Hammarby – Hacken: Fogadási Tippek és Allsvenskan Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2022 június 22.
Hammarby
Teljesítmény:
N D V V N
  • Tele2 Arena
  • Június 26. 15:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Hacken
Teljesítmény:
D N N N N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Maradunk a héten nagyjából végig a skandinávoknál, az a terv, hogy mindegyik svéd és norvég élvonalbeli találkozóról írunk. Hétfőn és kedden már ebbe belekezdtünk, ma pedig folytatjuk. Két svéd és három norvég mérkőzés következik, az amerikaiakat ma hagyjuk egy kicsit, de a hét második felében ők is nagyobb hangsúlyt kapnak.

A Hammarby – Hacken mérkőzés egyértelműen a forduló rangadója. És egy lehetőség az AIK Stockholmnak, ahogy azt már korábban is említettem, a Degerfors – AIK meccsre íródott tippünkben. A Hacken ugyanis vezeti a bajnokságot, a Hammarby a harmadik, a kettő közé beszorulva pedig ott van az AIK.

Aki ezúttal vereséget szenved, az egy kicsit lemarad, de még az is előfordulhat, hogy ikszelnek, és akkor a Stockholm előzhet.

Még csak a bajnokság elején járunk, nem mondhatjuk azt ki, hogy ez a három csapat fog harcolni a bajnoki címért. Ott van még a Malmö és a Djurgarden is kevéssel lemaradva, tehát nem történik olyan visszafordíthatatlan dolog, ha valamelyikük kikap.

A bukik azt mondják, hogy a mérkőzésen a Hammarbynak sokkal nagyobb esélye van. Ezt nem a mostani forma alapján állapították meg, ebben biztos vagyok, ugyanis a Hacken fordulók óta hozza a meccseit, míg a Hammarby… Hát ők nem.

Hammarby

A Hammarby csapatának azt hiszem, nagyon jól jött a válogatott szünet, volt lehetőség kicsit összekapni magukat. Mert amilyen jól kezdtek, annyira visszaestek mostanság. Május végén kupadöntőt játszottak a Malmö ellen, a hosszabbításba forduló találkozót végül elveszítették tizenegyespárbajt követően. Besara és Selmani hibáztak, a másik oldalon viszont csak Pena, így a Malmöé lett a kupa.

Három nappal később már a bajnokságban játszottak, de nem sikerült kiheverni a kupafiaskót, és meglepetésre a Varnamo otthonában 1-0-ra kikaptak.

Mivel riválisaik nyertek, így az addig az élen álló Hammarby lecsúszott a harmadik helyre, hárompontos hátrányuk van az AIK Stockholmmal és a Hackennel szemben.

A legutóbbi öt meccsükből csak egyet nyertek meg a bajnokságban, mérlegük 6-2-2.

Hazai környezetben mér veretlenek háromszor nyertek és kétszer ikszeltek.

A szünet alatt pár barátságos meccsel próbálták meg kitalálni, hol hibádzik a taktika. Ezekről a meccsekről korlátozott információ áll rendelkezésre, mindössze azt tudjuk, hogy a Jönköping ellen ikszeltek, míg az Öster együttesét 2-1-re verték. Simán lehet, hogy nem a legkomolyabb csapatukkal mentek neki ezeknek a meccseknek, ha igen, akkor gond van…

A csapatnak két sérültje van, a kapus Oliver Dovin, valamint a védő Jon Gudni Fjoluson. Mindketten júliusban léphetnek pályára legközelebb.

A várható kezdőcsapat:

Blazevic – Sandberg, Kurtulus, Fenger, Jeahze – Andersen, Sadiku, Bojanic – Lahdo, Selmani, Swedberg

Egymás elleni meccsek:

A felvezetőben említettem, hogy a forma miatt biztosan nem a Hammarbyt hoznák ki győztesként, hiszen a Hacken remekel, a Hammarby meg tud néha hibázni. Viszont az egymás elleni meccsek tekintetében jobban áll a hazai csapat. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a legutóbbi öt meccsükön csak ők tudtak nyerni. Igaz, csak egyszer, a másik négy csatájukat kihozták döntetlenre.

Arról is fogok beszélni, de előbb nézzük azt a bizonyos meccset, amikor a Hammarby nyert. Fontos, mert most márciusban történt a kupában. Lehet, hogy a Hacken ezt annyira nem vette komolyan, de kétlem, mivel a továbbjutásról döntött a találkozó.

Mindenesetre a Hammarby nagyon kemény játékot játszott, és sikerült 4-0-ra elverni mostani ellenfelüket. A hazai gólokat Bojanic, Andersen és Paulsen szerezték, valamint Tebo révén volt egy öngól is.

Ahogy mondtam, döntetlenekből sem volt hiány mostanában, sorozatban négy meccsükön ikszeltek. Ezeken rendre 1-1-es vagy 0-0-s eredmény született.

A Hammarby otthonában a mérleg két hazai győzelem és három döntetlen… Lehet, hogy ezért is tartják ennyivel jobbnak ezúttal is a hazaiakat…

Előző 5 meccs eredménye
2022.03.06.Svéd Kupa
hammarby
4:0
hacken
Svéd Kupa
2021.09.26.Allsvenskan
hacken
1:1
hammarby
Allsvenskan
2021.05.30.Svéd Kupa
hammarby
5:4
hacken
Svéd Kupa
2021.05.01.Allsvenskan
hammarby
1:1
hacken
Allsvenskan
2020.11.01.Allsvenskan
hammarby
1:1
hacken
Allsvenskan
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Hacken

Az eddigi forma alapján nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Hackennél nincs jobb csapat Svédországban. Ám mindannyian tudjuk, hogy a forma még önmagában kevés. De az tény, hogy nagyot mennek most, a gárda – amit egy norvég, Per Mathias Hogmö dirigál – sorozatos nyeri a meccseit, és így az élre ugrott, megelőzve azokat, akik igazán esélyesek lennének a győzelemre, mondhatjuk ide az AIK-t vagy a Malmöt. Meg hát mindenki mást, mivel az élen állnak…

Számukra a szezon nem kezdődött annyira jól, ám képesek voltak változtatni, és most már öt mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, pontot sem veszítettek. Összesen hét győzelmük, két döntetlenjük és egy vereségük van, csak a Göteborgtól kaptak ki a harmadik fordulóban.

Legutóbbi meccsükön csak úgy potyogtak a találatok, a Sirius ellen nyertek 4-3-ra egy hihetetlen meccsen. Jeremejeff és Oscar találataival 2-0-ra elmentek, de még a félidő vége előtt szépített a Sirius, a fordulópont pedig az volt, amikor Abrahamssont kiállították. Egy öngóllal egyenlített a Sirius, majd a meccs végén következett egy elképesztő forgatókönyv.

A 86. percben Rygaard Jensen ismét megszerezte a vezetést, de a vendégek a 95. percben megint egyenlítettek. És itt még mindig nem volt vége, a 96. percben Hovland belőtte a győztes találatot.

A Hacken idegenbeli mérlege kitűnő, már csak ők veretlenek az összes csapat közül. Háromszor nyertek és kétszer ikszeltek.

A szünet alatt három felkészülési meccsük is volt. A norvég Sarpsborgot 4-1-re, a Halmstadot 2-0-ra, majd az Örgryte ellen 2-2-t játszottak. Abrahamsson eltiltása miatt nem léphet pályára, valamint sérülés miatt kétséges Ali Youssef, Ibrahim Sadiq és Samir Maarouf játéka.

A várható kezdőcsapat:

Rasheed – Fridriksson, Hammar, Hovland, Lund – Rygaard Jensen, Gustafsson, Berggren – Oscar, Jeremejeff, Bengtsson

Tippelde

Akármennyire mondják a bukik, szerintünk nem a Hammarby az esélyes. A kupa más tészta, ez most a bajnokság, és a Hacken összeszedettebbnek tűnik. Abrahamsson eltiltása nyilván nem érinti jól őket, a kapus fontos eleme egy csapatnak, de alapjáraton erősebbnek hisszük őket.

Ezért most a bukmékerek ellen megyünk, azt gondoljuk, hogy a Hacken egy parázs mérkőzésen nyerhet a Hammarby ellen. És szerintünk mindkét csapat gólt fog majd szerezni.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
Joker8
Oddsok: 3.65 Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: 3.66 Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Ivibet
Oddsok: 3.66 Bónusz: 52,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső