Debreceni VSC – Gyirmót: Fogadási Tippek és NB1 Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 08.
Debreceni VSC
Teljesítmény:
V V D D N
  • Nagyerdei Stadion
  • Szeptember 10. 20:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Gyirmót
Teljesítmény:
V D D V D
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A magyar bajnokság is visszatér, méghozzá két olyan csapat meccsével, akik tavaly még a másodosztályban küzdöttek a feljutásért. Mint látszik, ez sikerült is nekik, kéz a kézben jutottak fel, a nagy esélyes Vasas másodosztályú tagságát pedig – legalább – egy évvel meghosszabbították. A bajnokságot mindketten jól kezdték, a Debrecen győzelemmel, a Gyirmót egy MTK elleni döntetlennel, viszont azóta mintha mindketten elindultak volna a lejtőn. A győriek jelen pillanatban kieső helyen állnak, a Debrecen is már csak kilencedik, a nyitómeccsen való győzelmet két döntetlen, aztán meg két vereség követte.

Bár azt mondtuk a szezon elején, hogy nem lesz gondjuk a kieséssel a hajdúságiaknak, egy kicsit elbizonytalanodtunk. Innen azért még bőven vissza lehet jönni, de a Gyirmótra ez nem feltétlenül igaz. Kicsit hasonlít a helyzet a Kaposvár vagy a Budafok szituációjára. Vagy ilyet öt forduló után még nem illik mondani?

Bárhogy is legyen, egyelőre senkit nem kell leírni, sőt itt a remek lehetőség mindkét együttes számára, hogy kilábaljanak a gödörből.

A mai napot egy Debreceni VSC – Gyirmót mérkőzéssel fejezzük be.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Ferencváros – Debreceni VSC: 4-2

G.: Mak (2), Ryan Mmaee, Laidouni ill. Ugrai (2)

A Fradi a Young Boys elleni kiesést követően lépett pályára, és demonstrálták azt, hogy bár Európában még van hová fejlődni, de Magyarországon jelenleg nincs ellenfelük. A Debrecen sem tudta megállítani őket, bár a két rúgott gól megsüvegelendő.

A kezdők:

Ferencváros:

Dibusz – Botka, Kovacevic, S. Mmaee, Civic – Zachariassen, Haratin – Uzuni, Tokmac, Mak – R. Mmaee

Debreceni VSC:

Kosicky – Kusnyír, Baráth, Korhut, Ferenczi – Dzsudzsák, Varga – Bévárdi, Dominik, Ugrai – Sós

A Fradi úgy állt a mérkőzéshez, ahogy azt a címvédőtől elvárnánk, már az ötödik, valamint a tizenkettedik percben megdolgoztatták a DVSC kapusát, Tomas Kosickyt. A hálóőrnek előbb Myrto Uzuni, majd Ryan Mmaee közeli lövését kellett kitornáznia valahogy. Mindkét esetben sikerrel járt a szlovák kapuvédő.

A helyzetek alapján mindenkit váratlanul ért, hogy a fekete mezben pályára lépő Loki szerzett vezetést. Dzsudzsák Balázs tőle szokatlan módon a jobb lábára cselezett a jobboldalon, be is adta a labdát, a hosszún érkező Ugrai Roland pedig a hálóba fejelt. Egy ideig kérdéses volt, hogy ő, vagy Soltész szerezte a gólt, de mint kiderült, utóbbi már a gólvonalon túl piszkált bele Ugrai fejesébe.

A Fradi persze felszívta magát, és még a szünet előtt sikerült az állást kiegyenlíteni. A gólszerző Robert Mak volt, aki 11 méterről, félmagasan lőtt honfitársa kapujába négy debreceni védő között.

A fordulást követően a debreceni védők három percen belül két tizenegyest hoztak össze, szerencséjükre a Fradi csak az egyiket értékesítette. Az 56. percben Ryan Mmaee volt eredményes, de a második tizit átadta Tokmac Nguennek, az ő lövését viszont Tomas Kosicky kifogta.

Azonban a harmadik gól sem váratott sokáig magára, a 67. percben, egy hazai támadás végén Ryan Mmaee remekül vette észre, hogy a baloldalon teljesen üresen fut Robert Mak, a szlovák válogatott második találatát jegyezte.

Öt perccel később Aissa Laidouni is betalált, így a 90. percben Ugrai Roland második találata csak a szépségtapasz volt a Debrecen számára.

Előző 5 meccs eredménye
2021.02.15.Merkantil Bank Liga
debreceni vsc
0:2
gyirmót
Merkantil Bank Liga
2020.08.23.Merkantil Bank Liga
gyirmót
1:0
debreceni vsc
Merkantil Bank Liga
2017.04.08.OTP Bank Liga
debreceni vsc
2:1
gyirmót
OTP Bank Liga
2016.10.29.OTP Bank Liga
gyirmót
1:2
debreceni vsc
OTP Bank Liga
2016.07.31.OTP Bank Liga
debreceni vsc
4:0
gyirmót
OTP Bank Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Gyirmót – Puskás Akadémia: 0-1

G.: Nagy Zs.

A Puskás Akadémia ebben a szezonban volt már a pokolban, gondolunk itt a nemzetközi kupaszereplésükre, a bajnokságban azonban a mennyben érezhetik magukat, miután a tabella második helyén állnak, és még akár az élre is ugorhatnak, ha behozzák játszott meccsek számában a Fradit.

A Gyirmót azonban továbbra is nyeretlen, lőtt gólokat tekintve sem brillíroznak, előfordulhat, hogy a Budafok vagy a Kaposvár sorsára jutnak, ahogy azt már a bevezetőben pedzegettük.

A kezdők:

Gyirmót:

Hársfalvi – Major, Karacs, Szeles, Zeke – Vass – Herjeczki, Nagy, Medgyes, Radics – Varga

Puskás Akadémia:

Tóth – Favorov, Stronati, Spandler, Deutsch – Plsek, van Nieff – Nagy Zs., Corbu, Komáromi – Géresi

Gólt ugyan az első félidő nem hozott, de nagy helyzeteket és még nagyobb védéseket igen. Alig egy perce tartott a találkozó, amikor Herjeczki Kristóf döntött úgy, hogy egy félmagas labdát tizenhatról kapura küld. Tóth a léc alól szedte ki az izmos kis löketet.

Három perc múlva Hársfalvinak kellett játékba avatkoznia Corbu helyzeténél, majd Nagy Zsolt, a csapatkapitány próbálkozott, ezt is a kapus hárította.

A félidő legnagyobb helyzete Varga Barnabás nevéhez kötődik, a csatár egyedül iramodott meg a Puskás kapuja felé, és lőni is tudott, mielőtt a védők beérték volna, de a lövés elkerülte a bal felső sarkot.

0-0-val fordultak tehát a felek, a második félidő szintén nem okozott csalódást, és itt legalább már egy gólt is láthattak a nézők. Mondjuk ennek a többség nem igazán örült, mert azt a Puskás Akadémia csapata szerezte. Egészen pontosan Nagy Zsolt, aki Plsek lekészítését átvette, talppal megtolta – mint a futsalban –, majd védője szorításában Hársfalvi fölött a kapuba helyezett.

A gólt követően nagy helyzet már csak egyetlen egy volt, azzal viszont kiegyenlíthetett volna az újonc. Egy jobboldali beadásba tette bele középen a lábát az egyik sárgamezes, az így továbbított labda tökéletesen érkezett Hajdú Ádám fejére, akinek bólintását követően a labda centikkel ment el a baloldali kapufa mellett.

A meccset végeredményben megérdemelten nyerte meg a Puskás, Csertői Aurél első győzelme tovább várat magára.

Összefoglalás

A válogatott szünet a csapatokat annyira nem hátráltatta, illetve hátráltatja, bár a Debrecen csapatából ketten is részt vettek a tegnapi U21-es mérkőzésen, ahol Gera Zoltán együttese San Marino ellen lépett pályára. Baráth Péter nem csak végigjátszotta a meccset, de gólt is szerzett, Kusnyír viszont végig a kispadon maradt.

Dzudzsák Balázs visszatérése a válogatottba továbbra is várat magára, nem tudni, lesz-e még lehetősége megmutatni magát, ám a csapatunk játékát – és néhol hozzáállását – látva elférne ott egy jó, hajtós Dzsudzsi…

De most ne a válogatottal foglalkozzunk – akikre vár ma egy kötelező győzelem Andorra ellen -, hanem a hétvégi bajnokira.

Amelynek egyértelműen a Debrecen az esélyese. Tavaly, még a Merkantil Bank Ligában érdekes módon mindkét alkalommal a Gyirmót nyert, Győrben 1-0-ra, míg a Nagyerdei Stadionban 2-0-ra.

Előtte viszont – még az élvonalban – mindhárom meccset a Loki nyerte meg.

Bárány Donát játékára hamarosan már számíthat Tőzsér, a részleges szalagszakadást szenvedő támadónak 3-5 hetet mondtak az orvosok, ami lassan le is telik.

A Gyirmótnál nagyon érdekesnek találjuk, hogy Medgyes Zoltánra középső középpályásként vagy jobboldali középpályásként számít Csertői mester, holott a játékos tavaly a Haladás színeiben házi gólkirály lett, egyértelműen befejező csatárként kéne számolni vele, talán több sikerük lenne a sárgáknak. Merthogy a mostani három lőtt gól minden, csak nem sok.

Magunk részéről megkockáztatunk két dolgot: Az egyik az over 2,5, mert sem a gyirmóti, sem pedig a Loki védelme nem egy életbiztosítás, a másik pedig a hazai győzelem. Bár tavaly a Gyirmót volt a jobb az egymás elleni meccseken, idén egyelőre ég és föld a két csapat. Még úgy is, ha a Debrecen is gyengélkedik…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső