Getafe – Osasuna: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 szeptember 14.
Getafe
Teljesítmény:
N N V V V
  • Coliseum Alfonso Perez
  • Szeptember 18. 21:00
Nézd élőben itt:
Ivibet
Osasuna
Teljesítmény:
N D N D N
Getafe
Alatt 2.51.475
Osasuna
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Repül az idő, alighogy véget ért a spanyol első osztályú bajnokság 2019/2020-as szezonja, már itt is az új. Az első forduló meccsei közül kettőt elhalasztottak, a Real Madrid és a Barcelona mérkőzését arra hivatkozva nem játszották le, hogy mindketten érdekeltek voltak az európai kupaporondon, így még augusztusban is tétmeccset kellett játszaniuk. A Real Madrid pedig pont a Getaféval játszott volna, így Pepe Bordalás vezetőedző csapatának a szombaton rendezett Getafe – Osasuna meccs lesz az első az új szezonban.

Az ellenfél viszont már játszott, az újonc Cádiz otthonából hozták el a három pontot, magabiztos, jó játékkal.

A Getafe az előző szezon végét nagyon elrontotta, szinte végig az élbolyban voltak, az újrakezdést követően viszont egyik pofon jött a másik után, így végül az európai kupaindulásról is lemaradtak. Csalódás, kétség sem férhet hozzá, annak ellenére, hogy a Getafe gárdáját senki nem várta az első hatba…

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Getafe

Ahogy említettem, ők nem játszottak, így inkább a jelenlegi keretet vizsgáljuk meg. Kik jöttek, kik mentek… Tudjátok, a szokásos.

Két játékos érkezése kavarta fel az állóvizet Madridban: Enes Ünal, a török válogatott centere a Villarrealt hagyta ott a Getafe kedvéért (tavaly a Real Valladolidban szerepelt kölcsönben), míg Marc Cucurellát végleg megszerezték a Barcelonától. Relatíve jól jöttek ki mindkét transzferből, 19 millióból megúszták az egészet.

Rajtuk kívül 3 kölcsönjátékos jött: Cucho Hernández (21, csatár) a Watfordból, Ante Palaversa (20, védekező középpályás) szintén Angliából, a Manchester Citytől érkezett, míg Dario Povedát (23, csatár) az Atletico Madrid adta kölcsön.

Távozókból sem volt hiány, Deyverson és Kenedy, a két brazil visszatért kenyéradójukhoz (Palmeiras és Chelsea), míg Antunes ingyen távozott a Benficához.

Iván Alejot az újonc Cádiznak, José Carlos Lazot a másodosztályú Almeriának, míg Enric Gallegot épp az aktuális ellenfélnek adták el.

A csapattal van viszont még Jaime Mata, Nemanja Makszimovics vagy Francisco Portillo, tehát a csapat gyengülni nem gyengült. A két brazil ugyan hiányozni fog, de a szurkolók abban bíznak, hogy az új játékosok tudják őket majd pótolni.

Előző 5 meccs eredménye
2020.07.05.La Liga
osasuna
0:0
getafe
La Liga
2019.11.10.La Liga
getafe
0:0
osasuna
La Liga
2014.02.09.La Liga
osasuna
2:0
getafe
La Liga
2013.09.15.La Liga
getafe
2:1
osasuna
La Liga
2013.05.11.La Liga
osasuna
1:0
getafe
La Liga
Üdvözlő bónusz: 52,000Ft

Cádiz – Osasuna

Az Osasuna igazolásait már bemutattam, ők lejátszották első mérkőzésüket, és ahogy arra számítani lehetett, elintézték az újonc Cádizt.

Már a tizedik percben vezetést szereztek, Oier ugratta ki Adrián Lopezt, aki elegáns mozdulattal a kifutó Gil fölött átemelte a labdát, 0-1.

A gyorsan hátrányba kerülő sárgamezesek nem törtek össze, támadtak becsülettel. Nagyon veszélyes helyzetük talán csak egy volt, Pombo lövését Herrera védte nagy bravúrral.

Több kapura lövési kísérlete volt a hazaiaknak, véleményem szerint ha így tudnak játszani és a befejezéseknél jobban összpontosítanak, akkor nem lehet nagy probléma a szezonban.

Az, hogy hátul össze tudják-e szedni magukat, az már jó kérdés. A 80. percben kaptak egy elkerülhető gólt, Rubén Garcia volt közelről eredményes. Több lehetőség is volt megakadályozni ezt a gólt, de a Garciát fogó védő nem volt elég agilis.

Anélkül nem lehet nyerni, hogy a helyzeteket ki ne használnák, erről most tanúbizonyságot tett a Cádiz, akik bár nem játszottak alárendelt szerepet, de két elkerülhető gól miatt végül vereséget szenvedtek.

Összefoglalás

Előny az Osasuna számára, hogy ők már játékban vannak, ráadásul nem tartom sokkal jobb csapatnak a Getafét, a tavalyi eredményük is ezt igazolja. 8. helyen végzett a Getafe, 10. lett az Osasuna, mindössze két pont választotta el őket egymástól.

És ha már tavalyi bajnokság: Mindkét mérkőzésük 0-0-val zárult, nem vitték túlzásba a csapatok a gólszerzést.

Nem egy világverő csapat a Getafe a Coliseum Alfonso Perezben, ismét a tavalyi bajnokságból kiindulva 8-szor nyertek, 6 döntetlent játszottak és 5-ször kikaptak.

Az Osasuna esetében a 10. hely abszolút pozitív meglepetés, hiszen ők tavaly újoncként szerepeltek a La Ligában. Az erősítéseik nem sültek el rosszul, ebből egy ugyanilyen (vagy tán kicsivel jobb) idényt ki lehet hozni.

Lehetséges, hogy az Osasuna le tudja győzni a Getafét, de inkább másfelé tévedt a tekintetem, miközben a statisztikát és az oddsokat böngésztem: Jellemző, hogy nem rúgnak sok gólt egymás ellen, utolsó öt meccsükből 4 2,5 gól alatt végződött.

Pláne a Madridban rendezett meccseknél durva a statisztika: 17 mérkőzésből 11 végződött így.

Ebből ki lehet indulni, ráadásul a Getafe augusztusban még az Európa Ligában is szerepelt, így sokat nem pihenhettek a fiúk, biztosan nem fogják felszántani a pályát.

Ne is gondolkozzuk túl ezt a tippet: Az odds jó, a csapatok statisztikája is mellettünk, mi lehet a gond? Szerintem semmi, úgyhogy az Under 2,5 mellett teszem le a voksom.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
Ivibet
Oddsok: Bónusz: 52,000Ft
Rabona
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet
LibraBet
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Világbajnokság Tippek és fogadási esélyek
Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső