Liverpool – Chelsea: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes
- Anfield
- Március 04. 21:15
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Jöhet egy Premier League rangadó így kedd délutánra? Persze, hogy jöhet! A Liverpool – Chelsea mérkőzésre gondolok, amit csütörtökön este rendeznek, de… Ez most nem olyan rangadó. Jürgen Klopp együttese idén nem fog címet védeni, ez már egy ideje eldőlt, de a folyamatos bakis eredmények következtében még az is kétséges, hogy jövőre a Bajnokok Ligájában részt vehetnek. Ha most érne véget a bajnokság, akkor csak az Európa Liga várná őket, mert előttük épp a mostani ellenfél, a Chelsea áll.
Akik akármennyire is szerettek volna, nem tudtak beleszólni a bajnoki cím sorsába. Viszont jövőre Tuchellel… Akár még meglepetést is okozhatnak. Már most látszanak a jelek, hogy a német leült a kispadra, nyáron pedig saját szájíze szerint erősítheti meg majd a keretet. Roman Abramovics pedig partner lesz ebben, erre mérget vehetünk.
Jó régóta nem nyert a bajnokságban a londoni együttes a Pool ellen. Majd talán most?
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Sheffield United – Liverpool
A sereghajtó otthonába látogattak Firminoék vasárnap este, és természetesen mindenki kötelező győzelemként gondolt erre a találkozóra. Csakhogy a Sheffield jó ideig tartotta magát, mi több, ők is veszélyesen játszottak. Még úgy is, hogy a fél védelem és középpálya nem szerepelhetett. Ott volt viszont Ramsdale, aki ismét parádés teljesítménnyel rukkolt elő, már nem először ebben a szezonban.
Az egyik oldalon McGoldrick, a másikon pedig Roberto Firmino szerezhetett volna gólt, mindkét esetben a kapusok hárítottak. Nem meglepő módon a hazaiak kapusának volt több dolga, a gólvonalon túlra mégis a Sheffield játékosának labdája jutott. McGoldrick volt az, aki meglépett egy hosszú indítással, és valahogy sikerült rárúgnia a labdát védőjre lábára, ami Adriánt megviccelve begurult. Csakhogy McGoldrick lesről indult, maradt a 0-0.
A második félidőben megtört a jég, a sokadik Liverpool próbálkozásnál sikerült átjátszani Ramsdale-t is, a gólszerző Curtis Jones volt. Majd a hajrára fordulva megduplázták az előnyüket a vörösök, Roberto Firmino cselezgetett, három ember között is sikeresen, majd a lövésébe Bryant tette bele a lábát, hivatalosan a védő öngóljának írták a találatot.
Könnyebb meccsre számítottak a vendégek, és ha nincs Ramsdale, valószínűleg könnyebb dolguk is lett volna.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Chelsea – Manchester United
Bíztam abban, hogy a felek szép támadásokat vezetve gólokkal okoznak örömet számunkra, de el kell, hogy keserítsek mindenkit: Nem így történt. Hiába a nagy hype, a nagy várakozások nagy koppanást eredményeztek. Mert nem esett itt egyetlen találat sem, de mesélni van miről.
Kezdjük a legvitatottabb esettel: A 15. percben Marcus Rashford tűzött kapura egy szabadrúgást, amit Edouard Mendy csak öklözni tudott. A kipattanóra Hudson-Odoi és Greenwood csapott le, és a Chelsea játékosának kezére pattant a labda. A vendégek persze egyből tizenegyesért kiáltottak, Attwell pedig kifutott, megnézte videón is az esetet. Egyértelmű volt a szitu, mégsem ítélt a játékvezető büntetőt. Ebből pedig a meccs után elég nagy balhé kerekedett. Különböző összeesküvés-elméletek születtek, hogy miért nem, de a MU játékosai és edzője egy emberként ócsárolták a döntést. Jogosan? Igen, azt hiszem, hogy jogosan…
Az első félidőben nem nagyon láthattunk több érdekességet, talán még azt lehet felemlegetni, hogy Olivier Giroud egy centivel maradt le egy beadásról.
A szünet utáni első lehetőség a Chelsea előtt adódott, Ben Chilwell elfutása után Hakim Zijes lövését védte De Gea, a kipattanót Reece James tűzte rá, ebbe meg Luke Shaw vetette bele magát.
A másik oldalon Mason Greenwood remek lövése nem sokkal kerülte el a kaput, majd a skót Scott McTominay lövését kellett védenie Mendynek, de gól továbbra sem született. Egészen a lefújásig próbálkoztak a felek, de a végeredmény 0-0 lett. Talán minden máshogy alakul, ha Atwell a tizenötödik percben megadja azt a tizit…
Összefoglalás
A Liverpool csapatában legutóbb Adrián védett, mivel Kelleher sérült volt, Alisson pedig egy sajnálatos személyes ügy miatt nem utazott el a csapattal. Most viszont a brazil már pályán lesz, ez szinte biztos. A csapat másik brazilja, Fabinho elég sokat volt sérült ebben a szezonban, most is kétséges a szereplése. Amennyiben nem tud pályára lépni, úgy Klopp ismét a B csapatból többször előhúzott Nathaniel Phillipset vetheti be. Ugyanis Jordan Henderson is kiesett… Hihetetlen, mennyi sérülést kell átvészelnie a vörösöknek idén.
A Chelsea-nél nincs ilyen gond, Thiago Silva is egyre közelebb a visszatéréshez, de a Rüdiger- Christensen – Azpilicueta trió eddig gond nélkül hozza le a meccseket. A másik lehetséges sérültjük Callum Hudson-Odoi, aki a MU elleni meccsen sérült meg.
Ahogy Frank Lampard, úgy Thomas Tuchel is bátran mer rotálni, változtatni, és ilyen szempontból szerencséje is van a németnek, mert több olyan játékosa is van, akik több poszton bevethetők.
Hogy ki fog a Pool ellen kezdeni? Véleményem szerint a Chelsea egy döntetlennek is örülne az Anfielden, így nem fognak fejjel a falnak rohanni. A két liverpooli szélső védő rendre előre húzódik, így sanszos, hogy ezekre a helyekre akar majd betörni a Chelsea. Épp ezért én arra gondolnék, hogy elől Giroud lesz, mögötte pedig Timo Werner, valamint a Mason Mount – Hakim Zijes – Kai Havertz – Christian Pulisic négyes közül valaki. Én Zijesre tippelnék.
Ami pedig a meccs eredményét illeti: A Poolnak muszáj nyernie, mert ha nem, akkor tényleg veszélybe kerül a következő évi BL. Tehát ők támadni fognak, és a próbálkozásaikat siker is koronázhatja. Szűk hazai sikert tippelek.