Crystal Palace – Leicester: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2023 március 28.
Crystal Palace
Teljesítmény:
V V V V D
  • Selhurst Park
  • április 01. 16:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Leicester
Teljesítmény:
D V V V V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Egy karrier véget ért a szemünk láttára az angol főváros egyik csapatánál. Na jó, nem Patrick Vieira teljes karrierje ment tönkre, csak a Crystal Palace-nál nem folytathatja. A fővárosi együttes annyira gyenge formába került, hogy már a kiesés sem olyan elképzelhetetlen, és itt lépnie kellett a vezetőségnek.

Hiába a 12. játszik a 17. ellen, ez bizony egy kőkemény kiesési rangadó. Megmondhatatlan még most is, melyik lesz az a három csapat, amelyik búcsúzik az első osztálytól, de épp úgy lehet a Palace, mint a Leicester. Az utolsó helyen álló Southampton, és a 12. helyen álló Crystal Palace között a különbség mindössze négy pont. Szóval esélyesek vannak azért, nem is kevesen.

Hihetetlen feszültség várható a Crystal Palace – Leicester mérkőzésen, a győztes egy nagyon kicsit fellélegezhet, a vesztes azonban még közelebb kerül a Championshiphez.

Az online sportfogadás Magyarországon legnépszerűbb bajnoksága egyértelműen a Premier League. Szóval úgy gondoljuk, sokan fognak tippelni erre a találkozóra is, igyekszünk jó tippet adni nektek.

Mielőtt belevágunk, a szorzókat azért elmondom. Az OhMySpinsnél háromesélyes mérkőzésre számítanak, 2.50 a hazai szorzó, 2.75 a vendég, 3.30 a döntetlen.

Crystal Palace

Épp valamikor a szünet előtt írtam arról, hogy a türelem Patrick Vieirával szemben nem fog már sokáig tartani. Ez be is jött. Miután a Palace a válogatott szünet előtti bajnokiján is kikapott, a francia világbajnok munkáját megköszönték. Azóta kiderült, hogy az utód is megvan. Akinek ismerős lesz a keret, a közeg, maga a Selhurst Park. Roy Hodgson lett a régi-új edző, akit pont Vieira váltott. Úgy volt, hogy Hodgson a kora miatt több munkát már nem fog vállalni, a szíve csapatának mégsem tudott nemet mondani.

Lesz munka bőven, a Crystal Palace a Premier League egyik legrosszabb formában levő csapata. A fővárosiak nyerni idén nem tudtak, december 31-én sikerült utoljára három pontot gyűjteni. Idei mérlegük minden sorozatot figyelembe véve: nyolc vereség, öt döntetlen. Nem is meglepő, hogy végül Vieirának távoznia kellett.

Az Arsenal elleni meccs nagyon simán alakult, 4-1-re nyert az első helyen álló, a Palace gólját 3-0-nál Jeffrey Schlupp szerezte.

Mint montdam, a Palace most már a kiesés közelében, azt is mondtam, hogy a hozzájuk közel álló Leicestert fogadják.

A csapat mérlege 6-9-13, otthon pedig 4-5-5.

Nem játszhat Vicente Guaita, Joachim Andersen, Nathan Ferguson, Albert Sambi Lokonga, James McArthur és Sam Johnstone sem. Ha jól megnézitek, az első és második számú kapus is sérült, így a kapuban ezúttal is a 19 éves Joe Whitworth lesz majd.

A várható kezdőcsapat:

Whitworth – Clyne, Tomkins, Guéhi, Mitchell – Hughes, Doucouré, Schlupp – Ayew, Zaha, Eze

Egymás elleni meccsek:

A két csapat között gyakori az iksz, a legutóbbi öt találkozójuk közül három is döntetlenre végződött. A Leicester nyerte meg a maradék két találkozót, mindkét alkalommal otthon tudtak győzni. Legutóbbi bajnoki meccsük nem hozott találatot egyik oldalnak sem.

A Selhurst Parkban az utolsó két meccsük iksz lett, előtte a Leicester nyert, valamint még korábban zsinórban kétszer a Palace.

Előző 5 meccs eredménye
2022.10.15.Premier League
leicester
0:0
crystal palace
Premier League
2022.04.10.Premier League
leicester
2:1
crystal palace
Premier League
2021.10.03.Premier League
crystal palace
2:2
leicester
Premier League
2021.04.26.Premier League
leicester
2:1
crystal palace
Premier League
2020.12.28.Premier League
crystal palace
1:1
leicester
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Leicester

Nem jó nézni, ahogy a Leicester esik szét. Nem tudom, meddig lehet még ezt bírni, meddig lesz meg a csapat türelme, hogy Brendan Rodgerst a padon hagyja. De most már egyértelműen nagy a baj. Eddig is az volt, de védekezhettek azzal, hogy még sok van hátra, kijönnek majd a gödörből. Most már nincs sok az idényből, a csapat pedig továbbra sem jött ki a gödörből.

A PL legrosszabb formában levő csapata a Palace, mellette pedig a Leicester, az utolsó öt meccsükön négyszer kikaptak, egyszer ikszeltek.

Utolsó meccsükön a Brentforddal szemben szereztek pontot, Harvey Barnes találata fontos ikszet eredményezett. A WHU-tól csak egy pont választja el őket, és idegenbeli statisztikájukra nem lehetnek túlzottan büszkék: Négyszer nyertek, egyszer ikszeltek, kilencszer kaptak ki.

Sérültből nincs hiány, és különösen a védelem van gondban. A friss igazolások, Wout Faes, Victor Kristiansen és Harry Souttar egyaránt kiestek, sérült még Jannik Vestergaard, Ryan Bertrand, James Justin és Youri Tielemans is. Ja, és Jonny Evans is. Állítólag Souttar, Kristiansen, Faes és Evans is bevethető lesz szombaton, de megoszlanak erről a vélemények. Az biztos, ha nem vállalják a játékot, Rodgers óriási gondban lesz.

A várható kezdőcsapat:

Iversen – Castagne, Amartey, Souttar, Kristiansen – Ndidi, Dewsbury-Hall – Tete, Maddison, Barnes – Iheanacho

Tippelde

Egyikük sem élete formájában játszik, ezt meg kell hagyni. A csapatoknak a győzelem nem elég, én támadó focira számítok. És mivel a védelmek eddig sem a legbiztosabb lábakon álltak, plusz a sérülések is közbe szólnak, gólokra számítok.

Mindkét oldalról legalább egy gólra.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
Joker8
Oddsok: 1.82 Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: 1.84 Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Ivibet
Oddsok: 1.85 Bónusz: 52,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső