Chelsea – Manchester City: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 23.
Chelsea
Teljesítmény:
N N N N D
  • Stamford Bridge
  • Szeptember 25. 13:30
Nézd élőben itt:
Joker8
Manchester City
Teljesítmény:
N D N N N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Erősen indítjuk az angol bajnokik sorát, a tavalyi Bajnokok Ligája döntőjének „visszavágójával”, vagyis a Chelsea – Manchester City mérkőzéssel kezdünk. No, most nem a legrangosabb európai kupában csapnak össze, hanem a világ legerősebb bajnokságában, azaz a Premier League-ben.

Határozottan mondhatjuk, hogy ez a hétvége rangadója, nem csak az angol színtéren, úgy az egész világon.

A két csapat támadójátéka príma, a védelmük még inkább annak nevezhető, Thomas Tuchel együttese azon kevés csapatok közé tartozik, amely a bajnokságban még nem szenvedett vereséget, és pontot is csak egyszer hullajtott. Bezzeg a City! A nyitófordulóban kikaptak a Tottenhamtől, a múlt hét végén pedig csak egy 0-0-ra futotta az erejükből a Southampton ellen.

Így a kékek az élről várják a találkozót, míg Pep Guardiola együttese csak az ötödik helyről.

A Premier League-ben – ellentétben a többi nagy bajnoksággal – nem rendeztek hétközi fordulót, az Ligakupában szerepeltek a csapatok.

Mindketten sikerrel abszolválták saját meccsüket és a következő körbe jutottak, de amíg a Manchester 6-1-gyel intézte el a Wycombe csapatát, addig a Chelsea tizenegyespárbajra kényszerült. Igaz, ők egy élvonalbeli csapat, az Aston Villa ellen.

Lássuk, tudnak-e jobb meccset játszani a felek, mint a május végi BL-finálé?!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Tottenham – Chelsea: 0-3

G.: Thiago Silva, Kante, Rüdiger

A londoni rangadót – mint látjátok – a BL címvédője nagyon simán hozta, ami pedig furcsa, hogy Romelu Lukaku nem szerzett gólt. A belga óriás, mióta visszajött egy kivételével minden mérkőzésén a hálóba talált. Itt egy kivétel, de ez a Chelseat nem akasztotta meg, volt más, aki rúgja a gólokat. Olyanok, akiknek nem ez a feladata…

A kezdők:

Tottenham:

Lloris – Emerson Royal, Romero, Dier, Reguilon – Ndombele, Höjbjerg, Alli – Lo Celso, Szon – Kane

Chelsea:

Kepa – Christensen, Thiago Silva, Rüdiger – Azpilicueta, Jorginho, Kovacic, Marcos Alonso – Mount, Havertz – Lukaku

Voltak már izgalmas, kiélezett Tottenham – Chelsea rangadók a közeli és távolabbi múltban egyaránt, de évek múlva ezt a meccset nem fogjuk közéjük sorolni. Hiába állt fel szinte legerősebb csapatával a Spurs, a Chelsea nagyon simán győzedelmeskedett.

Már az első félidőben akadtak helyzetei a vendégeknek, de akkor még nem sikerült egyet sem gólra váltani. Próbálkozott pedig Andreas Christensen, Marcos Alonso és a Mason Mount – Romelu Lukaku párosnak is volt egy lehetősége, amit egy kicsit túlgondoltak, így a szünetre gól nélkül vonultak a felek.

A jeget a második félidő elején az egyik belső védő, Thiago Silva törte meg, a 49. percben emelkedett mindenkinél magasabbra egy szögletnél, amit Marcos Alonso végzett el. A brazil fejéről a kapu jobb oldalába hullott a labda.

Ezt követően is csak a Chelsea jutott el komolyabb helyzetekig, és hamarosan újra gólnak örülhettek a szurkolóik. Ismét egy olyan játékos talált be, akinek nem ez a fő feladata, ezúttal N’Golo Kanté – aki csereként lépett pályára – szánta rá magát lövésre távolról. A labda megpattant egy védő lábán, majd a sóbálvánnyá változott Hugo Lloris mellett – a kapufa segítségével – valahogy beszédült.

Ez el is döntötte a meccset, Szon, Lo Celso és Harry Kane is rendkívül inaktív játékot mutatott be, köszönhetően annak, hogy a védelem mellett a középpálya is remekelt a Chelseanél.

Lehetett volna ebből egy 4-5 gólos győzelem is, volt, hogy Eric Dier a gólvonalon blokkolt, de így sem úszták meg a harmadikat a hazaiak, a hosszabbításban egy másik belső védő, Antonio Rüdiger gurította be Timo Werner passzát.

Magabiztos teljesítmény, élvezhető játék, ezt nyújtotta a Chelsea, de ehhez szükség volt egy gyengén játszó Tottenhamre is.

Előző 5 meccs eredménye
2021.05.29.Bajnokok Ligája
man city
0:1
chelsea
Bajnokok Ligája
2021.05.08.Premier League
man city
1:2
chelsea
Premier League
2021.04.17.FA Kupa
chelsea
1:0
man city
FA Kupa
2021.01.03.Premier League
chelsea
1:3
man city
Premier League
2020.06.25.Premier League
chelsea
2:1
man city
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Manchester City – Southampton: 0-0

Az Etihad Stadion látott már bosszantó pontvesztéseket, vereségeket, de a tavalyi szezonban három vereséget is akkor könyveltek el a City labdarúgói, amikor már szinte biztos volt a bajnoki elsőség. Most viszont még messze nem az, a szentek elleni döntetlen miatt pedig a Manchester City csak az ötödik helyet foglalja el. Láttuk tavaly is, hogy ez semmit sem jelent, egy gyengébb kezdés után csinált több mint húsz mérkőzésből álló győzelmi sorozatot Pep Guardiola, de az, hogy ezt tavaly meg tudták tenni nem jelenti, hogy idén is menni fog…

A kezdők:

Manchester City:

Ederson – Walker, Dias, Ake, Cancelo – Gündogan, Fernandinho, B. Silva, Gabriel Jesus, Sterling, Grealish

Southampton:

McCarthy – Livramento, Stephens, Bednarek, Walker-Peters – Romeu – Elyounoussi, Ward-Prowse, Adams, Redmond – A. Armstrong

A Lipcse ellen aratott fölényes diadal után nagy magabiztosságal várhatták a játékosok a Southampton elleni összecsapást, ám végül csalódniuk kellett. Természetesen a mérkőzés java részében a Soton térfelén pattogott a labda, sokkal többször keveredtek McCarthy kapuja elé a hazaiak, de a veterán portást nem sikerült átejteni.

A mérkőzés elején Ilkay Gündogan került kétszer is helyzetbe, egyszer McCarthy lopta le a lábáról a labdát, majd fejjel próbálkozott a német, kevés sikerrel. Ahogy Gabriel Jesus sem találta el kobakjával a kaput, pedig az is egy ígéretes lehetőség volt.

A második félidő elején történt eset fordulópontja lehetett volna a mérkőzésnek. A Blackburntől igazolt Adam Armstrong tört be a tizenhatoson belülre egy cselt követően, majd elesett Kyle Walker közreműködésével. A bíró a sípjába fújt, tizenegyest ítélt a vendégeknek, Walkert pedig piros lappal sújtotta.

A VAR azonban jelezte, hogy érdemes lenne vetni még egy pillantást a szitura. A videóból kiderült, hogy Armstrong már akkor esett, mikor Walker még kvázi hozzá sem ért, így a bíró felülbírálta saját magát.

A City egy necces dolgot megúszott, viszont a gólszerzéssel továbbra is hadilábon állt. Hiába talált be Raheem Sterling a hajrában – Phil Foden fejesét szedte ki McCarthy, az angol támadó a kipattanót pofozta be – les címén érvénytelenítették a találatot. Maradt így a 0-0, nagyot küzdött a Southampton, de tegyük hozzá, a City sem volt élete formájában.

Összefoglalás

A Chelsea együtteséből Edouard Mendy hiányzott az elmúlt két mérkőzésen, ám Thomas Tuchel reményei szerint a rangadóra már felépül a francia, és visszaveszi a helyét Kepa Arrizabalagától. A másik kérdőjel Christian Pulisic, az ő kezdetése akkor sem valószínű, ha már játékra készen áll.

A középpályán minden valószínűség szerint Jorginho mellett nem Kanté és nem is Saúl Niguez játszik majd, hanem Mateo Kovacic.

A francia játékos az Aston Villa elleni találkozón kezdett, ezért gondoljuk, hogy sérülése után nem akarja agyonterhelni őt a mestere, Saúl Nigueznek pedig egyelőre nem megy a játék, kiábrándítóan játszott a birminghamiek ellen is…

Elől semmi változtatást nem várunk, a Mount – Havertz – Lukaku hármas működik, még ha az előző találkozón nem is rúgtak gólt.

A Citynél sokkal több a hiányzó. Egyrészt ott van Benjamin Mendy, aki bár nem alapjátékos, de a keretben sem lesz bent a már ismert balhé miatt. John Stones és Aymeric Laporte sem biztos, hogy játszhat, ebben az esetben Nathan Aké marad Ruben Dias párja a védelem közepén.

Mellettük előfordulhat, hogy nélkülözni kell Ilkay Gündogant a középpályáról és Oleksandr Zinchenkot a védelemből.

Az egy szem ék Raheem Sterling vagy Ferrán Torres lehet, mellettük majd Jack Grealish és Gabriel Jesus játszik.

A BL döntő eredményét ismerjük, Havertz góljával 1-0-ra nyert a Chelsea, és nem ez volt az egyedüli meccs, amit a City elbukott a kékekkel szemben.

Tavaly az FA Kupa elődöntőjében, valamint tavasszal a PL-ben is nyerni tudtak Tuchelék, és most is hasonló eredményre készülnek.

Teljesen háromesélyes mérkőzés, de ha tippelni kell, akkor inkább a hazai győzelmet preferáljuk. Ami pedig a gólokat illeti, részünkről 2,5 gól alatti eredményt várunk egy szoros, feszült, kiélezett találkozón.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső