Levante – Valladolid: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 január 20.
Levante
Teljesítmény:
D N N N V
  • Ciutat de València
  • Január 22. 21:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Valladolid
Teljesítmény:
D N V N N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Ugorjunk át Spanyolországba is két meccs erejéig, aztán mára vissza is vonulok a tippektől, holnap viszont ismét öt mérkőzéssel készülök nektek. A Levante – Valladolid találkozóról lesz szó először, aztán pedig a Betis vendégjátékára próbálok kitalálni valami jót magunknak.

A Valladolid véleményem szerint egy masszív kiscsapat, bár az eredmények ezt mostanság nem igazolják. A tabella hátsó harmadában helyezkednek el, és még akár bajba is kerülhetnek a közeljövőben, hiszen a még kiesőhelyen álló Elche két mérkőzéssel kevesebbet játszott náluk, az előnyük viszont csak két pont.

Fontos lenne a győzelem a másodikszámú valenciai egyesület ellen, de a Levante hazai pályán szinte képtelen hibázni, elmúlt négy meccsük mindegyikét nyerték, szóval nem lesz könnyű dolga Sergio csapatának.

Azt meg már meg sem említem, hogy egy rakás sérülttel kell számolniuk, ami még inkább lehetetlen küldetéssé teszi a valenciai kiruccanást.

Lássuk a meccset!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Cadiz – Levante

Mindkét csapatunk 2-2-es döntetlent játszott legutóbbi meccsén, a Levante az újonc Cadiz otthonában nem tudott nyerni, de ez mégsem rossz eredmény, tekintve, hogy a kiscsapat idén már megverte a két nagyágyút is.

Eseménydús első félidőt játszott egymással a Cadiz és a Levante, ahol 11 perc után már három gól is esett.

A hazaiak szereztek vezetést, Alberto Perea kapott labdát a tizenhatoson belül, ahol elfektette a védőjét, majd nyugodtan a hálóba gurított. Négy perc múlva jött az egyenlítés, csodálatos támadást vezetett a Levante, melynek végén Jorge de Frutos hozta kihagyhatatlan helyzetbe Roger Martit. A támadó három perccel később újra betalált, ezúttal Carlos Clerctől kapott remek labdát, így átvették a vendégek a vezetést.

De nem sokáig, mert a 28. perc újabb Cadiz gólt hozott. Egy szögletet követően Cala, a belső védő bólintott a kapuba.

Amilyen jó volt az első játékrész, annyival gyengébb lett a második. Itt már egyetlen találat sem esett, a legközelebb a Levante járt a győzelemhez, de Jorge de Frutos lőtt passz helyett, Ledesma pedig lábbal hárította a próbálkozást. Két embernek is passzolhatott volna az egykori Real Madrid játékos, itt most rossz megoldást választott a szélső.

Az első félidő minden dicséretet megérdemel, a második viszont tönkretette az élményt, maradt a 2-2.

Előző 5 meccs eredménye
2020.11.27.La Liga
real valladolid
1:1
levante
La Liga
2020.07.01.La Liga
real valladolid
0:0
levante
La Liga
2019.08.31.La Liga
levante
2:0
real valladolid
La Liga
2019.01.20.La Liga
levante
2:0
real valladolid
La Liga
2018.09.27.La Liga
real valladolid
2:1
levante
La Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Valladolid – Elche

Fontos egy pontot szerzett az újonc, aki egyre inkább megközelíti a bennmaradó helyeket, mostani ellenfelét beérhette volna, ha nyerni tud. De nem tudott.

Pedig az első félidőben két góllal is elhúztak a vendégek, mindkét esetben Josan Fernández volt a gólszerző. Először a 9. percben lőtt, Mojica lábáról pattant elé a labda, Josan egyet tolt a játékszeren, majd kilőtte a jobb alsót.

Ugyanezt a sarkot célozta meg a 43. percben, akkor Verdutól kapott parádés indítást, védője pedig nem érte utol Josant.

A Valladolid a két gól között kapufáig jutott, de ez volt a legveszélyesebb gólszerzési lehetőségük.

Nem adták fel azonban a hazaiak, és bár első góljukat nem adták meg (Shon Weismann kezezése miatt), Michel a 72. percben szépített egy távoli lövésből. A rendes játékidő letelte előtt két perccel pedig az egyenlítés is megszületett, Hervias szabadrúgását Joaquin Fernández fejelte a kapuba. Badia majdnem hárítani tudta a fejest, de csak belekapni tudott.

Paprikás lett a meccs vége, Roque Mesát a pályán kívül állította ki a játékvezető, majd lefújta a találkozót.

Összefoglalás

Ahogy már írtam, a Levante hazai pályán nagyon jól teljesít az utóbbi időben, és nem csak kiscsapatok ellen! Pár hete sikerült otthon tartani a három pontot a Real Sociedaddal szemben, de a Betis sem tudott nyerni ellenük egy elképesztően jó meccsen, amit 4-3-ra nyertek Bardhiék. Jó, hogy pont Bardhit említem, az Újpest egykori középpályása, akit például a nyáron az Arsenal is kinézett magának jó ideje sérült, ezen a meccsen sem léphet pályára.

Rajta kívül nem bevethető még José Campana, másnak elvileg nem kell kihagyni a találkozót.

A Valladolidnál hosszabb ez a névsor: Jota koronavírusos, ahogy El Yamiq is, Javi Sánchez, Kiko Olivas, Raúl Carnero és Marcos André pedig sérült.

A Ciutat de Valenciában még csak egyszer szenvedett vereséget a Levante, ez is jó előjel, a vendégek sérültjei miatt még inkább töröm a fejem egy hazai győzelmen.

Pláne, hogy a Valladolidnak nem megy mostanában, igaz, idegenben legutóbb 1-0-ra verték a Getafét. De ez a Getafe abszolút visszaesett a tavalyi csapathoz képest. Nézzünk csak rá a tabellára…

Nem maradtak el a gólok a legutóbbi meccseiken, most mégis azt gondolom, hogy nem lesz sok találat. Lehet, balgaság, és egyébként sokkal jobban bízom egy hazai győzelemben, mint a gólok számában, így ezt a lehetőséget most vessük is el szépen, mert egy küzdős 1-0 mellett egy gólzáporos meccs is simán benne van, a Levante utolsó négy meccsén csak úgy potyogtak a gólok.

Jobb csapatnak tartom a hazaiakat, akik – még egyszer mondom – otthon remekül szerepelnek, így arra fogadok, hogy jön az ötödik győzelmük zsinórban.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső