Dánia – Izrael: Fogadási Tippek és Világbajnoki Selejtező Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 06.
Dánia
Teljesítmény:
N N V N N
  • Parken Stadium
  • Szeptember 07. 20:45
Nézd élőben itt:
20BET
Izrael
Teljesítmény:
N N V N N
Dánia
Mindkét fél szerez gólt: Igen2.36
Izrael
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Ha van imponáló teljesítmény a vb-selejtezők során, akkor a dánoké (meg az angoloké) egyértelműen az. Nem feltétlenül azért, mert eddig egyetlen pontocskát sem veszítettek, de az öt meccsükön tizenhét alkalommal találtak kapuba, Kasper Schmeichel hálóját viszont egyszer sem vették be. Na, ez az igazán imponáló.

Nevezhetjük a csoport rangadójának a Dánia – Izrael mérkőzést, hiszen az első és a második helyezett csap össze Koppenhágában, az eredmény pedig első blikkre borítékolható: Nyerni fognak Simon Kjaerék. Na, de mit gondol Kasper Hjulmand? Ad esélyt azoknak, akik kevesebbet játszhattak ez idáig? Vagy megy előre a 18 pontért? Akkor gyakorlatilag már meg is lesz a kvalifikáció, hiszen októberben játszanak még Moldova, novemberben pedig a Feröer-szigetek ellen, az ott szerzett – és most előre iszunk a medve bőrére – hat pont pedig már elegendő lesz a csoportelsőséghez. Pláne, ha az őket követő hármas szépen körbeveri egymást.

Izrael azzal, hogy legyőzte Ausztriát hivatalosan is beszállt a második helyre pályázók közé, és jelenleg ők vannak lépéselőnyben. Viszont sanszos, hogy a dánoktól vereséget szenvednek, így azért izgulhatnak, hogy az osztrák – skót meccsen döntetlen szülessen, mert akkor meg is tudják őrizni azt a második pozíciót.

Ha meg itt tudnának pontot, esetleg pontokat szerezni a vendégek, na az lenne a szenzáció.

Az előző kör

Mindkét együttes pályán volt tegnap este. Röviden összefoglaljuk a mérkőzéseiken történteket, így talán könnyebben tudjuk megtippelni az összecsapásuk végeredményét.

Feröer-szigetek – Dánia: 0-1

G.: Older Wind

Nem fizették agyon azokat, akik a dánok győzelmére fogadtak, a bukik mindössze 1.10 körüli oddsot adtak az EB-elődöntős sikerére. Jól tartotta magát a kiscsapat, mert végül csak egy hajrában szerzett gólnak köszönhetően lett a három pont Dániáé.

A kezdők:

Feröer-szigetek:

Gestsson – Sörensen, Faerö, Nattestad, Joensen – Solvi Vatnhamar, Hansson, Gunnar Vatnhamar, Hendriksson Olsen, Olsen – Edmundsson

Dánia:

Schmeichel – Nelsson, Nörgaard, Christensen – Kristensen, Christiansen, Jensen, Stryger Larsen – Daramy, Older Wind, Bruun Larsen

Kasper Hjulmand láthatóan nem a legerősebb tizenegyét küldte pályára, Simon Kjaer, Pierre Emile Höjbjerg, Thomas Delaney, Yussuf Poulsen és Mikkel Damsgaard csak a kispadon foglaltak helyet.

A sorcsere annyira nem jött be, mert bár a dánok nyomtak már az első félidőben is, kapura is lőttek párszor (ötször), de igazán nagy védést Gestssonnak nem kellett bemutatnia. A 43. percben kellett volna, de akkor meg nem tudott hárítani a portás. Történt, hogy Jonas Older Wind 20 méterre a kaputól kapott egy labdát, felnézett, és a bal felsőbe csavart. Gestsson csak beleérni tudott, indulhatott az ünneplés. De nem sokáig, mert a játékvezető fülére rászóltak, hogy a találatot egy esetleges leshelyzet előzte meg. És valóban így történt, épp a gólszerző volt az, aki egy védő mögül bújt vissza, és passzolta tovább a labdát. A félidőre így maradt a 0-0.

Hjulmand már a félidőben cserélt kettőt, jött Skov Olsen és Joakim Maehle. A két csere – valamennyire – megtette a hatását, mert Skov Olsen rögtön próbára tette Gestssont, később Older Wind is újra próbálkozott, de Feröer is eljutott a dán kapuig, sőt mi több, Simun Edmundsson eltalálta a felsőlécet.

Nem lehetett tehát teljesen nyugodt a dán csapat, hiába nyomtak, látszott, hogy vendéglátóik is bármikor betalálhatnak. A 84. percben volt a mérkőzés fordulópontja: Rene Joensen rácsúszott Skov Olsen lábára, amiért Fran Jovic játékvezető kiállította – második sárga lappal -, az esetet követő szabadrúgásból pedig megszerezte győztes gólját Dánia. Mathias Jensen beadását Jonas Older Wind a kapufa segítségével juttatta háló mögé. Bár ismét csekkolták, nem volt-e les, ezúttal a bíró a dánoknak kedvező ítéletet hozott.

Older Wind pedig kellemes emlékeket őrizhet a Feröer-szigetekről: Ellenük debütált egy éve a válogatottban, most pedig fontos három pontot érő gólt fejelt nekik.

Előző meccs eredménye
2021.03.25.VB-selejtező 2022
izrael
0:2
dánia
VB-selejtező 2022
2006.03.01.Barátságos Mérkőzés
izrael
0:2
dánia
Barátságos Mérkőzés
1999.11.17.EB-selejtező 2000
dánia
3:0
izrael
EB-selejtező 2000
1999.11.13.EB-selejtező 2000
izrael
0:5
dánia
EB-selejtező 2000
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Izrael – Ausztria: 5-2

G.: Solomon, Dabbur, Zahavi (2), Weissman ill. Baumgartner, Arnautovic

Bár a korábbi tippünkben esett már szó erről a meccsről, elevenítsük fel azok kedvéért, akik azt valamilyen okból kifolyólag kihagyták.

A kezdők:

Izrael:

Marciano – Dasa, Dgani, Tibi, Abd Elhamed, Menachem – Bitton, Natcho, Solomon – Zahavi, Dabbur

Ausztria:

Bachmann – Mwene, Posch, Dragovic, Hinteregger, Alaba – Schopf, Laimer, Grillitsch – Baumgartner, Arnautovic

Ahogy látható, gólgazdagra sikeredett a két együttes összecsapása, amit előzetesen a fogadóirodák sem gondoltak, az over 2,5 kétszeres pénzt ért.

Ehhez képest ezt már fél óra elteltével átlépték a csapatok, köszönhetően a hazaiaknak, akik három góllal elléptek már az elején.

Manor Solomon kezdte meg a gólgyártást, az ötödik percben kíméletlenül lőtte ki a bal felső sarkot, miután védőjét egy szimpla csellel megetette.

Kilenc perc elteltével egyenlítettek az osztrákok, de Laimer találatot nem adták meg kezezés miatt, ezt követően pedig egy mintaszerűen végigvitt akciót vezetve megduplázták Munnas Dabbur révén előnyüket az izraeliek.

Sőt, egy védelmi hibát kihasználva Eran Zavahi a 33. percben 3-0-ra módosította az állást.

A félidő utolsó jelenete viszont osztrák szépítést hozott, Grillitsch nagyszerű kiugratása után Christoph Baumgartner volt eredményes.

A fordulás után tovább nyomtak a vendégek, és Marko Arnautovic bombagólja után már 3-2 volt az állás, kezdhettek izgulni a stadionba kilátogató hazai drukkerek.

De nem volt miért. Shon Weissman szintén bámulatos gólt szerzett az 59. percben, ez pedig az a pontja volt a mérkőzésnek, ahol Ausztria legjobbjai nagyjából fel is adták a küzdelmet.

Jól tartotta az eredményt Izrael, sőt, a végén Eran Zahavi duplázni tudott, így mondhatjuk bátran, hogy Izrael kiütötte az előzetesen esélyesebbnek gondolt osztrákokat.

Összefoglalás

Izrael zsinórban három mérkőzést nyert meg, a gyenge kezdést erőteljes javulás váltotta fel. Ezen a három mérkőzésen összesen 13 gólt szereztek, négyet Moldovának, négyet Feröernek, ötöt pedig Ausztriának lőttek.

A gólszerzés terén Dániának sincs oka a szégyenkezésre, így szerintünk elvárható, hogy a két együttes egymás ellen se fogja vissza magát. Az over 2,5 a bukik kínálatában 1.7 körül fut, ezért ezt mi biztosan nem hagyjuk ki.

Valószínűnek tartjuk, hogy Dánia nem azzal a kezdővel áll fel, mint Feröer ellen. Visszatérnek az alapemberek, úgy, mint Delaney, Höjbjerg, Kjaer és Damsgaard, Older Wind viszont megtarthatja kezdő státuszát.

Az over mellett még két tippünk van, ezek közül az egyik kifejezetten alacsony oddsot, a másik pedig nagyon magast eredményez: Szerintünk Dánia megnyeri a meccset, de a végtelenségig Kasper Schmeichel sem húzhatja kapott gól nélkül, 2.20-2.40-ért érhető el az, hogy mindkét fél betalál.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
20BET
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet
Campobet
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső