Franciaország – Finnország: Fogadási Tippek és Világbajnoki Selejtező Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 06.
Franciaország
Teljesítmény:
D D V D D
  • Stade de France
  • Szeptember 07. 20:45
Nézd élőben itt:
QuickWin
Finnország
Teljesítmény:
N D V V N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Nagyon nem megy a franciáknak. Ettől függetlenül még mindig vezetik a csoportjukat, de ha sürgősen nem történik valami nagyobb volumenű változás, akkor bizony gondban lehetnek Didier Deschamps legényei. Most már ötödik meccse nem tudnak nyerni, kezdődött minden az EB-n, ahol ikszeltek velünk, a magyar válogatottal, majd Portugáliával is, Svájctól pedig kikaptak. Hivatalosan annak a meccsnek is döntetlen (3-3) lett a vége. Azóta pedig két selejtezőjük volt, Bosznia-Hercegovinát, majd Ukrajnát sem tudták legyőzni, mindkét mérkőzésnek 1-1 lett a vége.

Finnország ellen természetesen ők számítanak a favoritnak, de a skandináv ország kezdi megmutatni, hogy az az EB-szereplés bizony nem a véletlen műve volt. Három mérkőzés után a tabella második helyét foglalják el, Ukrajna a harmadik, viszont ők már öt találkozót bonyolítottak le, és mind az ötön ikszeltek.

Még az is megtörténhet – bár ez elég valószínűtlennek tűnik most -, hogy a finnek a csoport élére ugranak, amennyiben két vagy több góllal legyőzik a franciákat. De erre egyelőre valóban nem sok esély mutatkozik.

Mindenesetre, mi megpróbáljuk kihozni a maximumot a Franciaország – Finnország mérkőzésből…

Az előző kör

Mindkét együttes pályán volt tegnap este. Röviden összefoglaljuk a mérkőzéseiken történteket, így talán könnyebben tudjuk megtippelni az összecsapásuk végeredményét.

Ukrajna – Franciaország: 1-1

G.: Shaparenko ill. Martial

Veszélyes tippet adtunk a meccsre, mert a bukik egyértelműen azt gondolták, hogy Franciaország kapott gól nélkül hozza le az ukránok elleni meccset. Nem így történt, mi pedig ezt maximálisan ki is használtuk.

A kezdők:

Ukrajna:

Pyatov – Matviienko, Kryvtsov, Zabarnyi – Tymchyk, Stepanenko, Shaparenko, Mykolenko – Yarmolenko, Yaremchuk, Tsygankov

Franciaország:

Lloris – Dubois, Zouma, Kimpembe, Digne – Coman, Tchouameni, Pogba, Rabiot – Griezmann, Martial

Deschamps több helyen is változtatott a bosnyákok elleni kezdőn, volt, ahol kényszerből, volt, ahol önként és dalolva.

Jules Koundé piros lapja miatt – ahogy arra mi is számítottunk – Leo Dubois került a kezdőbe, ott volt még Kingsley Coman, Rapha Varane helyén Kurt Zouma, Karim Benzema helyett pedig Anthony Martial lépett pályára… És hiányzott még Kylian Mbappé is.

Nem tudni, mi volt Deschamps elképzelése eleinte, mert az ukránok sokkal agilisabban, bátrabban és nem utolsó sorban jobban kezdték a meccset. Az első tíz percben Franciaország többnyire csak kereste a játékszert, több hibát vétettek, néha saját térfelükről nem tudták kihozni azt.

Komoly helyzetet sokáig nem láthattunk, francia oldalról egy középre tartó – így Pyatovnak csemege – Pogba fejest, az ukránok pedig bár többször ott voltak Lloris kapuja előtt, eltalálni nem sikerült.

A 35. percig kellett arra várni, hogy valamelyik kapusnak játékba kelljen avatkozni. Andriy Yarmolenko kapura lövése után védett Hugo Lloris, a kipattanót pedig Zabarnyi bombázta fölé.

Furcsa módon az ukránok vezető gólja érett, és a lefújás előtt meg is született. A gólszerző a belső középpályás, Mykola Shaparenko volt, aki 18 méterről bombázta szét a francia kapu bal oldalát. A dolog azért ironikus, mert előtte Anthony Martial hagyott ki egy hatalmas ziccert a túloldalon…

A Manchester United peches játékosának viszont pont, hogy szerencséje volt a második félidő elején, az ő góljával egyenlítettek, a labda alig haladt át a gólvonalon…

Az ukránok a második félidőben alig-alig tudtak támadást vezetni, kaput eltaláló lövésük pedig nem is volt, közben a franciák mentek előre a győzelmet jelentő gólért. Ehhez a legközelebb Moussa Diaby állt, aki a 78. percben a kapufát találta el.

Hiába próbált cserékkel frissíteni Deschamps, hiába küldte pályára Karim Benzemát, az eredmény már nem változott.

Előző meccs eredménye
2020.11.11.Barátságos Mérkőzés
franciaország
0:2
finnország
Barátságos Mérkőzés
2013.10.15.VB-selejtező 2014
franciaország
3:0
finnország
VB-selejtező 2014
2012.09.07.VB-selejtező 2014
finnország
0:1
franciaország
VB-selejtező 2014
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Finnország – Kazahsztán: 1-0

G.: Pohjanpalo

A finnek azt a Kazahsztánt fogadták hazai pályán, akik az ezt megelőző találkozójukon egy őrült végjátékot követően tudtak pontot menteni Ukrajna ellen. Így semmiképp nem lehetett félvállról venni Talgat Baysufinov csapatát.

A kezdők:

Finnország:

Hradecky – Alho, Vaisanen, Arajuuri, O’Shaughnessy, Uronen – Valakari, Schüller, Taylor – Pohjanpalo, Pukki

Kazahsztán:

Shatskiy – Marochkin, Erlanov, Alip – Vorogovskiy, Tapalov, Orazov, Taykenov – Zhukov, Tattybayev, Aymbetov

A múltkori mérkőzés hősét, Ruslan Valiullint sem a kezdőben, sem pedig a kispadon nem találhattuk, a finneknél pedig az jelentett meglepetést, hogy Sparv csak a kispadon kapott helyet.

Sajnos az első félidőben sok kidolgozott lehetőséget nem láthattak a stadionba kilátogató nézők, összesen két lövés találta el a kaput, pedig volt kísérlet bőven: összesen 16-szor próbálkoztak a felek, tízszer a hazaiak, hatszor a vendégek.

A veszélyesebb lehetőségekből meg aztán tényleg nem lehetett Dunát rekeszteni, egyedül talán Robert Taylor kapu fölé lőtt próbálkozását lehet annak nevezni…

A második félidőt is jól kezdte Finnország, az első negyedórában három ígéretes lehetőségük is volt. Az első kettőt még elpuskázták – Valakari és Pukki próbálkozott -, harmadszor viszont már a kapuban kötött ki a labda. Joel Pohjanpalo volt az, aki a hatvanadik percben Jere Uronen beadását a hálóba fejelte.

Ez az egy gól elegendő volt a három pont begyűjtéséhez, mivel Kazahsztán most nem tudott olyan hajrát bemutatni, mint az ukránok ellen. Azt viszont bebizonyították, hogy a jövőben senki nem legyinthet rájuk.

Három mérkőzés után Finnország még veretlen, és ez a szűk győzelem hozzásegítette őket, hogy fellépjenek a második helyre.

Összefoglalás

A franciáknál Kylian Mbappé biztosan nem játszik majd, ő volt a negyedik játékos, aki megsérült Dayot Upamecano, N’Golo Kanté és Corentin Tolisso után. Koundé eltiltása miatt Nordi Mukiele kapott meghívót, de Leo Dubois megtarthatja a helyét a védelem jobb oldalán.

A középpályán Aurelien Tschouameni lenyűgözte Deschamps-ot, ám kapott egy rúgást az ukránok ellen, így könnyen lehet, hogy nem tudja vállalni a játékot, helyette ez esetben Jordan Veretout kerülhet.

Anthony Martial csapatba állítása nem volt rossz döntés, ám Karim Benzemát a kispadon jegelni vétek volt. Számítunk a Real Madrid csatárának kezdetésére.

A másik oldalon Glen Kamara hiányzott eltiltás miatt, ám mivel ez letelt, valószínűleg visszakerül a kezdőbe, ahogy a cséká, Tim Sparv is játszhat majd.

Korábban ez a két csapat tétmeccsen nyolc éve csapott össze, tavaly viszont volt egy barátságos meccsük, amit meglepetésre a finnek nyertek meg a Stade de France-ban.

Benzemáéknak nagyon kellene a három pont, mentálisan is jót tenne a gárdának egy győzelem, és hisszük, hogy ez sikerülni fog. A finn védelem ugyan egyáltalán nem rossz, mégis azt gondoljuk, hogy gólokkal verik majd őket a hazaiak. Így ezúttal csak egy tippel támadunk, azzal, hogy 2,5 gól feletti eredmény születik.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső