HJK Helsinki – Fenerbahce: Fogadási Tippek és Európa-liga Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 24.
HJK Helsinki
Teljesítmény:
N V N N N
  • Bolt Arena
  • Augusztus 26. 18:00
Nézd élőben itt:
QuickWin
Fenerbahce
Teljesítmény:
N N N N D
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Szalai Attiláék hazai pályán mindössze egyetlen góllal bizonyultak jobbnak Roope Riskiéknél. Kemény meccs volt, a visszavágó pedig szintén nagy csatát ígér. A HJK-ról már többször elmondtuk, hogy harcos és egyébként nagyon szimpatikus csapat, ám a szívünk Szalai Attila miatt inkább a törökök felé húz. Azonban az érzelmeket el kell engedni, ki kell zárni, így fogunk hozzálátni a HJK Helsinki – Fenerbahce mérkőzésnek.

A fogadóirodák török továbbjutást várnak, ami a játékerőt elnézve egyáltalán nem csoda, mi viszont látunk fantáziát a finnekben, főleg hazai pályán. Megszenvedett már a finn fővárosban több erős csapat is, például a Neftchi Baku, de nyugodtan megemlíthetjük a Malmö együttesét is, akik arra készülnek, hogy a Bajnokok Ligája főtáblájára kerüljenek, Finnországban meg épphogy továbbjutottak.

A bajnokságban egyelőre mindkét csapatnak jól megy, ki fogunk térni arra is természetesen, ahogy minden olyan információt begyűjtünk, ami segíthet a döntés meghozatalában.

Vágjunk is bele!

Mi történt az odavágón?

Röviden felelevenítjük az első mérkőzést. Összefoglaljuk a találkozó legfontosabb történéseit, valamint a gólokat.

Fenerbahce – HJK Helsinki

Az odavágóra adott tippjeink jöttek, mivel hazai győzelemre számítottunk, valamint arra, hogy a Fal ismét munkában lesz, és nem engedély gólt a finn együttesnek. A Fal alatt pedig természetesen Szalai Attilára gondolunk, aki kezdőként szerepelt a meccsen – ahogy azt vártuk -, és végig is játszotta a találkozót. Ahogy azt vártuk.

Lássuk a kezdőket:

Fenerbahce:

Bayindir – Tisserand, Aziz, Szalai – Osayi-Samuel, Sosa, Luiz Gustavo, Novak – Kahveci, Zajc, Özil

HJK Helsinki:

Tannander – Saksela, Moren, O’Shaughnessy, Murillo – Hostikka, Sparv, Jair, Riku Riski – Roope Riski, Valencic

Nem adtak magas szorzót a törökök győzelmére, a Super Lig bronzérmese számított az egyértelmű favoritnak, 1.40-1.45 körül lehetett megfogadni őket. Ha a kezdőkre ránézünk, akkor láthatjuk is, miért bíztak ennyire a Fenerben a fogadóirodák. Több nagynevű csapatnál megfordult játékossal rendelkeznek, mint Luiz Gustavo vagy Mesut Özil, mellette pedig vannak tehetségeik, mint Irfan Can Kahveci vagy épp Szalai Attila.

De azért a Helsinkit sem kell félteni, ahogy említettük eddig minden egyes csapatnak megnehezítették a dolgát, akár nyertek végül, akár nem.

Az első jó lövés Luiz Gustavo nevéhez fűződött, a lassan 35. évébe forduló egykori Bayern München középpályás egy labdaszerzés után lőtt jó 25 méterről. Sistergős bomba volt, de pont oda ment, ahol Tannander állt. Akinek egyébként még így is meggyűlt a baja a labdával, de végül megszelidítette azt.

A túloldalon is egy brazil veszélyeztetett: Egy lecsorgó labdára robbant rá Jair, hatalmas helyzet volt, de nem szorította le eléggé a lábát, így a játékszer méterekkel szállt fölé a kapunak.

A 28. percben újra felhördült a helyi publikum, mert Sosa jó beadását Mesut Özil kapásból elvállalta. Nem járt messze a céltól, a labda az oldalhálóba vágódott.

A hátralévő negyedórában még egy Miha Zajc lövés fért bele – ezt is védte Tannander -, valamint egy elmaradt tizenegyest reklamáltak, leginkább Filip Novak, aki földre került.

A szünetet követően öt perc telt el az első Fener-helyzetig: Ekkor Osayi-Samuel cselezgette be magát a tizenhatoson belülre, középre passzolt, ahol Irfan Can Kahveci lőhetett, de Saksela blokkolt.

A találkozó egyetlen gólját egy 20 esztendős fiatalember, Muhammed Gümüskaya szerezte. A gól is hatalmas volt, de amit a fiatal srác gólöröm címén leművelt… Az még hatalmasabb.

A 65. percben jártunk – a gólszerző Özilt váltotta nem sokkal korábban -, amikor Gümüskaya jó 18 méterről, a tizenhatos bal sarkáról vállalkozott lövésre. Remekül találta el, a lefelé csapódó labda Tannander felett átszállt, a felsőlécről pedig a gólvonal mögé került. Tényleg a játéknap egyik legszebb gólja volt, majd ezt követően az első gólját szerző játékos egy gesztust akart tenni a szurkolók felé: Meg akarta csókolni a Fener címert a mezen. Csakhogy ezen a mezen nem volt címer, így Muhammed Gümüskaya egy kis keresgélés után feladta a harcot. A gólöröm így is pazarra sikeredett, címercsókból láttunk már jó párat… De címerkeresős gólöröm? Na, az eddig kimaradt.

A gól után volt még pár távoli próbálkozás a hazaiak részéről, ám ezek egyike sem okozott problémát a finnek kapusának, főleg azért, mert egyik sem talált kaput. A vége így 1-0 lett, az eredmény alapján egy nagyon nyílt visszavágóra van kilátás, de ha a játék képe nem változik 180 fokot a HJK-nál, akkor kezdhetnek megbarátkozni az Ekl gondolatával.

Előző meccs eredménye
2021.08.19.Európa-liga
fenerbahce
1:0
hjk
Európa-liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Mi várható a visszavágón?

A Fener győzelmének kulcsa az volt, hogy nagyon felnyomták a védővonalat, és már legalább 20-30 méterre a kaputól elkezdték támadni a finnek épp aktuális labdás emberét. Ehhez nem volt hozzászokva az együttes, így vagy elvesztették a játékszert, vagy elrúgták bele a vakvilágba, amit a Fener játékosai be tudtak gyűjteni.

A HJK nagyon zártan védekezett, ami miatt Miha Zajc is visszajárt, esélytelen volt, hogy a védők gyűrűjében labdát kaphasson. Sok volt az átlövés, viszont Luiz Gustavo bombáján kívül talán egyik sem talált kaput.

Meglátjuk, hogy Tony Koskela talált-e megoldást ezekre a letámadásokra, mert, ha ugyanezt játszaná a Fener, akkor… Akkor sok esélyt nem tudunk adni a hazaiaknak.

A hétvégén mindkét együttes játszott a bajnokságban. Szalai Attiláék két kései góllal nyertek 2-0-ra az Antalyaspor ellen. Azt tudni kell, hogy Szalai ismét a legjobbak közé tartozott, a 91. percben ő blokkolt egy Antalyaspor lövést, ebből támadtak ki a hazaiak és szerezték meg Valencia révén a második góljukat.

A HJK Helsinki a Lahti együtteséhez látogatott, és ha nem is könnyen, de begyűjtötték a három pontot. A találkozó mindent eldöntő gólját David Browne szerezte.

A finneknél nincs új sérült, továbbra is csak japán légiósuk, Atomu Tanaka nem szerepelhet, a helyzet viszont más a törököknél… És a helyzet nem jó…

Filip Novak és Irfan Can Kahveci is megsérült, ahogy Serdar Dursun, Dimitrios Pelkas és Mert Hakan Yandas is. Utóbbi három játékára semmi esély, Kahveci és Novak kiesése viszont nagy problémát jelentene.

Valószínű, hogy a visszavágón majd Enner Valencia játszik Özil és Zajc mellett, Novakot pedig Kadioglu pótolja… Esetleg Szalai Attila.

A tippünk ezúttal visszafogott lesz. A Fener védelem legutóbb nem izzadt meg annyira, viszont hazai pályán a HJK képes lehet feltörni a védelmüket. Ha van Szalai Attila, ha nincs. Most a pénzünk arra megy, hogy mindkét együttes gólt szerez. Azonban azt nem gondolnánk, hogy a finnek nyerni tudnak. Az X2-ben érték túl sok nincs (1.33), de ha csak kiegészítőre vágytok, akár még az is működhet. Mi pedig megjátszunk még egy óvatos ikszet…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső