Inter – Juventus: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 október 22.
Inter
Teljesítmény:
N V N D D
  • Giuseppe Meazza
  • Október 24. 20:45
Nézd élőben itt:
Joker8
Juventus
Teljesítmény:
N N N N N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Nos, ez sem lesz kis meccs, az Inter – Juventus találkozó után pedig repülünk még egyet, Franciaországban fogunk kikötni. Na, ennek most nem volt sok értelme, de értitek, mire gondolok.

Az olasz bajnokság rekordbajnoka tavaly lecsúszott a trónról, helyét pedig mostani ellenfele, az Inter vette át. Gyengélkedett a Juventus Andrea Pirlo vezetésével, ez nem vitás, pedig akkor még volt egy Cristiano Ronaldojuk, aki szállította a gólokat. A portugál már Manchesterben – Max Allegri legnagyobb örömére -, de a zebrák nem feltétlenül játszanak jobban, mint tavaly. A Bajnokok Ligájában mondjuk hibátlanok, ez rendben van, viszont a bajnokságban nyolc forduló elteltével a hetedik helyen állnak. Kezdenek magukra találni, szó se róla, de azért az öreg hölgytől nem ezt szoktuk meg. Végtelenül gyengén kezdték az idényt, két vereséggel, majd ezt két döntetlen követte, ezután emberelték meg magukat Dybaláék és zsinórban négy győzelmet arattak.

Ellenfelük a tabella harmadik pozícióját foglalja el, hét pontra az első helyen álló Napolitól, a hétvégén pedig meglepetésre vereséget szenvedtek Rómában, a Lazio 3-1-re nyert a nerazzurri ellen. Ami ironikus, Simone Inzaghi volt csapatától szenvedte el első Serie A-s vereségét az Inter élén…

Az Internek nem megy a Juve ellen, tíz mérkőzésből egyet tudtak megnyerni, ami tekintve a milánói csapat keretét a korábbi évekből egészen meglepő.

Ne húzzuk az időt, vágjunk bele!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Lazio – Inter: 3-1

G.: Immobile, Anderson, Milinkovic-Savic ill. Perisic

Simone Inzaghi számára ez egy különleges találkozó volt, ahogy korábban már többször is említettem, tavaly ő még a Laziot edzette, most pedig már az Inter mestere. A visszatérés nem sült el jól, a Lazio a második félidőben remekül játszott, és hármat vágott a gyengén futballozó Internek.

A kezdők:

Lazio:

Reina – Marusic, Luiz Felipe, Patric, Hysaj – Basic, Lucas Leiva, Milinkovic-Savic – Anderson, Immobile, Pedro

Inter:

Handanovic – Skriniar, de Vrij, Bastoni – Darmian, Barella, Brozovic, Gagliardini, Dimarco – Perisic – Dzeko

Erre a mérkőzésre is két tippel készültünk, az egyik jött, a másik nem. Nem jött az Inter győzelme, viszont jött, hogy mindkét csapat kapuba talál.

Ezt először az Inter tette meg, a 12. percben Ivan Perisicnek jutott a megtisztelő feladat, hogy egy megítélt büntető után a labda mögé álljon. Ezt a tizit azért kapta az Inter, mert a Lazio balbekkje, Elseid Hysaj a tizenhatoson belül akasztotta meg Nicoló Barellát. Nem volt nagy fault, de a fociban nincs kicsi meg nagy fault, csak fault van.

Szóval Perisic simán értékesítette a tizenegyest, Reina jobbra vetődött, a horvát balra rúgta a lasztit.

Az első félidőben Perisic még egyszer megpróbálta bevenni Pepe Reina kapuját, egy kicsit távolabbról lőtt ezúttal, a kapus pedig szögletre tisztázott. A két szituáció között pedig a Lazionak is sikerült gólhelyzetet kialakítani, a múltkor kapuba találó Toma Basic lapos lövését Samir Handanovic hárította.

A Lazio feltámadása a második félidőben jött, ehhez pedig szükség volt egy tizenegyesre, amit a fővárosiak a 63. percben kaptak meg. Felipe Anderson beívelt szögletét Patric, a spanyol középhátvéd szerette volna kapura fejelni, de a bólintás elakadt Barella kezében. A középpályás két tizenegyesben is főszerepet játszott…

Természetesen Ciro Immobile volt az ítélet-végrehajtó, ugyanoda lőtt, mint a túloldalon Perisic.

A második hazai gól felkorbácsolta az indulatokat, ugyanis az úgy született, hogy az Inter részéről Federico Dimarco a földön feküdt. Viszont az Inter nem rúgta ki a labdát, amíg az náluk volt, így a Lazio sem tette meg ugyanezt. A gólszerzőt, Felipe Andersont azért kicsit megráncigálták a kék-feketék. Csak épp nem volt jogos…

Végül pedig Sergej Milinkovic-Savic is a hálóba talált, ő fejjel vette be Handanovic kapuját a találkozó 89. percében, ezzel pedig le is zárta a meccset…

Előző 5 meccs eredménye
2021.05.15.Serie A
juventus
3:2
inter
Serie A
2021.02.09.Olasz Kupa
juventus
0:0
inter
Olasz Kupa
2021.02.02.Olasz Kupa
inter
1:2
juventus
Olasz Kupa
2021.01.17.Serie A
inter
2:0
juventus
Serie A
2020.03.08.Serie A
juventus
2:0
inter
Serie A
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Juventus – AS Roma: 1-0

G.: Kean

Tippjeink fele talált be, mert a Juventus győzelmét sikerült eltalálni, de azt nem, hogy csak az egyik csapat szerez gólt ezen a mérkőzésen. Ehhez ugyan közel jártak, de nem eléggé közel, így a Juve egy nagyon fontos találkozón tartotta otthon a három pontot.

A kezdők:

Juventus:

Szczesny – Danilo, Bonucci, Chiellini, De Sciglio – Cuadrado, Locatelli, Bentancur, Bernardeschi – Chiesa, Kean

AS Roma:

R. Patricio – Karsdorp, Mancini, Ibanez, Vina – Cristante, Veretout – Zaniolo, L. Pellegrini, Mkhitaryan – Abraham

A meccs Roma helyzettel indult, Lorenzo Pellegrini jobboldali szabadrúgását az előre húzódó védő, Gianluca Mancini fejelte kapura. Résen volt azonban Wojciech Szczesny, aki a mezőnybe ütötte a játékszert.

Az első Juventus lehetőségből aztán gól született. Matteo Di Sciglio kapott egy keresztlabdát, átvette, beadta, belül pedig érkezett Rodrigo Bentancur és Moise Kean is két római védővel együtt. Bentancur belefejelt a labdába, ami eltalálta Kean fejét, ez pedig teljesen meglepte Rui Patriciot. Gól, elég furcsa gól, de ez a stadionba kilátogató nézőket cseppet sem érdekelte.

A 44. percben váratlanul tizenegyeshez jutottak a fővárosiak. Tammy Abraham szórakozott el egy lehetőséget, de Lorenzo Pellegrininek volt esélye javítani. Átpörgette a labdát az elé vetődő Szczesny felett, akinek felemelt lába elkaszálta a támadó középpályást. A tizenegyest Jordan Veretout, a francia válogatottba is meghívót kapott középpályás hajtotta végre. Gyengén lőtt, a jól vetődő lengyel portás pedig hárított. Kapta is az öleléseket Szczesny, ha már hibázott, legalább javítani tudott…

A fordulás után már csak helyzetekig jutottak a csapatok, bár Federico Bernardeschi közel került a második hazai gólhoz. Először kapura ollózott – gyönyörű volt -, de azt Rui Patricio nagy nehézségek árán hárította, majd ezután távolról lőtt a bal kapufa mellé.

A másik oldalon ugyanígy tett Jordan Veretout, ugyanilyen eredménnyel, majd a nyáron igazolt balhátvéd, Matias Vina szólózott, hogy aztán blokkolják a lövését. Legvégül még Pellegrini próbálkozott meg egy távoli bombával, ami Leonardo Bonucci lábáról szögletre vágódott.

Nyomott a végén a Roma, de gólig nem jutottak, a Juventus örülhetett a hármas sípszó felhangzásakor.

Összefoglalás

Az Internek nem igazán van sérültje Simone Inzaghi szerencséjére, Gabriel Brazao az egyetlen, akire nem számíthat a mester. De hát, egyébként is ott van Samir Handanovic, szóval ez nem akkora probléma.

A Juventusnál két kulcsjátékos esett ki, ami nem túl jó hír, Adrien Rabiot koronavírusos, míg Paulo Dybala izomsérülést szenvedett még szeptember végén.

A Bajnokok Ligájában mindketten nyerni tudtak, nagyobb szó a Juve győzelme, akik az erős Zenit otthonából hoztak haza három egységet egy nehéz mérkőzésen.

A Juve formába került, ez kétségtelen, és a San Siroban megy is nekik a játék, öt itt lejátszott meccsből hármat megnyertek, egyszer ikszeltek, csak tavaly kaptak ki 2-0-ra.

A fogadóirodák sokkal esélyesebbnek látják a hazaiakat, mi ebben azért nem vagyunk annyira biztosak. Az Inter viszonylag simán kapott ki a Laziotól, igaz, idegenben.

Nagyon kemény mérkőzésre számítunk, ahol egy olyan Inter lesz a pályán, akik nagyon tudnak védekezni. A Juventus sem panaszkodhat, hiszen három meccsét is 1-0-ra hozta le most. 2,5 gólnál kevesebbre számítunk, ez talán az egyetlen tipp, amiben – nagyjából – biztosak vagyunk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső