Inter – Atalanta: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 január 09.
Inter
Teljesítmény:
N N D D N
  • G.Meazza, Milano
  • Január 11. 20:45
Nézd élőben itt:
QuickWin
Atalanta
Teljesítmény:
N N V N N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

1-2 évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy rövidesen az Internazionale – Atalanta mérkőzés az olasz labdarúgó-bajnokság első osztályában majd rangadónak számít, akkor valószínűleg nagyjából mindenki kinevette volna, pedig mostanra már ez a helyzet. Most szombaton ugyanis az olasz bajnokságot pontegyenlőséggel ugyan, de vezető Inter fogadja hazai pályán a Bajnokok Ligája csoportköréből már továbbjutott bergamói Atalantát, amely a bajnokság ötödik helyét foglalja el és ismét harcban áll a BL-helyekért a két római csapattal, a Lazióval és a Romával.

Ráadásul mindkét csapat elég jó formában van, az Atalanta az elmúlt öt meccséből négyet megnyert (legutóbb kiütötték a Parmát), míg az Inter kihasználva a Juve kisebb botlásait, az elmúlt két meccsen aratott győzelmével visszavette az első helyet a Serie A-ban.

Alapvetően a milánói csapat hazai pályán elég masszív (bár jelzésértékű, hogy idegenben idén több pontot szereztek mint otthon), 9 meccsből hat győzelem, két döntetlen és egy vereség a mérlege, meccsenként majdnem két rúgott góllal, ami olasz szinten nézve egész jó eredmény.

Az Atalanta vendégként kilencből ötöt tudott megnyerni és csak egyetlen veresége van, ráadásul kettő feletti az idegenben rúgott góljaik átlagának száma, tehát mindenképpen egy gólzáporosabb találkozóra lehet számítani, így elsődleges tippként érdemes nekiugrani a 2.5 gólszámnál több gól fogadásának. Ha a végső kimenetelre akarunk tippelni, akkor az kissé nehezebb, érdemes figyelembe venni, hogy az Atalanta nem veszítette el a legutolsó három találkozóját az Inter ellen, sőt két gólnélküli döntetlen mellett egyszer ők nyertek 4-1-re, tehát ez eléggé figyelmeztető jel lehet a biztos Inter-tippet hangoztatók számára.

Előző 5 meccs eredménye
2019.04.07.Serie A
inter
0:0
atalanta
Serie A
2018.11.11.Serie A
atalanta
4:1
inter
Serie A
2018.04.14.Serie A
atalanta
0:0
tottenham
Serie A
2017.11.19.Serie A
inter
2:0
atalanta
Serie A
2017.03.12.Serie A
inter
7:1
atalanta
Serie A
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

A másik oldalon érdemes viszont feljegyezni, ha már statisztikákról beszélünk, hogy a legutóbbi 8 egymás elleni ütközetből egyet sem nyert meg a vendégcsapat, akárhol is találkoztak, sőt, ötször simán nyert az aktuális vendéglátó, gólszámát tekintve pedig az utolsó ötből kettő meccsen volt 2.5 gólnál több találat.

Mégis ami talán eldöntheti a tippünket az az, hogy az Internazionale nagyon jó formában kezdte az évet, Nápolyban nyerni 3-1-re mindenkinek jó eredmény, ráadásul a kék-feketék az elmúlt két hazai meccsükön még csak gólt sem kaptak.

Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az Atalanta a legutóbbi hét meccséből (minden sorozatot figyelembe véve) csak egyet nem tudott megnyerni, akkor igazából meglepő módon, de leginkább a döntetlen felé hajlik az ember és az már egy igen jól fizető tipp, ha megspékeljük a 2.5 gólnál több gól paraméterrel.

Ez utóbbit még jobban erősíti a tény, hogy az Atalanta legutolsó öt meccsén ennél mindig több gól volt. Hiányzók terén nincs nagyon meghatározó játékos, az Inter oldalán Danilo D’Ambrosio és Kwadwo Asamoah szereplése a kétséges, vendégoldalon Simon Kjaer viszont biztosan nem fog pályára lépni.

Ez azonban nem befolyásolja a fentieket, tehát a döntetlen felé érdemes elmozdulni végső kimenetelt illetően, de ez talán az a meccs, ahol a gólszámos fogadással több keresnivalónk van. Ha a két csapat teljes történelmét nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az 1994 óta lejátszott egymás elleni 42 meccsükből 22-t az Internazionale nyert meg, a döntetlenek száma 11 és mindössze 9 Atalanta-győzelem volt, bár ez a bergamóiak jelenlegi formáját figyelembe véve nem igazán számít most.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső