Haladás – Szeged: Fogadási Tippek és NB2 Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 14.
Haladás
Teljesítmény:
V D N D D
  • Haladás Sportkomplexum
  • Augusztus 16. 19:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Szeged
Teljesítmény:
D D V V D
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Végre, három fordulót követően tudok írni egy magyar másodosztályú meccsről. Régóta akartam (már az előző szezonban is), de jött a felfüggesztés, majd a rendkívül feszes menetrend miatt nem került rá sor. Pedig van benne érték bőven, ráadásul az NB2-ben gyakorlatilag patinásabb klubok szerepelnek, mint az NB1-ben. És ebben az égegyadta világon semmi túlzás nincs. Gondoljatok csak bele: Vasas, Nyíregyháza, Debrecen, Haladás, Pécs, Győr… Csupa olyan csapatok, akik rengetegszer voltak az élvonal tagjai.

Sok szurkoló mondta, hogy jobb élmény lesz másodosztályú meccsekre járni, mint első osztályúra. Van benne valami, sok meccs magasabb nézőszámot produkál, mint mondjuk egy Puskás Akadémia, akik pedig az Európa Ligában szerepelhetnek.

Maradjunk a mai meccsünknél, amely a Haladás – Szeged lesz. Tavaly a Hali majdnem harmadosztályba süllyedt, amely példátlan lett volna és a nagyszerű szombathelyi közönség nem ezt érdemli. Ellenfelük pedig egy stabil középcsapatként végzett tavaly, a 12. pozíció lett az övék.

Ezúttal azonban erősödött a Haladás, kíváncsian várom, mit tud felmutatni ebben a szezonban Mátyus János csapata.

Haladás

Nyílt titok, hogy a Haladás bajban van. Nincs túl sok pénz, a csapat a 100 éves jubileumán esett ki a másodosztályba, az akkori keret többsége távozott, valamint majdnem kizúgtak tavaly.

Supka Attilával kezdték meg a másodosztályt, de a tapasztalt edző hamar távozott, helyét pedig Mátyus János vette át. Az egykori kiváló hátvéd egységet teremtett a csapaton belül, végül nagy küzdelmek árán a piros vonal fölé kerültek, amikor jött a Merkantil Bank Liga felfüggesztése, majd befejezése. Intő jel volt ez Szombathelyen, hogy soha többé ne játsszanak így a tűzzel.

Mátyus (nagyon helyesen) belátta, hogy egy lőtt góllal lehet mérkőzést nyerni, viszont ha a védelem nincs rendben, akkor az egészet megette a fene. Emiatt főként a védelmet erősítette, épp a napokban jelentették be, hogy a Paks fiatal, mégis tapasztalt hátvédje, Kelemen Dávid legalább fél évig Szombathelyen fog játszani. Társa belül Mocsi Attila lesz, aki szintén új szerzemény, a Videotontól érkezett. Rajtuk kívül még Csilus Tamás és Simon András jött, de utóbbi nagyon gyorsan kereket oldott egy igazán szürreális sztorit követően.

Megkereste a vezetőséget, hogy nem érzi jól magát Szombathelyen, kérte a szerződése felbontását, aminek Séllei Árpád eleget is tett. Simon pár órával később már a Gyirmót játékosa volt. Nem túl elegáns módszer, de úgy tűnik, kifizetődő volt…

Az első fordulóban Siófokon játszott a Hali, kiütéssel verte a Balaton-partiakat, a végeredmény 5-1 lett. A második fordulóban hazai pályán a Szolnokot fogadták, 1-1-es döntetlen lett a meccs vége, a szolnokiak gólját az a Novák Csanád szerezte, aki tavaly Szombathelyen játszott, de nem alkotott maradandót.

Az ezidáig utolsó fordulóban Gyirmótra látogattak a szombathelyiek és elszenvedték első vereségüket. Na, ki lőtte a győztes gólt? Hát persze, hogy Simon András…

Előző meccs eredménye
2020.02.02.Merkantil Bank Liga
haladás
0:0
szeged
Merkantil Bank Liga
2019.08.11.Merkantil Bank Liga
szeged
1:1
haladás
Merkantil Bank Liga
2005.06.05.Merkantil Bank Liga
szeged
1:0
haladás
Merkantil Bank Liga
2004.11.06.Merkantil Bank Liga
haladás
2:0
szeged
Merkantil Bank Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Szeged

A Halinál nem volt nagy játékosmozgás, Szegeden annál inkább. Nem kevesebb, mint kilenc új játékos érkezett, akik közül mindenképp kiemelendő Simon Ádám, aki a fentebb említett Simon András testvére, és ő Andrással ellentétben hosszú szezonokat húzott le a vasi megyeszékhelyen. Még mindig csak 30 esztendős, a magyar másodosztályban ő szerintem kiemelkedő tudású játékosnak minősül.

Dobos Áron Hollandiából, a Fortuna Sittardból jött, valamint jó pár játékos érkezett a magyar első és másodosztályból: Kóródi Nándor, Orosz Márk vagy épp Danilo Pejovics.

A Szeged nem kezdte túl jól a bajnokságot, két döntetlen (a Szentlőrinc és a Csákvár ellen) és egy vereség (a Békéscsaba ellen) az eddigi mérlegük, Szombathelyen tehát az első győzelmükre készülnek…

Összefoglalás

… Ami nem lesz túl könnyű, hiszen a Haladás hazai pályán tavaly sem szerepelt rosszul, ott inkább az idegenbeli teljesítmény húzta le őket, ráadásul ténylegesen meg is erősödtek. Tóth-Gábor Kristóf ugyan távozott, nagy szükség lenne egy gólvágó támadóra.

Külön érdekesség, hogy a Szegedben idén akasztotta szögre a futballcipőt Andorka Péter, aki anno nagyon szép éveket töltött Szombathelyen. A szurkolók egyszerűen csak Dr. Andorkának hívták, mivel szerintük a csatár gólszerzésből doktorált. Azt hiszem, sokan összetennék a két kezüket Szombathelyen, ha egy Andorka-kaliberű csatárt tudnának szerződtetni.

A tavalyi szezonban mindkét meccsüket le tudták játszani, mindkét találkozó pontosztozkodással végződött.

Most viszont egyértelműen a szombathelyiek sikerét várom, akik egy gyengén kezdő Szegedet fektethetnek két vállra, hazai közönség előtt. Egy olyan közönség előtt, akik még a másodosztályban, az eredménytelenség ellenére sem hagyják magukra a csapatot, 2-3-4 ezer ember van kint a lelátókon.

Sok függ attól, hogy a támadók hogy muzsikálnak, mert azt hiszem, a védelmet kellőképp sikerült megerősíteni. Nem lennék meglepve egy többgólos hazai sikeren sem.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső