Häcken – Mjällby: Fogadási Tippek és Allsvenskan Előzetes – 2023.06.11.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 június 08.
Häcken
Teljesítmény:
N N V D N
  • Bravida Arena
  • Június 11. 17:30
Nézd élőben itt:
QuickWin
Mjällby
Teljesítmény:
N V V V N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Zárunk mostanra, és stílszerűen tesszük, ugyanis a svéd bajnokság legutóbbi győztese következik.

Szerintem mindenkit meglepett, hogy a remekül kezdő Häcken ereje a végéig kitartott. Voltak ugyan apróbb problémáik, végül aztán simának mondható győzelmet arattak a Djurgardent megelőzve.

Ellenfelük egy középcsapat, tavaly is azok voltak, idén is azok lesznek várhatóan. Van bennük erő, de nem ok nélkül tartják favoritnak a sportfogadás szakemberei a hazaiakat.

A 1Betnél 1.38 a Häcken győzelme és 7.50 a Mjällbyé, 5.00 a döntetlen.

Következzen a Häcken – Mjällby találkozó!

Häcken

Teljesen váratlan volt, hogy a Häcken megnyerte tavaly a bajnokságot. Ne feledjétek azt, hogy az együttes egy évvel korábban csak a 12. lett, majdnem kiesett. Mióta 2007-ben feljutottak, ez volt a második alkalom, hogy dobogóra kerültek, de az első, hogy meg is nyerték a bajnokságot.

A csapat indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében, de közben arra is figyelniük kell, hogy a bajnokságban megvédjék a címüket. Ez idén nem fog összejönni.

Többek között azért sem, mert a Malmö újra régi fényében pompázik, másrészt pedig a Häcken nem sokat erősödött, szerintem csak gyengültek.

A bajnokság gólkirályát eladták, Alexander Jeremejeff Görögországba igazolt. Távozott még Tobias Heintz, William Milovanovic, Jasse Tuominen és Sebastian Lagerlund is.

Öt játékost hoztak fel az utánpótlásból, és csak ingyen szerződtettek két embert: Ola Kamarát és Simon Sandberget. Szóval igen, gyengébbek lettek.

A tabellán most a harmadik helyet foglalják el, de már most több vereségnél járnak, mint tavaly összesen.

Legutóbb 2-0-ra nyertek a Varbergs otthonában úgy, hogy egy félidőt emberhátrányban töltöttek. Benie Traoré és Momodou Sonko rúgták a góljaikat.

Hazai mérlegük 5-0-1, a Kalmartól kaptak ki még az elején…

Sokan fognak hiányozni a pályáról, hat sérültje van Hogmönek és egy eltiltottja. Utóbbi Samuel Gustafson, az előbbiek pedig: Kadir Hodzic, Oscar Uddenäs, Ibrahim Sadiq, Tobias Carlsson, Tobias Sana és Ali Youssef.

A várható kezdőcsapat:

Abrahamsson – Fridriksson, Sandberg, Hovland, Lund – Rygaard, Simon Gustafson, Romeo – Sonko, Traoré, Larsen

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző 5 meccs eredménye
2023.05.18.Svéd Kupa
mjallby
1:4
hacken
Svéd Kupa
2022.08.15.Allsvenskan
hacken
1:0
mjallby
Allsvenskan
2022.07.10.Allsvenskan
mjallby
1:2
hacken
Allsvenskan
2021.09.18.Allsvenskan
hacken
0:0
mjallby
Allsvenskan
2021.05.17.Allsvenskan
mjallby
1:1
hacken
Allsvenskan
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Mjällby

Anders Torstensson tavalyelőtt augusztusban került a Mjällby kispadjára, előbb csak, mint megbízott edző, aztán véglegesítették őt a helyén. Vele kezdte meg az idényt a csapat, amely legutóbb a 9. helyen végzett. Semmi extra, egy szürkébb középcsapat volt a Mjällby. Igazából megszokták már ezt a szurkolók, ezzel is elégedettek, hat évvel ezelőtt még a harmadosztályban játszottak.

A cél most is a biztos bennmaradás, amihez jól be is vásárolt a mester. Tizenhárom új játékos csatlakozott, többen kölcsönben, mások végleg.

Mindenkit most nem fogok felsorolni, csak azokat, akiknek érkezése izgalmas lehet: Colin Rösler és Tom Pettersson a Lilleströmöt hagyták ott, Noah Persson és Noah Eile pedig kölcsönben jött. Előbbi egyébként a Young Boyshoz igazolt, de még hagyták itt egy évet focizni, hogy pontos legyek.

Távozott Carlos Moros, Jacob Bergström, Josip Filipovic, Heradi Rashidi és Andreas Blomqvist is.

Az idei 4-3-4-es mérleggel belőtték magukat a szokásos helyre, megint a kilencedik pozícióban vannak. Utoljára győztek, méghozzá a Göteborg ellen Adam Stahl góljával.

Idegenbeli mérlegük 2-1-2, nem a gólszerzésről híresek, hiszen csak kétszer örülhettek találatnak.

Silas Nwankwo és Adam Petersson sérültek, Ivan Kricak eltiltott.

A várható kezdőcsapat:

Tornqvist – Stahl, Eile, Rosler, Pettersson – Johansson, Brorsson, Gustavsson, Rosengren, Johansson – Fenger

Tippelde

Látható, hogy nagy különbség van a két csapat között, még Jeremejeff nélkül is győzni kell a hazaiaknak.

A szorzó elég gyengusz, de legalább nagy biztonsággal mondható, hogy bejön. Mi maradunk annál, hogy a Häcken nyeri meg a meccset.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
QuickWin
Oddsok: 1.38 Bónusz: 35,000Ft
Spinanga
Oddsok: 1.35 Bónusz: 35,000Ft
Ivibet
Oddsok: 1.37 Bónusz: 52,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső