Hollandia – Lettország: Fogadási Tippek és Világbajnoki Selejtező Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 március 26.
Hollandia
Teljesítmény:
V N N D D
  • Johan Cruijff Arena
  • Március 27. 18:00
Nézd élőben itt:
22bet
Lettország
Teljesítmény:
V N D N V
Hollandia
Mindkét fél szerez gólt: Nem1.336
Lettország
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Miért is választok egy olyan mérkőzést, ami egyértelműnek tűnik? Hát, a holland csapatot látva most már bármi előfordulhat… Nem, az azért már tényleg túlzás lenne, egyértelmű, hogy nyerni fognak a hazaiak a Hollandia – Lettország találkozón. Azonban nem mindegy, hogy hogyan, hogy milyen játékkal, és hogy hány góllal?

A horvátok veresége mellett még az is kisebbfajta meglepetés volt, hogy Törökország nyerni tudott. Nem is a győzelem ténye, hanem a négy rúgott góljuktól esett le az emberek álla. Vagy csak az enyém, nem tudom.

Frank de Boer először kapott ki tétmeccsen az Oranje élén, szóval muszáj lesz szombaton javítani. A csoportban a törökökön kívül ott van még Norvégia, Haalandék pedig szintén nyertek első meccsükön, szóval elég komoly hátrányban vannak Memphis Depayék. És igen, ezt teljesen komolyan mondom, holott csak egy mérkőzést bonyolítottak eddig le.

Lettország nem a futballjáról híres, ezt bátran ki lehet jelenteni. Az elmúlt időszakban a válogatott folyamatosan rossz eredményeket hozott, vegyük például a 2020-as EB selejtezőt, ahol összesen három lőtt gólig jutottak. Ezzel szembe kaptak 28-at, és csak az utolsó forduló mentette meg őket a totális szégyentől, amikor a már – ellenfelük számára – tétnélküli meccsen kicsikarták a győzelmet. Így 9 vereséggel és egy győzelemmel zártak.

Ha ezt nem nyerik meg a hollandok, akkor semmit…

Mi történt az előző körben?

Végigvesszük a két csapat tegnap esti találkozóját, kitérünk a keretükre, majd összefoglaljuk az infóinkat.

Törökország – Hollandia

Törökország válogatottjáról még mindenkinek a Hakan Sükür féle banda jut eszébe, akkor volt a török futball a csúcson. Meg is ijedtünk, amikor ők is a mi csoportunkban kötöttek ki az NL-ben, de végül csak a magyarok tudták őket megverni. Kétszer is. Kiestek a C Ligába, és úgy tűnt, hogy leáldozott a futballjuknak, vagy legalábbis meg kell újulniuk. Hát, a megújulás felé vezető úton elindultak, ezt bátran mondom.

Merthogy Hollandia számított esélyesebbnek, de végül egy négyest kaptak. A találkozó hőse a Lille veterán csatára, Burak Yilmaz volt, aki három találattal vette ki a részét a győzelemből. Nem lehet azt mondani, hogy a hollandok egyfajta tartalékcsapattal álltak volna ki, a védelmük kifejezetten erősnek mondható, a középpálya is, a csatársor… Hát, ott voltak fenntartásaim.

Yilmaz először a 15. percben csapott le, megpattanó lövésével Tim Krul nem tudott mit kezdeni. Zárójelben jegyzem meg, hogy Cilessent vagy Stekelenburgot vártam a kapuba, Frank de Boer meglepett, de talán nem csak engem…

Negyedóra múlva már 2-0 volt az állás, Okan Yokuslu és Donyell Malen harcoltak a tizenhatoson belül, utóbbi szabálytalankodott, jöhetett a teljesen jogosan megítélt tizenegyes, amit a rutinos Burak Yilmaz vállalt magára.

Ez volt a félidő, a törökök kétszer lőttek kapura, mindkettőből gól lett. A hollandok kilencszer… Az eredményt tudjuk.

A fordulást követően úgy lépett pályára a holland válogatott – minden bizonnyal -, hogy Frank de Boertól megkapták a magukét. Idejük sem volt arra, hogy összeszedjék magukat, mert Hakan Calhanoglu jó húszméteres lövése utat talált a bal alsóba.

Az ember azt gondolta, hogy a meccs véget ért, háromgólos hátrányból nem tudnak felállni a vendégek. De felálltak. És rúgtak két gólt. Méghozzá egy percen belül: Előbb Davy Klaassen gyönyörű labdaátvétel után talált a kapuba, majd egy perccel később Luuk de Jong is bekotort estében egy beadást.

Visszajöttek, de egyenlíteni már nem tudtak, ez pedig Burak Yilmaz „hibája” volt, ugyanis a török nem csak tizenegyest rúg jól, hanem szabadrúgást is. Az ő harmadik góljával alakult ki a végeredmény, az egyik legnagyobb meglepetés.

Előző meccs eredménye
2015.06.12.EB Selejtező 2016
lettország
0:2
hollandia
EB Selejtező 2016
2014.11.16.EB Selejtező 2016
hollandia
6:0
lettország
EB Selejtező 2016
2004.06.23.Európa Bajnokság 2004
hollandia
3:0
lettország
Európa Bajnokság 2004
22bet
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Lettország – Montenegro

A mérkőzés első húsz perce óvatos tapogatózással indult, a felek néhány távoli kísérlettől eltekintve nem igazán tették próbára egymást. Ami érdekes volt, hogy a hazaiak ügyesen hozták ki a labdákat, sokszor szorongatott helyzetekben is jól döntve kezdték a támadásépítést.

A montenegrói válogatott többet birtokolta a labdát, a vezetést mégis a lettek szerezték meg az első félidő végén: Egy hosszú labdával lépett meg Kamess, keresztbe ívelte, ahol érkezett Janis Ikaunieks és a hálóba bombázott.

Az öröm másfél percig sem tarott. Megemberelték magukat a vendégek és Stevan Jovetic okos góljával azonnal egyenlítettek. Hát igen, ennyit számít a rutin…

A második félidőben sokáig nem esett gól, habár Montenegro mindent megtett azért, hogy ez ne így legyen. Összesen 18 alkalommal lőttek kapura, ebből viszont csak három találta el a kaput.

Végül Stevan Jovetic a 83. percben újfent lecsapott, és ha nehezen is, de kiizzadták a győzelmet a fiúk.

Összefoglalás

Úgy kezdtem a bevezetőt, hogy ha a holland válogatott ezt a meccset nem tudja megnyerni, akkor semmit. És ezt komolyan gondolom. Bennük maradt jó pár találat a törökök ellen, Depayon kívül a két másik csatár nem igazán érezte magát otthon a pályán.

Davy Klaassen és Luuk de Jong csereként pörgették fel a meccset, én arra számítok, hogy a szombati találkozón mindketten kezdeni fognak. És persze arra is számítok, hogy Memphis Depay a kezdőben marad.

Lettország még soha nem rúgott gólt a holland válogatottnak. Ebben bízom most is. Egyszer 6-0-ra, egyszer 3-0-ra, egyszer pedig 2-0-ra nyert az Oranje.

A védelem – a négy kapott gól ellenére – nagyon erős, de hát vannak rossz napok meg szerencsétlen szituációk. Nem hiszem, hogy Lettország beveszi Krul/Stekelenburg/Cilessen kapuját, így arra fogadok, hogy csak az egyik csapat talál a hálóba.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső