Dinamo Kijev – Ferencváros: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2020 december 07.
Dinamo Kijev
Teljesítmény:
N V N V N
  • NSC Olympic Stadium
  • December 08. 21:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Ferencváros
Teljesítmény:
N V N V N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Minden magyar futballkedvelő legfontosabb mérkőzése következik kedden este, eldől, hogy folytatja-e tavasszal is az európai hadszintéren a Ferencváros, vagy befejeződik a móka? Ha az esélyekre ránézünk, látható, hogy nem a magyar csapatot tartják a Dinamo Kijev elleni meccs esélyesének, de mondjátok csak, hányszor volt ilyen már a szezon kezdete óta? A Celtic vagy a Zágráb ellen egyértelműen leírták Szerhij Rebrov csapatát, most mégis itt vannak és küzdenek az Európa Ligáért.

Ez is egy olyan csoport, ahol a forgatókönyv már előre le volt zsírozva. Nem bundára gondolok, hanem az erőviszonyokat jól mérték fel azok, akik a Barca és a Juve egyértelmű dominanciáját jelezték, és én is úgy gondoltam, hogy a harmadik helyért folyó küzdelem végig nyitott lesz. Vagyis, inkább reménykedtem benne.

Most pedig itt a mindet eldöntő mérkőzés. A Fradinak két opció lehet jó: Megverik az ukránokat, vagy legalább 3-3-as döntetlent játszanak. Minden más opció a kiesésüket fogja eredményezni.

Lássuk, milyen tippel készültünk a Dinamo Kijev – Ferencváros Bajnokok Ligája meccsre!

Mi történt az előző körben?

Hosszabb összefoglalót írunk a legutóbbi fordulóban elért eredményről, a két gárda a válogatott szünet előtt összecsapott egymással.

Juventus – Dinamo Kijev

A Fradinak sikerült helytállnia Torinóban, az ukránoknak már kevésbé. A találkozó végeredménye 3-0 lett, és egy történelmi meccsnek lehettünk szemtanúi, mert most először vezetett Bajnokok Ligája mérkőzést hölgy játékvezető. Egyébként Stéphanie Frappart kisasszony hiba nélkül fújta a sípot, nem lehetett rá panasz.

Ahogy nem lehetett panasz Federico Chiesára sem, az újonnan igazolt támadó, szélső a pálya szinte minden szegletében megjelent. Játszott a középpálya bal, illetve jobb oldalán is, de Cristiano Ronaldo és Alvaro Morata mellett is megjelent.

A legtöbb lehetőség az első félidőben neki volt köszönhető. A Juventus sokkal többet birtokolta a labdát, Buscsan kapuja elé is gyakran eljutottak és főként Chiesa miatt még veszélyesek is voltak.

És persze, nem utolsó sorban ő szerezte meg a vezetést a Zebráknak: A 21. percben Alex Sandro baloldali beadását csúsztatta az ukránok kapujába. Talán Buscsan egy kicsit benne is volt ebben a gólban…

Akik azt gondolták, hogy a továbbjutás ellenére a Juve nem fogja komolyan venni a találkozót, azok nagyot tévedtek. Bár a kispadon több fiatal foglalt helyet, a kezdőben csupa rutinos és jó játékos volt.

Még két helyzetet szeretnék kiemelni az első félidőből: Cristiano Ronaldo felsőkapufáját, valamint Cigankov elszórakozott hatalmas egyenlítési lehetőségét. Más igazán komoly akció nem volt az első 45 percben.

A fordulás után aztán gyorsan lerendezte a meccset a Juve, Morata másfél gólt lőtt (a „gólba” tartó labdába még belerúgott egyet Ronaldo), ez a háromgólos előny pedig elegendő volt és kitartott. Naná, hogy kitartott, hiszen a Kijev csak egyszer volt igazán veszélyes Szczesny kapujára.

Előző meccs eredménye
2020.10.28.Bajnokok Ligája
ferencváros
2:2
dinamo kijev
Bajnokok Ligája
2013.01.18.Barátságos Mérkőzés
ferencváros
3:2
dinamo kijev
Barátságos Mérkőzés
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Ferencváros – Barcelona

Én reménykedtem. Reménykedtem egy bravúros pontszerzésben, abban, hogy a Fradi versenyre kelhet a várhatóan tartalékos Barcelonával. Na, de mi van akkor, ha a tartalékos Barcában is olyan játékosok szerepelnek, mint Jordi Alba, Clement Lenglet, Ousmane Dembele, Antoine Griezmann vagy Martin Braithwaite? Egy sima meccs, az van akkor.

Egy félidőnyi bődületesen jó foci bőven elegendő volt a Barcának, hiába küldte pályára Szerhij Rebrov öt védővel a csapatot, nem ért sajnos semmit. Antoine Griezmann meglőtte a játéknap legszebb gólját a 14. percben, Ousmane Dembele és Jordi Alba játszott össze a bal szélen, utóbbi adta középre a labdát, Griezmann pedig sarokkal, Dibusz Dénes lábai között juttatta azt a hálóba.

Hat perccel később jött a második, ugyanúgy balról, csak most Dembele adott középre, csak most Martin Braithwaite érkezett becsúszva.

Végül aztán a sérülékeny francia is betalált, Frimpong szabálytalankodott vele szemben, a 28. percben pedig értékesítette az emiatt megítélt büntetőt.

Ezt követően is a Barca volt szinte egyedül a pályán, a Fradi elvétve jutott el a ter Stegent helyettesítő Neto kapujáig, de valós veszély ezekből nem született.

A második félidőben kissé flegmán kezdett futballozni a Barca, több helyzetben is egy kissé nagyképű megoldást választottak, új gólt már nem láthattunk, ez is bőven elég volt a Barcának.

Összefoglalás

Én nagyon örülök, hogy a Dinamo Kijev legjobbjai túlestek a koronavíruson, hogy nem lett komolyabb bajuk, őszintén. De a fene vigye el, hogy pont játszani fognak már a Fradi ellen…

Mircea Lucescu nem tud a legjobb csapatával pályára lépni, azért vannak még azon a listán, de mindenképp örömteli nekik, hogy Buscsan és Cigankov is visszatérhetett. Utóbbira nagyon oda kell figyelni.

Egyébként, nyilván nem vagyok edző és Rebrov sokkal jobban ismeri ezt a játékot és a saját játékosait, de az ötvédős rendszer eleve kudarcra volt ítélve, ezt én kihagynám a Kijev ellen. Főleg, hogy a magyar csapatnak bizony a sokgólos döntetlen vagy a győzelem jó csak. Magyarul, már a meccs elején gólt kellene rúgni.

A hétvégi bajnoki jól sikerült a csapatoknak, mindketten idegenben játszottak és mindketten elhozták a három pontot ellenfelüktől. A Kijev 2-1-re verte a Mariupolt, a Fradi 3-1-re a Diósgyőrt.

Ha a Fradi annyira taktikusan teszi a dolgát, mint a selejtezőben, akkor itt is születhet egy meglepetés eredmény. Abban nem vagyok biztos, hogy kapott gól nélkül megússzák – valószínűleg nem -, de hogy rúgnak egyet, abban szinte biztos vagyok. Épp ezért a tippem most az, hogy mindkét csapat szerez gólt.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső