Crystal Palace – Brighton: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 26.
Crystal Palace
Teljesítmény:
V N D V D
  • Selhurst Park
  • Szeptember 27. 21:00
Nézd élőben itt:
QuickWin
Brighton
Teljesítmény:
N N N V N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Mai utolsó mérkőzésünket Angliából szállítjuk, hétfő este kilenctől csap össze egymással Patrick Vieira és Graham Poteter együttese, vagyis Crystal Palace – Brighton meccset rendeznek. A vendégekről az eddig eltelt öt forduló alapján csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, a csapat négy győzelmet aratott, és csak egyszer szenvedett vereséget. Legutóbb a nagyobb nevekből álló Leicestert verték hazai környezetben.

Örülne egy ilyen mérlegnek a londoni csapat is, de egyelőre ez csak vágyálom, a Crystal Palace mérkőzéseinek döntő többségét nem tudta megnyerni, viszont két héttel ezelőtt meglepetés eredményt értek el, hazai pályán intézték el a Tottenham csapatát. Méghozzá 3-0-ra. Ez viszont az egyetlen, aminek örülhetnek most Zaháék, a többi meccsükön két döntetlen és két vereség született.

Utoljára a Liverpooltól szenvedtek sima vereséget, 3-0-ra nyertek a vörösök, de egyébként is sok gólt kap Guita, ami persze nem feltétlenül az ő hibája, a védelem elég gyenge lábakon áll mostanság.

A feladat adott Patrick Vieira előtt, egy kicsit fel kell turbózni ezt a csapatot, különben akár még kiesési problémáik is lehetnek…

Vágjunk bele!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Liverpool – Crystal Palace: 3-0

G.: Mané, Szalah, Keita

Ez volt az utolsó mérkőzés, amelyet a Crystal Palace lejátszott, a Poolról pedig anno azt mondtam, hogy kéz a kézben jár a Chelsea-vel. Nos, majdnem a mostani fordulóban a londoni kékek kikaptak, a vörösök pedig 3-3-as döntetlent értek el a Brentford ellen. De igazából most nem ez a lényeg, hanem a Crystal Palace, akik az ezt megelőző körben nagyot villantottak, szurkolóik pedig örültek volna egy újabb bravúrnak. Ami viszont nem jött össze…

A kezdők:

Liverpool:

Alisson – Milner, Konate, van Dijk, Tsimikas – Henderson, Fabinho, Thiago – Szalah, Jota, Mané

Crystal Palace:

Guaita – Ward, Andersen, Guehi, Mitchell – Gallagher, Kouyate, McArthur – Ayew, Benteke, Zaha

A fentebb említett bravúr nem jött össze, pedig jól, helyzettel kezdett a Crystal Palace, Wilfried Zaha emelése majdnem a kapuban kötött ki, de még egy gyönyörű vetődéssel Alisson Becker visszaért, és megakadályozta a CP legértékesebb játékosát a gólszerzésben.

A helyzet után viszont inkább már a hazaiak domináltak, jöttek is szépen a helyzetek, helyzetecskék, amik közül ki kell emelni Thiago Alcantara fejesét, amit Ward kapus védett, az ismétlést Diogo Jota három méterről fölé bombázta.

A pontrúgásokat nagyon rosszul reagálták le a vendégek, rengeteg lehetőség született egy-egy szabadrúgás vagy korner után. A félidő végén így szereztek vezetést Jürgen Kloppék: Kostas Tsimikas szögletébe Mohamed Szalah tette bele a fejét, Ward oldalra tolta a labdát, azonban Sadio Mané elé, a szenegáli pedig nem hibázott.

A fordulás után, a hajráig csak gyűrték egymást a felek komolyabb lehetőség nélkül, a 73. percben aztán megszületett az újabb hazai találat, ismét egy szöglet, amit nem tudtak kivágni a vendégek, érkezett Mo Szalah és nagy erővel a rövidbe lőtt.

A meccs legszebb jelenete pedig a cserként beállt Naby Keita nevéhez fűződik, a középpályás egy szöglet utáni kipattanót – mi mást? – kapásból bombázott Ward kapujába.

Nehezen, de fokozatosan adta meg magát Patrick Vieira együttese, de az Anfielden 3-0-ra kikapni nem szégyen…

Előző 5 meccs eredménye
2021.02.22.Premier League
brighton
1:2
crystal palace
Premier League
2020.10.18.Premier League
crystal palace
1:1
brighton
Premier League
2020.02.29.Premier League
brighton
0:1
crystal palace
Premier League
2019.12.16.Premier League
crystal palace
1:1
brighton
Premier League
2019.03.09.Premier League
crystal palace
1:2
brighton
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Brighton – Leicester: 2-1

G.: Maupay, Welbeck ill. Vardy

Elképesztő szerencsésnek érezheti magát a Brighton, akiknek úgy sikerült otthon tartani a három pontot a rókák ellen, hogy az ellenfél igazából több gólt szerzett, mint ők. Csakhogy abból kettőt sem adtak meg – köszönhetően a VAR-nak. Száguld, repül a Potter-legénység, ki tudja, hol állnak meg?

A kezdők:

Brighton:

Sánchez – Veltman, Duffy, Dunk – March, Lallana, Bissouma, Cucurella – Trossard, Welbeck – Maupay

Leicester:

Schmeichel – Pereira, Söyüncü, Vestergaard, Bertrand – Tielemans, Ndidi, Soumaré – Maddison, Vardy, Barnes

Igazi balhés kis meccset játszottak a felek, no nem a szó szoros értelmében, rengeteg necces bírói döntés született, ami miatt a játékosoknak be nem állt a szájuk. Vegyük mindjárt a Brighton vezető gólját, ami tizenegyesből született, az azt megelőző szituáció pedig az volt, hogy egy Brighton támadó egy szögletet Jannik Vestergaard kezére fejelt.

A hazaiak többen is a bíró segítségére keltek és egy emberként jelezték a szabálytalanság tényét, míg a vendégek a döntésre vártak, ami hamarosan meg is született, Schmeichelék pedig ekkor léptek akcióba, azt kifogásolták, Vestergaard-ral szemben szabálytalankodtak, így kifelé kellene szabadrúgást ítélni. De nem így lett, Neal Maupay pedig a kapu jobb oldalába bombázott.

A második félidő hozta meg az igazi őrületet. Előbb a Brighton kétgólosra növelte az előnyét Danny Welbeck fejese után, majd kezdődött a Leicester kálváriája. Jamie Vardy egy gyönyörű akció végén szépített a 61. percben és elkezdtek nyomni a vendégek, a 67. percben pedig Ademola Lookman révén egyenlítettek is. Csakhogy Harvey Barnes takarta a kilátásban Sánchez kapust, lesen állt, így a gólt nem adták meg.

A 86. percben pedig ugyanez a szituáció állt elő, csak most Wilfried Ndidi fejelt a hálóba, viszont Harvey Barnes megint ott téblábolt, ahol nem kellett volna…

Így a Brighton nagy szerencsével, mégis megérdemelten nyert, a Leicester pedig hozza azt a hektikus játékot, amit már tavaly is láthattunk tőlük.

Összefoglalás

Kezdjünk megint a hiányzókkal. A Palace három kulcsjátékosa sem bevethető, Eberechi Eze, Nathan Ferguson és Jeffrey Schlupp, bár utóbbinál van esély legalább a padra, a kezdőre annál kevesebb.

A vendégeknél Alexis Mac Allister, Adam Webster, Yves Bissouma és Enock Mwepu harcképtelen.

A Brighton eddig mindkét idegenbeli meccsét nyerte, 2-1 a Burnley ellen, 1-0 a Brentford ellen, a Crystal Palace otthon veretlen, egy döntetlen után (Brentford) tudtak nyerni a Tottenham ellen.

A Brighton most már elég hosszú ideje nem tudott nyerni a CP ellen, 2019. márciusában sikerült elhozni a három pontot a Selhurst Parkból, azóta két döntetlen és két londoni győzelem történt.

Rövid történelmük során összesen kétszer nyertek a Palace otthonában, és most is alapból azt mondanánk, hogy nem sikerül három ponttal gazdagodni, de a formájukat látva elképzelhetőnek tartjuk, hogy mégis.

Emiatt (is) hanyagoljuk a találkozó kimenetelét, és koncentrálunk inkább a gólokra: A közös meccseiken is ritka a sok gól, valamint az idei bajnokságban sem vitték túlzásba a gólszerzést, a Brighton öt meccs alatt hétszer, a Palace ötször volt eredményes.

Nem is ragozzuk ezt tovább… Egy tippünk lesz, mégpedig az, hogy két és fél gól alatti végeredmény születik a mérkőzésen. Sanszos, hogy a Brighton húzza be szűken a meccset, de ez tényleg annyira kiszámíthatatlan, hogy inkább kihagyjuk most, ez az egy tipp elegendő lesz…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső