Lens – Reims: Fogadási Tippek és Ligue 1 Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 30.
Lens
Teljesítmény:
N V N N D
  • Stade Bollaert-Delelis
  • Október 01. 21:00
Nézd élőben itt:
22bet
Reims
Teljesítmény:
N V D N V
Lens1.92
Döntetlen 3.66
Reims4.48
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Még egy francia bajnoki van bennünk, aztán mi is ráfeszülünk az Európa-liga meccsekre, tegyétek ti is azt! A Lens – Reims meccs következik a Ligue 1-ből, egy olyan meccs, aminek szerintünk egyértelmű, hogy mi lesz a végkimenetele.

A Lens nagyot megy eddig idén, második helye a saját jó szereplése mellett annak is köszönhető, hogy a nagyok, mint például a Monaco, a címvédő Lille vagy az Olympique Lyon sok helyen hullajtottak pontokat.

Ez a Lens érdemeiből mit sem von le, és most tovább erősíthetik azt a második helyet, a Reims ugyanis csapongó teljesítményt nyújt, idegenben nem is annyira jók, ráadásul egy rakás sérültjük van.

A vendégek egyébként a középmezőnyhöz tartoznak, 8 meccsükből 4 is döntetlennel ért véget, 2-2 győzelmük, illetve vereségük van emellett.

Tavalyelőtt nagyon jó kis meccset játszottak itt, a Félix-Bollaert-ben, összesen nyolc gól esett egyenlő eloszlásban. Egy hasonló gólszámmal most is kiegyeznénk, azt hiszem…

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Olympique Marseille – Lens: 2-3

G.: Payet (2) ill. Sotoca, Frankowski, Said

Rangadót nyert a Lens a hétvégén, Jorge Sampaoli csapatát sikerült két vállra fektetni, méghozzá a Velodrome-ban. A meccs nagyon izgalmasan alakult, a Marseille kétgólos hátrányból tudott felállni, végül azonban egy pontot sem szereztek, mert jött Said.

A kezdők:

Olympique Marseille:

Lopez – Saliba, Balerdi, Peres – Rongier, Gueye, Guendouzi, Gerson – Ünder, Payet, Dieng

Lens:

Leca – Gradit, Wooh, Medina – Frankowski, Doucoure, Fofana, Machado – Costa – Sotoca, Kalimuendo

Az argentin mester az idényben remekül összerakta a Marseille-t, akik a mérkőzést megelőzően egyetlen vereséget sem szenvedtek. Egyszer viszont minden jónak vége szakad…

Az első gólt Florian Sotoca büntetőből szerezte a meccs 9. percében. Az esetet az előzte meg, hogy Seko Fofana és Pape Gueye csaptak össze a tizenhatoson belül, a felpattanó labdába a hazaiak középpályása kézzel kapott bele. Sotoca nagyon magabiztosan értékesítette a büntetőt egyébként, profi karrierje során még sosem hibázott…

A félidő közepén már kettővel mentek a vendégek, a Lille elleni meccs hőse, Przemyslav Frankowski ezúttal is betalált, ez a gólja pedig szemet gyönyörködtetőre sikeredett. 16 méterről ballal, a jobb felsőbe csavart a lengyel.

Nem volt még vége a meccsnek, noha a hazai drukkerek egy része lemondott a jó eredményről. Dimitri Payet, a csapatkapitány azonban hátán vitte a többieket is. Először a 33. percben talált be szabadrúgásból – ez is csodaszép találat volt -, majd a félidő vége előtt a Marseille is kapott egy tizenegyest, Payet pedig kiegyenlített.

A második félidőt egy bődületes kapufával nyitotta a Marseille, Cengiz Ünder 16 méteres lövése jött ki a felsőlécről.

Ami a hazaiaknak nem ment, az a vendégeknek igen. A csereként beállt egykori Dijon játékos, Wesley Said be tudta venni Pau Lopez kapuját, amivel ismét a vendégeknél volt az előny, ez pedig kitartott a meccs végéig.

Még Florian Sotoca csodálatos szólóját és pimasz spiccelését említenénk meg, két védőt fűzött át a támadó, mielőtt Pau Lopez hárította az okos lövést. Ezzel le lehetett volna zárni a meccset, ám a vendégeknek így sem volt okuk a panaszra.

Tegyük hozzá, a Marseille visszaelőzhet, amennyiben majd hozza a Nice elleni elmaradt meccsét. Amit amúgy kétlünk.

Előző 5 meccs eredménye
2021.07.24.Barátságos Mérkőzés
lens
2:1
reims
Barátságos Mérkőzés
2021.02.13.Ligue 1
reims
1:1
lens
Ligue 1
2020.11.08.Ligue 1
lens
4:4
reims
Ligue 1
2019.01.06.Francia Kupa
reims
2:0
lens
Francia Kupa
2018.03.17.Ligue 2
reims
3:1
lens
Ligue 2
22bet
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Reims – Nantes: 3-1

G.: Foket, Ekitike (2) ill. Simon

A Nantes tavaly nem volt könnyű helyzetben, idén viszont valamivel jobban állnak, jelen pillanatban a középmezőnyhöz tartoznak. A meccset megelőzően a Reims mögöttük tartózkodott, és ez a meccs után is így maradt, a hazaiak csak beérték pontszámban a sárga-zöldeket, megelőzni nem tudták őket.

A kezdők:

Reims:

Rajkovic – Gravillon, Faes, Abdelhamid – Foket, Matusiwa, Munetsi, Ghislain Konan – Kebbal, Koffi, van Bergen

Nantes:

Lafont – Corchia, Castelletto, Pallois, Traoré – Girotto, Cyprien, Chirivella – Blas, Kolo Muani, Simon

A mérkőzést meglepetésre a vendégek kezdték aktívabban az első félidőben a Reims nem is nagyon jutott szóhoz. Nagyon komoly helyzete a Nantes-nak sem volt, de az azért látszott, hogy jobban megy nekik a játék.

Nem is nagyon tudok helyzetről beszámolni, mert az valóban nem volt. Egy blokkolt lövés, meg egy méterekkel mellé szálló Simon fejes. Ennyi, nem több.

A második félidőre aztán a Reims magára talált, és az 51. percben Thomas Foket révén meg is szerezték a vezetést. A középpályás egy szögletből beívelt labdát bólintott a kapu jobb oldalába, a Nantes játékosainak pedig jár a rossz pont, mert érthetetlenül váltak le a gólszerzőről ketten is.

Ezt még ki tudta egyenlíteni a vendégcsapat, Moses Simon egy gyönyörű szóló végén talált a hazaiak kapujába a 62. percben.

Volt azonban még két gól, amikre válasz már nem érkezett a vendégek részéről. Mindkét alkalommal Hugo Ekitikét ünnepelték a társak, aki a 70. percben állt be, majd nyolc perc alatt eldöntötte a mérkőzés sorsát.

Egyik sem volt egy bombagól, viszont annál fontosabbak voltak, a győzelemnek köszönhetően a Reims beérte a Nantes-ot, és fellépett a tabella 11. helyére.

Összefoglalás

A cikk elején azt mondtam, hogy a mérkőzés kimenetele szerintünk egyértelmű, a Lens most bizony jobb csapat benyomását kelti, hazai pályán pedig kifejezetten félelmetesek. No nem ők, hanem a szurkolóik, ők mindig fantasztikus hangulatot teremtenek. A csapat már kevésbé szerepel jól hazai környezetben, egy meccset nyertek (a nagy rivális Lille ellen), két döntetlenjük van és egy vereségük. Ezt a statisztikát illene tovább javítani, hiszen a Reimsből az első hírek szerint Berisha, Cafaro, Boumbia, Hornby, Touré és Zeneli is hányozni fog. A hazaiaktól pedig csak Corentin Jean.

Legutóbbi két bajnokijuk döntetlennel végződött, a Lens tétmeccsen már lassan hét éve nem nyert hazai pályán, legutóbb erre 2015-ben került sor.

Itt a nagyszerű lehetőség, a csapatuk most nagyon jól muzsikál, a Reims pedig hozza ugyanazt a hektikus, csélcsap játékot, amit mondjuk tavaly.

Mi egyértelműen a hazaiak sikeréért fogunk szorítani, és most nem is szeretnénk más tippet adni nektek – mivel más jó tippünk nincs is.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső