Freiburg – Schalke 04: Fogadási Tippek és Bundesliga Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 április 15.
Freiburg
Teljesítmény:
V V N V V
  • Schwarzwald-Stadion
  • április 17. 15:30
Nézd élőben itt:
QuickWin
Schalke 04
Teljesítmény:
N V V V D
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Azt hiszem, a Freiburg együttese lemondhat már az európai kupaindulásról. Nem is olyan rég, pár héttel ezelőtt még abszolút esélyesnek számítottak, és odaérhettek volna a hatodik helyre, de nagy hullámvölgybe kerültek, öt meccsükből négyet elveszítettek, miközben a többiek haladtak előre. Ennek eredményeképp már csak a 10. helyen állnak, hét pontra van a Bayer Leverkusen együttese, a hátralévő meccsek száma pedig már csak nyolc. Igen, tudom, előfordulhat, hogy mégis odaérnek, de a mostani helyzet nem ezt sejteti…

A múlt héten lemondtam a Schalke 04 együtteséről is. 10 ponttal állnak, Grammozisnak, az új vezetőedzőnek csak a vereség jutott eddig, de úgy tűnik, a játékosok még tesznek egy utolsó, elkeseredett kísérletet arra, hogy csodát műveljenek, és a következő szezont is a legjobbak között kezdjék meg.

Hogy mennyi esélyük van erre? Nem sok, egyáltalán nem sok. Tele sérültekkel, mentálisan totálisan lelombozott játékosokkal, de a szívük viszi őket előre. Kiderül, hogy ez mennyire lesz elég.

Kezdjük a Freiburg – Schalke 04 találkozót!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Arminia Bielefeld – Freiburg

Mi is kínálatunkba építettük ezt a meccset a múlt héten, de a gyenge freiburgi forma, a sérülések miatt inkább csak a gólokra mentünk rá. Kifizetődő döntésnek bizonyult, 1-0-ra nyert a Bielefeld – ami azért masszív álleesést produkált néhányunknál -, így az under 2,5 jött, mint a huzat.

Nem akadt sok lehetőség, nincs sok olyan sztori, amit meg kell említeni az első negyvenöt percben. 0-0-val zárult a félidő, helyzetig pedig két játékos jutott: A hazaiak részéről Andreas Voglsammer unta meg a pepecselést, és miután a társak, illetve az ellenfél sem tudta megszelidíteni a labdát, a támadó kapásból lőtt kapura. Az erővel nem volt semmi gond, az irányzékkal annál inkább. Pont középre érkezett a labda, ahol Florian Müller, a Freiburg kapusa is állt.

Közel állt a gólhoz viszont a Freiburg: A remek formába lendülő Sallai Roland kapott jobbról egy jó labdát, jobbal pörgetett kapura, és talán még súrolta is a játékszer a jobboldali kapufát. Sallai és a Freiburg szerencsétlenségére kívülről, nem pedig belülről.

Az egyébként elmondható volt, hogy a Bielefeld irányította a játékot, és láthatóan nagyon komolyan veszik azon szándékukat, hogy egyenes ágon maradjanak bent a Bundesligában, most is hajtottak, ahogy tudtak.

A fordulást követően is ez volt a pályán, veszélyesebben játszottak a hazaiak. Egyre nagyobb nyomás helyeződött a vendégekre, és végül össze is roppantak. A 68. percben egy kisszöglet után Okugawa kapott labdát a tizenhatoson belül, kapura lőtt, és az ott álló Baptiste Santamaria testéről a kapuba vágódott a labda. Kellett egy kis szerencse, de teljesen megérdemelték a bielefeldiek a gólt.

Öt perccel később a feketék részéről Joakim Nilsson is betalált, azonban azt a játékvezető les miatt elvette, az utolsó jelenet pedig Voglsammer jelenete volt, ajtó-ablak ziccert hibázott a támadó.

A lefújáskor viszont ez senkit nem érdekelt, a Bielefeld nyert és pontszámban beérte a Herthát, de még mindig osztályozós helyen vannak, a Freiburg pedig már csak a 10.

Előző 5 meccs eredménye
2020.12.16.Bundesliga
schalke 04
0:2
freiburg
Bundesliga
2020.06.27.Bundesliga
freiburg
4:0
schalke 04
Bundesliga
2019.12.21.Bundesliga
schalke 04
2:2
freiburg
Bundesliga
2019.02.16.Bundesliga
schalke 04
0:0
freiburg
Bundesliga
2018.09.25.Bundesliga
freiburg
1:0
schalke 04
Bundesliga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Schalke 04 – Augsburg

Még egy utolsó próba… Valami ilyesmi járhatott a sérülésektől megtizedelt Schalke csapattagjainak fejében, amikor az Augsburg ellen léptek pályára. Tíz pontjuk édeskevés a bennmaradáshoz, még egy utolsó nagy rohamot lehet indítani, hogy az elkerülhetetlent mégis sikerüljön elkerülni.

Ezt a meccset is megtippeltük, és itt is arra számítottunk, hogy kevés gól fog esni. A végeredmény ugyanaz lett, mint a fenti meccsen: 1-0-ra győzött a hazai csapat. Ez volt a Schalkénak a második győzelme az idei kiírásban, ami azért egy nagyon durva adat.

Egészen elképesztő kapushiba után dőlt el a mérkőzés, és már rögtön a találkozó elején, a negyedik percben megszületett az egyetlen gól. Egy teljesen veszélytelen baloldali beadást kellett volna magához ölelnie Gikiewicznek, aki azon kevés játékosok közé tartozik az Augsburgban, akik megbízható teljesítményt nyújtottak, sőt a portás elég sokszor húzta ki társait a bajból egy-egy védéssel.

Most viszont kipattant róla a labda, az ott sertepertélő Suat Serdar pedig köszönte szépen a lehetőséget, a hálóba lőtt.

A vendégeknek az egész első félidőben egy komolyabb ziccerük volt, azt Rubén Vargas hagyta ki, vagyis pontosabb megfogalmazás, hogy a kapuba visszakerülő Fahrmann kapus védett.

A második félidőben már egy sokkal agilisabb vendégcsapat lépett pályára, és Marco Richter révén kétszer is egyenlíthettek volna. Az első jelenetnél közelről lőtt fölé a csatár, míg a másodikat – egy szemrevaló ollózást – Fahrmann védte.

A lefújás utáni pillanatokban látszott: A Schalke még mindig nem adta fel…

Összefoglalás

Elég meggyőző a Freiburg hazai mérlege a Schalke ellen. Nem volt ez mindig így, a múltban sokszor vitték el innen a gelsenkircheniek a három pontot, de az utolsó öt freiburgi meccsből négyszer a hazaiak nyertek.

A Bielefeld elleni vereséget a gyenge forma mellett az is okozhatta, hogy három kulcsjátékosuk hiányzott. Demirovic és Höler eltiltását töltötte, míg Vincenzo Grifo koronavírusos.

Hogy az olasz már felgyógyul-e szombatra, azt nem tudni, viszont a bosnyák és a német támadó már ott lesz a keretben, sőt a kezdőben is.

A Schalke viszont még mindig komoly sérüléshullámmal küzd: Nyolc játékos hiányzik az első keretből, és ne legyenek kétségeink, közülük sokan tudnának segíteni a csapatnak. Például Nastasic, Mark Uth vagy Nabil Bentaleb.

Idegenben még egy sikert sem könyvelt el a csapat, így vannak kétségeim, de egy valami szöget ütött a fejemben: A Freiburg lemondhat a 6. helyről, lényegében számukra a bajnokság lassan véget ér. A motiváció hiánya viszont az ellenfélről nem mondható el.

Talán botorság, de nem tudok a Freiburgra fogadni. Nem tudok a Schalkéra sem, inkább egy döntetlent nézek ki ebből a találkozóból.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső