Liverpool – Manchester City: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 október 15.
Liverpool
Teljesítmény:
N V N D N
  • Anfield
  • Október 16. 17:30
Nézd élőben itt:
Joker8
Manchester City
Teljesítmény:
D N N N N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Mára még ígértem két mérkőzést, szégyellném is magam, ha a hétvége két slágermeccséről nem írnék semmit sem. A két találkozó mellett érkezni fog a Bajnokok Ligája összefoglalója, valamint a 2022-es katari Világbajnokság edzőiről szóló sorozat negyedik része.

Szóval, most a Liverpool – Manchester City találkozóról esik majd szó, amely a tabellára tekintve nem akkora rangadó, mint azt az idény elején gondoltuk volna. A City hozza, amit vártunk tőlük, a Liverpool azonban nem. Jürgen Klopp csapata már a szezon elején lemaradt, és jelen pillanatban úgy tűnik, már most kiszálltak a bajnoki címért folyó csatározásból. Lehet, hogy tévedünk, lehet, hogy magukra találnak, és az is lehet, hogy az Arsenal, a City és a Tottenham is belecsúszik egy mélyebb szakadékba, amit a vörösök kihasználhatnak. De egyelőre nem úgy áll a szituáció.

Ezért ez a mostani meccs nem akkora rangadó. Várjuk, és a hétvége egyik legjobb meccsének tartjuk, de a bajnoki címért folyó küzdelemben ez a meccs nem számít annyira, és ebben a Liverpool korábban elkövetett hibái nagy szerepet játszanak.

Nem emlékszem, mikor volt olyan, hogy ennyire esélytelennek tartották volna a Poolt. A bukik 3.80-at fizetnek a győzelmükre, alig kevesebbet, mint egy döntetlenért, az most 4.10 körül mozog. Ebből pedig ki is találhattátok, hogy a Man City a találkozó favoritja, 1.80-as szorzót jelent most a győzelmük a bukik többségénél.

Liverpool

Gondoltátok volna, hogy nyolc forduló után a Liverpoolnak csak két győzelme lesz a Premier League-ben? Mi nem. Hiszen a csapatnál nem változott szinte semmi, Sadio Mané távozása után érkezett Darwin Núnez, azt gondoltuk, minden rendben. Kiderült, hogy még sincs minden rendben.

A Pool már most annyi vereséget gyűjtött be, mint tavaly az egész idényben, kétszer kaptak ki, négyszer ikszeltek. Emiatt csak a tabella tizenegyedik helyén állnak, hátrányuk az éllovas Arsenallal szemben 14, a második helyezett Manchester Cityvel szemben 13 pont. Ez már jelentős különbség, és lassan kezdenek kibukni a problémák. Egyrészt ott a sok sérülés, amelyről majd még később részletesen beszélek (jelenleg is egy félcsapatnyi játékosa nem bevethető a mesternek), másrészt az új igazolás, akit azért hoztak, hogy Mané utódja legyen és szórja a gólokat, egyelőre nem szuperál úgy, ahogy kéne. Darwin Núnez ugyanis nem tanult meg angolul, nem beszél egy szót sem, folyamatosan két tolmács segíti, mivel Klopp meg spanyolul nem tud. Ez azért egy kicsit megnehezíti a dolgokat minden szempontból, mondjuk a beilleszkedés sem lehet így egyszerű.

De ez csak a jéghegy csúcsa, azt gondolom…

A Pool az elmúlt hét végén rangadót játszott a bajnokságban, az Arsenal csapatát látogatták meg, és kaptak ki 3-2-re. Háromszor kerültek hátrányba, de csak kétszer tudtak felállni…

Utána a Bajnokok Ligájában tartottak egy vérengzést, befűzték az oktatófilmet, és a Rangers otthonában hét gólt rúgtak, amivel kicsit megszilárdították a második helyet a csoportban, jó eséllyel tovább fognak jutni.

A bajnokságban három forduló óta nyeretlenek (az Arsenal előtt ikszeltek a Brightonnal és az Evertonnal).

Hazai pályán a mérlegük két győzelem és két döntetlen. Fontos lenne, hogy legalább a veretlenség megmaradjon vasárnap…

Lássuk a hiányzókat!

Nem sok kulcsember hiányzik, ám fontos lenne a csapat szempontjából a rotáció, hogy a kulcsemberek is pihenni tudjanak, de mivel több peremjátékos is sérült, ezt nem tudja megtenni Klopp.

Szóval, ismét megsérült Joel Matip, Luis Diaz, Trent Alexander-Arnold (ők mondjuk pont kulcsjátékosok), hiányzik Naby Keita, Alex Oxlade-Chamberlain, Arthur Melo és Curtis Jones, valamint kérdéses a játéka Ibrahima Konaténak. Ha ő sem tudja vállalni a játékot, akkor lesz igazán nagy gondban a mester, hiszen Joe Gomez kénytelen lesz jobbhátvédet játszani. Vagy jön James Milner jobbra, Gomez középre…

Elöl a kérdés, hogy ki legyen a kezdő csatár? Firminonak mostanában elég jól megy, Núneznek meg kell adni az esélyt, hogy beinduljon, de ott van még Diogo Jota is.

Szóval egyáltalán nincs könnyű helyzetben most a mester.

A várható kezdőcsapat:

Alisson – Gomez, Konaté, van Dijk, Tsimikas – Szalah, Henderson, Fabinho, F. Carvalho – Núnez, Firmino

Egymás elleni meccsek:

Idén ez már a második meccse lesz a két csapatnak. Az Angol Szuperkupában, vagyis a Community Shieldben mérkőztek meg még a nyár közepén, amikor még nem sejthettük, melyikük hogyan fog szerepelni. A Pool akkor a Wembley-ben 3-1-re győzött. Jöttek is egyből a kritikák, Erling Haalandból nem lesz semmi. Azóta már tudjuk, hogy tévedtek ezek az emberek.

A tavalyi szezonban háromszor találkoztak egymással, két mérkőzés döntetlennel végződött, egyet pedig a Pool nyert meg 3-2-re az FA Kupában.

Gondolom senkit nem lep meg, hogy a két együttes, amikor egymás ellen játszik, potyognak a gólok. Mindegyik meccsükön legalább három és fél gól esett a közelmúltban, 2020-ban játszottak olyan meccset, ahol nem érték el legalább a két és fél találatot.

Az Anfield Roadon a két együttes szintén nagyon jó mérkőzéseket játszik általában, minimális fölényben van itt a Liverpool. Kétszer nyertek a legutóbbi 5 mérkőzésből, kétszer ikszeltek, és a Manchester City egyszer tudott nyerni.

Előző 5 meccs eredménye
2022.07.30.Community Shield
liverpool
3:1
man city
Community Shield
2022.04.16.FA Kupa
man city
2:3
liverpool
FA Kupa
2022.04.10.Premier League
man city
2:2
liverpool
Premier League
2021.10.03.Premier League
liverpool
2:2
man city
Premier League
2021.02.07.Premier League
liverpool
1:4
man city
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Manchester City

A City az egyetlen csapat, amelyik még nem szenvedett vereséget a bajnokság idei meccsei során, mégsem vezetnek… A Pep Guardiola által edzett gárda hét győzelmet aratott eddig és kétszer ikszeltek, ezzel második helyen állnak, de a hétvége folyamán előzhetnek is, ha az Arsenal bukna a Leeds otthonában, ők meg nyernének.

A csapat remek formában van, ők kapták a legkevesebb gólt (fura, de az első helyen megosztoznak a Newcastle-lel és az Evertonnal), és ők rúgták a legtöbbet (ebben viszont nincs kérdés, meg sem közelítik őket a többiek).

A hétvégén ismét magabiztos sikert arattak, otthon négy góllal győzték le a Southampton csapatát. Betalált Riyad Mahrez, Phil Foden, Joao Cancelo és Erling Haaland a kapuba. Utóbbiról mindig ódákat zengek, és okkal teszem. Mióta Angliába szerződött 13 mérkőzésen 20 gólt szerzett…

A hétközi BL-meccsükön a veretlenségük megmaradt, de már nem hibátlanok. Koppenhágában hagytak két pontot, ami egyrészt rossz eredmény, de a körülményeket ismerve mégsem az. A City magabiztosan kezdett, rúgtak egy meg nem adott gólt, aztán kihagytak egy tizenegyest, szóval könnyedén vezethettek volna, ehelyett aztán Sergio Gómezt lerántásért kiállították, egy órán át emberhátrányban futballoztak. Így azért elfogadhatóbb az eredmény…

Mahrez volt az, akit lekaptak a pályáról, hogy a védelmet stabilizálják, és az algériai játékos ezúttal kimaradhat a kezdőcsapatból. Phil Fodennek és Jack Grealishnek is nagyobb esélye van bekerülni.

Három védekezésben jó játékosára nem számíthat Guardiola, Kalvin Phillips mellett John Stones és Kyle Walker sérült meg.

A várható kezdőcsapat:

Ederson – J. Cancelo, Dias, Akanji, Gómez – Rodri, B. Silva – Foden, De Bruyne, Grealish – Haaland

Tippelde

Ez a meccs az esetek 99 százalékában háromesélyes. Most úgy gondolom, nem az. A City remek formában, szinte teljes kerettel érkeznek egy gólra éhes Haalanddal, míg a Pool védelme háromnegyedére nem számíthat.

Tele vannak gondokkal a hazaiak, és szerintem a szerdai 7-1 ellenére is ki fognak kapni a Citytől. Mi legalábbis erre fogadunk.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
Joker8
Oddsok: 1.89 Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: 1.90 Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Ivibet
Oddsok: 1.90 Bónusz: 52,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső