Lille – Reims: Fogadási Tippek és Ligue 1 Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 január 15.
Lille
Teljesítmény:
N V N D N
  • Stade Pierre Mauroy
  • Január 17. 17:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Reims
Teljesítmény:
N D N D N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Az elmaradt Aston Villa meccsét egy francia bajnokival, a Lille – Reims találkozóval pótolnám, ahol az egyre jobb formába lendülő vendégek akár még meglepetést is okozhatnak. A tavalyi csonka szezont jó helyen fejezték be, de a 2020/2021-es idényt rosszul indították. Az utóbbi meccseken viszont jönnek az eredmények, már egy hónapja veretlennek mondhatják el magukat, pedig közben játszottak a Marseille-el is.

A Lille továbbra is harcban a bajnoki címért, jelenleg – egy ponttal lemaradva az éllovastól – a harmadik helyen állnak, kár volt azért az Angers elleni hazai vereségért.

Ennyire szoros régóta nem volt a Ligue 1, általában az történt, hogy a PSG már a szezon elején elhúzott, és az élen maradt a bajnokság végéig, most viszont Tuchel gyengén indított, nem is voltak vele szemben türelmesek, immáron Mauricio Pochettino ül a párizsiak kispadján.

A Lille az esélyese a meccsnek, de mint mondtam, a Reims okozhat meglepetést. Lássuk!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Nimes – Lille

Néha a legkönnyebbnek ígérkező meccsek a legnehezebbek. A Nimes fokozatosan csúszott hátra, most már elérték a gödör legmélyét, az utolsó helyen állnak. Mindenki egy könnyű győzelemre számított hétvégén, de azért nem volt ez annyira könnyű, csak egy góllal sikerült nyernie Bambáéknak.

Úgy tűnik, elfogyott a bizalom Jonathan David felé, a kanadai nagy reményekkel szerződött a francia élvonalba, de eddigi teljesítménye nem ütötte meg a szintet. Csatár létére 19 meccsen csak 2-szer talált hálóba, holott a találkozók zömén kezdőként kapott szerepet. Most viszont váltott Galtier, Burak Yilmaz volt az egyetlen befejező csatár, mögötte pedig a Bamba – Ikone duó segédkezett.

Az első gól a 29. percben esett, Bamba baloldali elfutása után Timothy Weaht kereste középen, ám egy védő még belelépett az átadásba, csakhogy az pont így lett tökéletes Burak Yilmaz számára, aki gondolkozás nélkül a kapuba lőtt.

A veterán töröknek a második félidőben is volt lehetősége gólt rúgni, Ikone egy labdaszerzés után tálalt Yilmaz elé, de ezúttal nem tudta kijátszani Reynet-t.

A Nimes-nek két helyzete volt, Ferhat távoli lövése közel járt, de végül elkerülte a kaput, Ahlinvi labdája viszont azóta valószínűleg Föld körüli pályára állt.

Nyert a Lille, nehéz szülés volt, de azért annyira mégsem…

Előző 5 meccs eredménye
2020.08.30.Ligue 1
reims
0:1
lille
Ligue 1
2019.09.01.Ligue 1
reims
2:0
lille
Ligue 1
2019.07.13.Barátságos Mérkőzés
reims
1:1
lille
Barátságos Mérkőzés
2019.04.07.Ligue 1
reims
1:1
lille
Ligue 1
2018.12.09.Ligue 1
lille
1:1
reims
Ligue 1
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Reims – St. Etienne

Hét meccs óta volt veretlen a St. Etienne, amikor az Auguste-Delaune-ba érkeztek. Ebből a hét meccsből hat végződött döntetlennel, szóval azért azt nem mondhattuk el róluk, hogy kirobbanó formában vannak. És ebből a hétmeccses sorozatból nem lett nyolcmeccses, mert a Reims nagyon simán elintézte őket.

Dia az első félidőben duplázott, Cafaro a másodikban lőtt még egyet, a vendégeknek csak a szépítésre futotta.

Az első gól büntetőből született, miután Boudebouz kezezett a tizenhatoson belül. Boulaye Dia a bal alsót célozta meg, Moulin viszont a másik irányba vetődött.

Volt egy nagy egyenlítési lehetősége a St. Etienne-nek, de Debuchy nagyon rosszul találta el a labdát, így az ötös sarkáról eleresztett lövése egy méterrel ment mellé.

Boulaye Dia a 37. percben megduplázta saját és csapata góljainak számát, Chavalerin lapos beadását passzolta a kapuba.

A fordulás után Cafaro egy szerencsés szabadrúgásból szerzett gólt (a labda megpattant egy védőn, majd onnan a keresztléc segítségével jutott a gólvonal mögé a játékszer), így eldőlni látszott a találkozó.

Sikerült még szépíteni a 72. percben a csereként pályára lépő Abi góljával, de több már nem volt a vendégekben.

Összefoglalás

Első ránézésre egyértelműen a Lille az esélyes, de megnézve, hogy mennyit fejlődött mostanság a Reims, már egy kicsit máshogy látom a dolgokat. Az Angers is el tudta hozni a három pontot, és a Lille-re jellemző, hogy az első félidőt egy kicsit lazán kezelik. De finom voltam…

Nem tudom, hogy a következő meccsen David szerepet kap-e, de ez a Yilmaz – Bamba – Ikone támadóhármas szerintem hatékonyabb, mintha a kanadai is egyből a pályán lenne. Azt viszont nem lehet elfelejteni, hogy Burak Yilmaz már elmúlt 35 esztendős, nem lehet már folyamatosan kezdőként számítani rá.

A Lille rendelkezik a harmadik legjobb hazai mérleggel, csak a múltkori Angers elleni botlás csúfítja el egy picit, az volt az egyetlen hazai vereségük. Az is tetszetős, hogy mindössze hatszor tudták ezeken a meccseken bevenni a kapujukat.

A Reims idegenben nem szerepel kifejezetten jól, két győzelem, négy döntetlen és négy vereség, ezt tudják felmutatni.

A Marseille csapatát viszont elkapták, egy pontot elhoztak a Velodrome-ból, és azért hozom fel őket megint, mert rajtuk kívül egy élcsapattal játszottak, a Lyon viszont elkalapálta őket, 3-0-ra kikaptak Diáék.

A korábbi meccseket áttekintve az látható, hogy a Reims féken tudja tartani a Lille-t, legutóbb 2016-ban nyertek hazai pályán. Sok a döntetlen az utóbbi időben, bár a legutóbbi bajnokit (a Reims otthonában) 1-0-ra nyerték, akkor a gólt Jonathan Bamba szerezte, aki most is ott lesz a pályán.

Sérült, eltiltott nincs a hazaiaknál, a vendégeknél csak a régóta partvonalra szorult Donis nem játszhat, szóval mindkét mester a lehető legjobb csapatát tudja összerakni.

Itt az ideje annak, hogy megszakadjon egy jó sorozat, azt gondolom, hogy a Lille-nek van esélye legyőzni a Reimst, de azért komoly ellenállásra számítok a vendégek részéről.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső