Inter – Napoli: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 19.
Inter
Teljesítmény:
D N N N D
  • Giuseppe Meazza
  • November 21. 18:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Napoli
Teljesítmény:
D N N N D
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Melyik csapat lesz az, amelyik először megveri majd a Napolit? Eddig ez még senkinek nem sikerült, a legközelebb az AS Roma és a Verona álltak ehhez, mert ők legalább egy ikszet ki tudtak harcolni. Stílszerű lenne, ha épp a bajnoki címvédő Inter lenne ez a csapat, nem?

Akik legutóbb a városi rivális AC Milan ellen próbálkoztak, akik szintén veretlenek voltak a meccset megelőzően. És bár közelebb járt az Inter – talán – a győzelemhez, Stefano Pioliék veretlensége ezt követően is megmaradt.

Rangadót rangadó követ, az Inter – Napoli meccs a Serie A mostani fordulójának legnagyobb, leginkább várt találkozója.

Nem tudta a Milan botlását kihasználni Luciano Spalletti együttese, meglepetésre a Verona egy pontot elrabolt a Diego Armando Maradona Stadionból. Mióta megvolt az edzőváltás a Verona ismét jó kis futballt játszik, nem a Nápoly volt az első nagycsapat, akinek elkapták a grabancát, ne feledjük, a múltkor a Juventus hagyta ott a fogát a Marcantonio Bentegodiban.

A korábbi években lejátszott meccsek alapján sok gólra ne számítsunk az Inter – Napoli találkozón, öldöklő küzdelemre annál inkább.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

AC Milan – Inter: 1-1

G.: de Vrij (ög) ill. Calhanoglu

Pont olyan izgalmas volt a milánói városi rangadó, mint amilyenre számítottunk. A meccsre azt fogadtuk meg, hogy mindkét együttes gólt szerez, valamint a kék-fekete milánóiak nyerik a találkozót. Talán közelebb is jártak hozzá, végül meg kellett elégedniük egy ponttal. Nekünk pedig egy ötvenszázalékos teljesítménnyel.

A kezdők:

AC Milan:

Tatarusanu – Calabria, Kjaer, Tomori, Ballo Touré – Tonali, Kessié – Brahim Diaz, Krunic, R. Leao – Ibrahimovic

Inter:

Handanovic – Skriniar, de Vrij, Bastoni – Darmian, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Perisic – Dzeko, Martinez

Alaposan bekezdtek a csapatok, az első fél órában annyi esemény volt, hogy nem győztük kapkodni a fejünket. A találkozó egyik főszereplője Hakan Calhanoglu volt, aki tavaly még a rossonerit erősítette, nyáron pedig ingyen váltott klubot, és pont a városi riválishoz szerződött, ahol szükség volt Christian Eriksen kiesése miatt egy klasszikus irányítóra. Megkapták ezt a török személyében, de ahogy Gigio Donnarumma nem túl népszerű most a divat fővárosában, úgy Calhanoglu sem. És most rátett egy lapáttal, a meccs tizedik percében kiharcolt egy tizenegyest. Franck Kessié bonyolódott cselekbe a saját tizenhatosánál, a büntetőterület felé indult meg, Calhanoglu szimplán elvette tőle a labdát, Kessié meg felborította.

A labda mögé a sértett állt, és nem zavarta, hogy a fél San Siro kifütyüli őt, egészen nyugodtan lőtt a hálóba.

Az öröm sokáig nem tartott, a 17. percben Stefan de Vrij bólintotta saját kapujába Alessandro Tonali beívelését.

Még nem volt vége az eseményeknek, mert Fode Ballo Touré egy elképesztően amatőr szabálytalanság után (nagyon elkésett becsúszásával a védő) ismét tizenegyest csinált az Internek. De ezt most – nem tudni, miért – nem Hakan Calhanoglu, hanem Lautaro Martinez végezte el. Az erőből meglőtt labdába Ciprian Tatarusanu bele tudott ütni, majd még magához is szorította a játékszert.

A félidő hátralévő részében az Inter akarata érvényesült, Nicoló Barella bombája a gólvonalról jött ki, hála Ballo Touré közbelépésének, ezután pedig volt még egy Lautaro lövés, ami kevéssel ment el a kapu mellett.

A kék-feketék felfogása a szünet után sem változott szemernyit sem, többet volt a Milan térfelén a labda, akadtak helyzetecskéi is Simone Inzaghi együttesének, Tatarusanu azonban mindig résen volt, de előfordult, hogy játékba sem kellett avatkoznia.

A Milan támadói kissé lagymatagok voltak ekkor, de a belga támadó középpályás, Alexis Saelemaekers mégis a második félidő legnagyobb helyzetét dolgozta ki. Távolról, jó 22 méterről tüzelt, Samir Handanovic szemmel tolta kapufára a lasztit.

A meccs egészét nézve az Inter közelebb járt a győzelemhez, így a tippünk sem volt irreális, viszont a tényen ez nem változtat: A Milan veretlen maradt, az Inter nem tudott zárkózni, mi pedig nem húztuk be azt az összeget, amit szerettünk volna.

Előző 5 meccs eredménye
2021.04.18.Serie A
napoli
1:1
inter
Serie A
2020.12.16.Serie A
inter
1:0
napoli
Serie A
2020.07.28.Serie A
inter
2:0
napoli
Serie A
2020.06.13.Olasz Kupa
napoli
1:1
inter
Olasz Kupa
2020.02.12.Olasz Kupa
inter
0:1
napoli
Olasz Kupa
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Napoli – Verona: 1-1

G.: Di Lorenzo ill. Simeone

A mérkőzés kezdetekor a Napoli még nem tudhatta, hogy a Milan pontokat fog hullajtani, hiszen azt a meccset két és háromnegyed órával később kezdték Milánóban. Aggódhattak tehát Mertensék a meccs után, hogy elveszítik az első helyüket. Szerencséjükre a Milan is botlott… A Veronáról pedig csak jót tudok mondani az utóbbi idők teljesítményét látva, megérdemelték az egy pontot.

A kezdők:

Napoli:

Ospina – Di Lorenzo, Rrahmani, Jesus, Rui – Anguissa, Ruiz – Politano, Zielinski, Insigne – Osimhen

Verona:

Dawidowicz, Günter, Ceccherini – Faraoni, Tameze, Veloso, Casale – Barak, Caprari – Simeone

A vendégek egyáltalán nem ijedtek meg a listavezetőtől, a mérkőzést bátran, támadólag kezdték meg. Az első negyedórában láthattunk egy Nicoló Casale lövést, a középpályás 16 méteres bombáját David Ospina ütötte ki, majd percekkel később Antonin Barak verte meg a jobbszélen Mario Ruit, középre adását pedig Giovanni Simeone kotorta a kapuba úgy, hogy megelőzte védőjét.

Kapcsolt a Napoli, hogy ez így talán még sem lesz jó, és öt perccel Simeone gólját követően Giovanni Di Lorenzo egyenlített. A jobbhátvéd nyolcméteres „sunyi” lövése Montipo lábai között jutott a kapuba.

Az első félidőben még egy nagy helyzete volt a hazaiaknak, Victor Osimhen találta el a jobboldali kapufát közelről.

A fordulás után Lorenzo Insigne távoli szabadrúgásánál kellett figyelnie Montiponak, a másik oldalon pedig Antonin Barak került helyzetbe, gól egyik akcióból sem született. A 88. percben a vendégek megfogyatkoztak, Bessa talpalása után a játékvezető kiállította a játékost, aki még negyedórát sem volt a pályán. Tudor mester bizonyára megdicsérte őt.

Dries Mertens egy perccel később szabadrúgásból eltalálta a kapufát, nagyon közel járt a győzelemhez a Napoli, de ez végül nem sikerült.

A meccset egyébként nem tíz emberrel fejezte be a Verona, mert Nikola Kalinic is kiszállt, a támadóval szemben hozott ítélet szerintünk egy ideig beszédtéma lesz Olaszországban… Az biztos, hogy lehet rajta vitatkozni. Mi nem is foglalnánk állást, csak a száraz tényeket közöljük. A csatár megütötte ellenfelét. Akit érdekel, nézze vissza az esetet.

Összefoglalás

Simone Inzaghi csapatából ketten nem tudnak majd játszani vasárnap: Alexis Sánchez és Stefan de Vrij. Habár a védő múltkor öngólt szerzett, ennek az Internek kulcsszereplője, nagyon fog hiányozni a játéka. Helyettese majd Andrea Ranocchia lesz. És más változásra a kezdőben nem is számítunk Inzaghitól.

A vendégektől Kevin Malcuit és Adam Ounas sérültek, Diego Demme koronavírus-tesztje pedig pozitív lett, így ő is kihagyni kényszerül a rangadót. Kalidou Koulibaly azonban letöltötte eltiltását, és egyből a kezdőben találhatja magát.

A Verona ellen Rrahmani és Juan Jesus kezdtek a védelem közepén, a brazil helyére fog bekerülni minden valószínűség szerint Koulibaly.

A bevezetőben azt mondtam, hogy sok gólra azért ne számítsunk, legalábbis a múlt ezt mondatja velünk. Öt meccsükön a gólátlag nem éri el a kettőt, ezeken a mérkőzéseken összesen nyolc gól született.

A Napoli számára ezúttal az iksz tökéletes eredmény lenne, biztosan nem fognak ajtóstól a házba rontani. Inkább türelmesen járatják majd a labdát – ha lesz rá lehetőségük egyáltalán. Itt az Internek kell nagyon a három pont, de bevenni Ospina – vagy Meret – kapuját nem lesz egyszerű feladat, ez eddig négyszer sikerült 12 meccs alatt az ellenfeleknek, tehát a nápolyiaké a Serie A legjobb védelme.

El is érkeztünk a tippeléshez: Nem visszük mi sem túlzásba a dolgokat, a lehető legbiztosabbnak gondolt tippel zárjuk a napot: Két és fél gól alatti eredmény születik majd a találkozón.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső