Görögország – Spanyolország: Fogadási Tippek és Világbajnoki Selejtező Előzetes

Olvasd el 11 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 08.
Görögország
Teljesítmény:
V N N D V
  • Toumba Stadium
  • November 11. 20:45
Nézd élőben itt:
20BET
Spanyolország
Teljesítmény:
V N N N V
Görögország
Mindkét fél szerez gólt: Igen2.29
Spanyolország
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Sok izgalmat tartogat a Görögország – Spanyolország mérkőzés is, meg úgy teljes egészében a B jelű csoport, ahol még Svédország tartózkodik. Sőt a skandinávok vannak az élen, hiszen hazai pályán, Stockholmban verték a vörös fúriát, amivel így Luis Enrique csapata lépéshátrányba került. A svédek előnye két pont, vár rájuk egy utazás Grúziába, majd valószínűleg lesz egy mindent eldöntő csata a spanyolok ellen. De még beleszólhat ebbe a buliba Görögország is, akik ellen a spanyol nemzeti csapat szintén pontot veszített.

Előfordulhat, hogy 2010-es világbajnokság győztese pótselejtezőre kényszerül? Naná, hogy elő. Elegendő nem nyerniük Görögországban, és máris kész a galiba. Elegendő nem nyerni a svédek ellen, és vár még rájuk a túlóra. Meg még az is előfordulhat, hogy egész egyszerűen lemaradnak a viadalról. Na, az lenne ám az igazi meglepetés, akkor lenne lázadás az ibériai-félszigeten.

Ennek megfelelően kell pályára lépniük Thesszalonikiben, ezzel a tudattal. Van’t Schip együttese nem biztos, hogy egy súlycsoportban van velük, de zűrt azt okozhatnak, pláne, ha a vendégek egy kissé lazábban veszik a találkozót…

Az előző kör

Októberben volt legutoljára válogatott szünet, így röviden összefoglaljuk a mérkőzéseiken történteket, valamint megvizsgáljuk a kereteket és a friss információkat is.

Svédország – Görögország: 2-0

G.: Forsberg, Isak

Ha nem is könnyen, de hozta a kötelezőt a svéd válogatott. Janne Andersson együttese úgy nyert Görögország ellen 2-0-ra, hogy akár ki is kaphatott volna. Egyáltalán nem feltartott kézzel léptek pályára a vendégek, megszorongatták a házigazdát, végül a rutin győzött, Emil Forsberg és Alexander Isak góljaival a skandinávok nyertek és továbbra is őrzik első helyüket a csoportban.

A kezdők:

Svédország:

Olsen – Krafth, Danielson, Lindelöf, Augustinsson – Claesson, Olsson, Ekdal, Forsberg – Quaison, Isak

Görögország:

Vlachodimos – Androutsos, Chatzidiakos, Mavropanos, Tsimikas – Siopis, Bouchalakis, Bakasetas, Giannoulis – Masouras, Pavlidis

Hogy miért mondtam azt, hogy a svédek akár ki is kaphattak volna? Azért, mert az első félidő nem az övék volt. De nagyon nem, a görögök kétszer is hatalmas gólhelyzetbe kerültek, viszont mindkétszer csak a kapufára futotta.

A 20. percben Georgios Masouras elfutása után, körülbelül 10-11 méterre a kaputól találta el a baloldali kapufát. A visszajátszások alapján mintha Robin Olsen még belekapott volna a labdába, de erre nem mernék megesküdni. Ha így volt, akkor az egy hatalmas bravúr volt a kapus részéről.

Szűk húsz perccel később ismét Masouras volt az egyik főszereplő, ezúttal az ő beadása után bólinthatott csapattársa, Vangelis Pavlidis. A fejes nem volt rossz, de jónak sem mondhatjuk, a felsőlécről vágódott vissza a mezőnybe.

Nem volt tehát szerencséje a vendégeknek, miközben akár a mérkőzést is eldönthették volna. És Svédország van olyan jó csapat, hogy szorult helyzetben is képesek legyenek győzedelmeskedni. A második félidőben negyedóra alatt elrendezték a mérkőzést. Kellett az első góljukhoz egy hatalmas görög hiba, amelyet Konstantinov Mavropanos követett el. A belső védő Emil Forsberget kaszálta el az alapvonalhoz közel, a tizenhatoson belül. Ő is érezte, hogy amit csinált nagy butaság volt, harsant is a síp, jöhetett a tizenegyes. Amit a sértett végzett el, a jobb alsóba gurított, míg Vlachodimos balra ugrott.

Tíz perccel később olyan jelenetnek lehettünk szemtanúi, ami futballpályán egészen ritkán látható. A kapus, vagyis Robin Olsen adott gólpasszt egy kapuskirúgás után. A megnyújtott labdára sem a görög védők, sem Odysseas Vlachodimos nem indult el, csak akkor, amikor már késő volt. Alexander Isak előbb a Benfica kapusa mellett húzta el a labdát, majd elfektetett egy védőt, és hanyagul átpöccintette felette a játékszert, 2-0.

A meccs végén még a görögök védője, Pantelis Chatzidiakos kiállításra került, miután tíz perc alatt két sárgát gyűjtött be, de ez a végeredményre nem volt befolyással. Nagyon nehéz meccs volt ez a svédek számára, amit végül az ellenfél védelme könnyített meg számukra.

A görög keret

John van’t Schip nem árult zsákbamacskát a keret kihirdetésekor, szinte mindenki ott van, aki számít. Konstantinov Mavropanos sérülés miatt esett ki, illetve nem tartott igényt a holland mester a következő játékosok szolgálataira: Stafylidis, Papadopoulos és Koutris. Van viszont két újonc Goutas és Mitoglou.

A teljes keret:

Kapusok: Odysseas Vlachodimos, Alexandros Paschalakis, Georgios Athanasiadis

Védők: Thanasis Androutsos, Manolis Saliakas, Pantelis Hatzidiakos, Giorgos Tzavellas, Dimitrios Goutas, Gerasimos Mitoglou, Konstantinos Tsimikas, Dimitris Giannoulis, Giorgos Kyrakopoulos

Középpályások: Georgios Masouras, Marios Vrousai, Dimitrios Limnios, Anastasios Bakasetas, Dimitris Pelkas, Sotiris Alexandropoulos, Andreas Bouchalakis, Manolis Siopis, Petros Mantalos

Támadók: Vangelis Pavlidis, Anastasios Douvikas, Christos Tzolis

Előző 5 meccs eredménye
2021.03.25.VB-selejtező 2022
spanyolország
1:1
görögország
VB-selejtező 2022
2008.06.18.Európa-bajnokság 2020
görögország
1:2
spanyolország
Európa-bajnokság 2020
2007.08.22.Barátságos Mérkőzés
görögország
2:3
spanyolország
Barátságos Mérkőzés
2004.06.16.Európa-bajnokság 2004
görögország
1:1
spanyolország
Európa-bajnokság 2004
2003.06.07.EB-selejtező 2004
spanyolország
0:1
görögország
EB-selejtező 2004
20BET
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Koszovó – Spanyolország: 0-2

G.: Fornals, F. Torres

Hozta a kötelezőt Koszovóban Spanyolország együttese, kapott gól nélkül sikerült nyernie a vörös fúriának. Még mindig nincs kint a vízből Luis Enrique együttese, hiszen egy kiélezett meccsen a svédek legyőzték Görögországot, mint azt feljebb olvashattátok. Minden az utolsó két körre marad, addig is olvassátok el, mi történt Pristinában.

A kezdők:

Koszovó:

Muric – Hadergjonaj, Rrahmani, Fazliji, Vojvoda – Rashani, Loshaj, Dresevic, Bytyqi – Rashica, Muriqi

Spanyolország:

U. Simon – Llorrente, Martinez, Laporte, Reguilon – Soler, Busquets, Koke – F. Torres, Morata, Fornals

Koszovói helyzettel indult a mérkőzés, nem sokon múlt, hogy a labda be is akadjon a hálóba. A jobbszélső, vagyis Elbasan Rashani volt az, aki egyre közelebb és közelebb merészkedett a kapuhoz, és mivel a pirosmezesek nem igazán támadták lőtt is. A jobb alsó felé tartó labdára repült Unai Simon, végül nem volt rá szükség, a lövés mellé ment.

Tíz perccel később, vagyis a 32. percben a spanyolok első igazi helyzetüket gólra váltották. Carlos Soler, Álvaro Morata és Pablo Fornals játszottak össze, utóbbi játékos gyönyörűen fordult le a védőjéről, majd nagy erővel lőtte ki a rövid oldalt. Nagy volt az öröm, a West Ham játékosa első alkalommal került a spanyol válogatott kezdőcsapatába, és ez volt az első gólja, érthető volt tehát a kirobbanó boldogság.

Nem adta fel a hazai csapat, és a spanyol válogatott szellőssége miatt helyzetbe is tudtak kerülne. Vedat Muriqi, a Lazio játékosa például egy az egyben maradt Unai Simonnal, de nem tudta gólra váltani a lehetőséget, csak az oldalhálót találta el. Szerencséje volt a spanyoloknak…

A 80. percben ismét a kékek előtt volt a lehetőség az egyenlítésre, ezúttal Zymer Bytyqi gurítását kellett kitornáznia a baszk portásnak.

Nyolc perccel később Ferrán Torres kapott labdát, a védők hátráltak előtte, így a Manchester City támadója a 16-osra érve kilőtte a kapu jobb oldalát. A partjelző lest intett, jöhetett a VAR, hogy kiderüljön, valóban lesen tartózkodott-e az azóta lábtörést szenvedő fiatal. Mint kiderült, az asszisztens rosszul látta a dolgokat, Ferrán Torres nem volt lesen, így a gól érvényes volt.

Nem volt ez egy könnyű menet, de a spanyolok életben tartották a reményt, hogy első helyen végezzenek. Azonban most egy sokkal nehezebb feladat vár rájuk…

A spanyol keret

Hosszú idő után újra Real Madrid játékost találhatunk Luis Enrique csapatában, Dani Carvajal kapta meg a lehetőséget újra. Másnak azóta sincs esélye, ami valahol logikus, a királyi gárda egyik spanyolja sem fut olyan szezont, hogy a válogatottban szerepeljen.

A teljes keret:

Kapusok: Unai Simon, David de Gea, Robert Sánchez

Védők: César Azpilicueta, Dani Carvajal, Aymeric Laporte, Eric Garcia, Pau Torres, Inigo Martinez, Jordi Alba, José Gaya

Középpályások: Gavi, Sergio Busquets, Carlos Soler, Rodri, Koke, Mikel Merino, Pablo Sarabia, Yeremy Pino, Brahim Diaz

Támadók: Álvaro Morata, Rodrigo, Pablo Fornals, Dani Olmo, Ansu Fati

Összefoglalás

Nem vagyok százszázalékosan meggyőződve arról, hogy a spanyol győzelem olyan egyértelmű, mint ahogy azt a fogadóirodák gondolják. A legtöbb helyen az 1.50-et sem éri el, ami szerintem nem feltétlenül reális, ez a görög csapat többször megmutatta már, hogy mennyire veszélyes.

A keretek erősségét tekintve persze egyértelmű a spanyol fölény, de a La Roja csapatában azért benne van a bukás lehetősége is. Ez a görögök számára az utolsó szalmaszál. Ha itt, ezen az estén nem tudnak nyerni, akkor nem érhetnek oda a második helyre. Valóságos csoda lenne, először verni kéne a spanyolokat, majd az utolsó fordulóban szükség lenne arra, hogy a svédek is elvigyék a három pontot tőlük. Bár már láttunk hatalmas meglepetéseket a tornán, ez talán mindennél nagyobb lenne.

A csapatokból nem nagyon hiányoznak olyan játékosok, akikre egyébként számítanának, az egyik oldalon Mavropanos, a másikon Ferrán Torres az, akinek amúgy ott lenne a helye.

Az első összecsapásukon a spanyol csapat nagyon dominált, azonban a helyzetek kihasználásával meggyűlt a bajuk. Ezért aztán a vendégek egy tizenegyessel egyenlíteni tudtak, így Spanyolországnak be kellett érnie egy döntetlennel.

A döntetlen most egyik csapatnak sem jó, így nem lehet kisasszonyfutballra számítani, inkább egy vérre menő, agilis támadófocit tudok elképzelni. Ami azért a görög csapathoz nem annyira áll közel.

A szellős védekezés miatt a tapasztalt hazaiak akár be is találhatnak, míg a spanyol gól egyértelmű kell, hogy legyen. A találkozó kimenetelét én magam nem merem megtippelni. Természetesen közelebb érzem magamhoz a spanyol sikert, viszont ilyen oddsért az nem feltétlenül éri meg. Viszont a BTTS… Na, az már egy más tészta, mindenhol kettes feletti szorzóért dobálják. Kockázatos, igen, de nagy nyereménnyel kecsegtet…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső