott, hogy a támadó középpályás inkább felbontotta a szerződését. Közös megegyezéssel távozik, és minden bizonnyal majd kipróbálja a légiós életet.

De nem Isco távozása a legnagyobb gond Sevillában. Inkább az, hogy majdnem féltávnál kiesőhelyen állnak. Miközben tavaly legjobb napjaikban még a vezetést is átvehették volna a Real Madridtól. Ez nem jött össze. Nem is nagyon tudom megmondani, hogy mi változott, az biztos, hogy a sokat emlegetett védelem középpontban volt. Diego Carlos és Jules Koundé távozása felelőtlenség volt, vagyis inkább az, hogy nem lettek megfelelően pótolva. Mert Marcao és Nianzou azért nem az a szint, amit a brazil és a francia tud a védelem közepén. Távozott még Lucas Ocampos Hollandiába, és nagyjából ennyi elég is volt, hogy a Lopetegui által felépített munka egycsapásra tönkre menjen. A spanyolt azóta menesztették, sőt, már az új munkahelye is megvan, Jorge Sampaoli egy mentálisan romokban levő együttest kell, hogy kiszedjen a nihilből.

Maradjunk annyiban, ez egyelőre nem sikerült. A Sevilla továbbra is gyenge, két győzelmük van, öt döntetlenjük és hét vereségük, nem segített a korábbi sikerkovács. Egyelőre.

Hazai mérlegük eszméletlen, a tavalyi év egyik legerősebb csapata otthon idén még nem nyert. idegenben pedig 2-2-3-at hoztak össze, ami szintén nem a legerősebb… És akkor még finom voltam.

A szünetben a Sevilla ikszelt a Monacoval, legyőzte a Benficát és a Volendamot, majd a múlt héten az ötödik osztályban szereplő Torremolinos csapatát is. Ott a gólokat Carlos Álvarez és Joan Jordán szerezték, meg volt még egy öngól.

Sérültek bőven vannak, Alex Telles és Thomas Delaney a világbajnokságon sérültek meg, Marcao folyton megsérül, mióta Spanyolországba szerződött, és ott van még Jesus Manuel Corona is, de nála már közel a visszatérés. Nem valószínű, hogy pályán lesz a három argentin világbajnok, Gonzalo Montiel, Papú Gómez és Marcos Acuna, valamint a negyedik helyen végző Marokkó kapusa, Yassine Bono, tehát a védelem ismét nagyon foghíjas lesz.

A várható kezdőcsapat:

Dmitrovic – J. Navas, Fernando, Rekik, Nianzou – Rakitic, Gudelj, J. Jordán – Lamela, R. Mir, Ó. Torres

Tippelde

Nagyon fontos hiányzói lesznek a Sevillának, így nem számítunk extrára tőlük. A Celta nem erős, de hazai pályán elérhetnek valami jobb eredményt.

Gólokra nem igazán számítunk, egyik csapat sem ontja magából a gólokat, így a legjobb megoldásnak a két és fél gól alatti eredményt tekintjük.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
QuickWin
Oddsok: 1.67 Bónusz: 35,000Ft
Spinanga
Oddsok: 1.665 Bónusz: 35,000Ft
Ivibet
Oddsok: 1.63 Bónusz: 52,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső