Manchester City – Arsenal: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 27.
Manchester City
Teljesítmény:
N V V N N
  • Etihad Stadium
  • Augusztus 28. 13:30
Nézd élőben itt:
Joker8
Arsenal
Teljesítmény:
N V V V V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Végül átugrunk már a szombati találkozókra is, nem hagyjuk, nem hagyhatjuk ki a nyitómeccset, ugyanis fél kettőtől Manchester City – Arsenal mérkőzést rendeznek. Az Arsenalnak eddig finoman szólva sem megy, megint nagy reményekkel kezdtek, papíron jól igazoltak, de aztán két vereségbe szaladtak bele. Még a Chelsea elleni buktát el lehet nézni, de az abszolút újonc elleni 2-0-s vereség már nagyon ciki.

A Manchester City szintén vereséggel kezdett, de aztán tudtak javítani a Norwich ellen, eléggé megszórták szegény kanárikat.

A londoni csapatokkal mostanság nincs szerencséje Pepnek. Májusban egy londoni együttes verte őket a Bajnokok Ligája döntőjében, majd egy londoni együttestől kaptak ki a Premier League idei szezonjának első fordulójában.

Vajon a harmadik fővárosi együttes is meg tudja zsinórban tréfálni a bajnoki címvédőt? Vannak efelől kétségeink, és nem feltétlenül azért, mert a Cityt annyira verhetetlennek tartanánk. Azért, mert az Arsenal finoman szólva is gyengén muzsikál.

Az ágyúsok szurkolói persze mondhatják, hogy „de hát a Ligakupában 6-0-ra nyertünk!” és ez igaz is. A másodosztályú West Bromwich Albion ellen.

Meglátjuk.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Manchester City – Norwich: 5-0

G.: Krul (ög), Grealish, Laporte, Sterling, Mahrez

A Tottenham elleni vereség után a Manchester City szerette volna mindenképp kárpótolni a szurkolókat, első hazai meccsükön pedig igazi gólparádét rendeztek, ahol az újoncnak egy pillanatig nem volt esélye a bajnokkal szemben.

A kezdők:

Manchester City:

Ederson – Walker, Dias, Laporte, Cancelo – B. Silva, Rodri, Gündogan – Gabriel Jesus, Ferrán Torres, Grealish

Norwich:

Krul – Aarons, Hanley, Gibson, Giannoulis – Lees Melou, Gilmour, Rupp – Cantwell, Pukki, Rashica

Szóval a kárpótlás tökéletesen sikerült, ötször talált be a City, miközben szegény Norwich Ederson közelében is alig járt.

A hetedik percben Tim Krul öngóljával változott 1-0-ra az eredmény. A City perceken át birtokolta a labdát, körbepasszolták a Norwichot, mint ahogy a kézilabdában szokás, majd egy védők mögé beívelt labdát Gabriel Jesus lőtt erőből középre. A menteni igyekvő Gibson rárúgta a játékszert a kapusra, így született az első gól.

Tíz perccel később egy vendégek által elvesztett labdára csapott le Rodri, kiugratta Ferrán Torrest, aki a kapuba vágta a másodikat. Igen ám, de előtte Bernardo Silva szabálytalanul szerelte ellenfelét. Még a City játékosai is meg voltak lepődve, hogy ezért nem jár szabadrúgás… Aztán a VAR javította Scott játékvezető figyelmetlenségét.

Ettől függetlenül nem úszták meg a második gólt a kanárik: A 22. percben az angol rekordigazolás, Jack Grealish szerezte meg első gólját a Manchester City színeiben. Bombagólnak nem neveznénk, a véletlennek több köze volt ehhez a találathoz, mint Grealishnek.

Az első játékrészben sem játszott rosszul a Manchester, de a folytatásban még tovább javultak, és további három góllal szomorították az újoncot. Először Aymeric Laporte vágott be egy szöglet után lecsorgót, majd a csereember, Raheem Sterling passzolta be Gabriel Jesus centerezését.

Végül egy másik csere, Riyad Mahrez is gólt szerzett, az algériai góljával alakult ki az 5-0-s végeredmény.

A Norwich nyilván nem egy Tottenham, de azért így is tekintélyt parancsoló győzelem volt ez a címvédő részéről.

Előző 5 meccs eredménye
2021.02.21.Premier League
arsenal
0:1
man city
Premier League
2020.12.22.Angol Ligakupa
arsenal
1:4
arsenal
Angol Ligakupa
2020.10.17.Premier League
man city
1:0
man city
Premier League
2020.07.18.FA Kupa
arsenal
2:0
arsenal
FA Kupa
2020.06.17.Premier League
man city
3:0
man city
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Arsenal – Chelsea: 0-2

G.: Lukaku, James

Felemás érzésekkel zártuk ezt a mérkőzést, nálunk sem maradhatott ki a tippeldéből, de kettőből egy jött be. A Chelsea valóban legyőzte az Arsenalt az Emiratesben, de a két és fél gólnál nagyobb eredmény sajnos nem jött össze.

A kezdők:

Arsenal:

Leno – Soares, Holding, Pablo Mari, Tierney – Lokonga, Xhaka – Pépé, Smith Rowe, Saka – Martinelli

Chelsea:

Mendy – Azpilicueta, Christensen, Rüdiger – James, Jorginho, Kovacic, Marcos Alonso – Mount, Havertz – Lukaku

Ahogy arra számítani lehetett, Romelu Lukaku érkezésével Timo Werner szorult ki a kezdőből, Thomas Tuchel egyből a belgának szavazott bizalmat, valamint kirakta a kezdőből azt a Trevoh Chalobah-t, aki nagyszerűen játszott a Villarreal és a Crystal Palace ellen, utóbbinak még gólt is lőtt a 23 éves védő.

Ha valakit 115 millió euróért vásárolnak meg, azzal szemben magasak az elvárások. Talán ez motoszkált Romelu Lukaku fejében a 15. percben, amikor második debütálásán gólt szerzett. Az akció tőle indult, remekül tartotta meg a labdát az Arsenal védők gyűrűjében, majd a játékszer Reece Jameshez került, akinek passza után a belga óriás az üres kapuba passzolt. Majd csendre intette az Emirates közönségét. Akik amúgy is csendben voltak.

A gólpasszt jegyző Reece James húsz perccel később maga is feliratkozott a góllövők közé, Mason Mount kiugratása után lőtte ki a jobb felsőt.

Szívesen beszámolnánk komolyabb hazai lehetőségekről, de nincs rá mód, mivel Martinelliék egyáltalán nem voltak veszélyesek Edouard Mendy kapujára.

Legalábbis az első félidőben. A másodikban sem sokszor, de Bukayo Saka távoli bombáját mindenképp megemlítenénk. A fiatal angol 23 méterről szúrta rá a labdát, amit Mendy tolt a kapu fölé.

Az utolsó komoly helyzet a vendégek előtt adódott, ismét Lukaku volt a főszerepben, ezúttal fejjel próbálta bevenni Bernd Leno kapuját, a német portás azonban bal kézzel a felsőlécre paskolt.

Számítottunk a Chelsea sikerére – hiszen meg is fogadtuk őket -, de ennyire gyengén muzsikáló Arsenalra nem.

Összefoglalás

Eljutottunk odáig, hogy egy Manchester City – Arsenal mérkőzés oddsa 1.20 körül mozog, pedig régen milyen jó kis meccseket játszott egymással ez a két csapat…

Az biztos, hogy Arteta alaposan belenyúl majd a kezdőbe, a Chelsea elleni csapat nagy része ki fog cserélődni. Hiszen újra a csapattal van Pierre-Emerick Aubameyang, visszatért – immár végleg – Martin Ödegaard, ők mindenképp a kezdőcsapat tagjai lesznek majd.

A West Brom elleni Ligakupa meccsen tesztelte is már a spanyol mester az általa favorizált kezdőt, az eredmény imponáló, 6-0-ra nyertek az Albion ellen a londoniak.

Sérültből van bőven: Thomas Partey, Eddie Nketiah, Gabriel, Héctor Bellerin, Rúnar Alex Rúnarsson, illetve nem biztos Kieran Tierney és Bukayo Saka játéka.

Ben White a Brentford ellen, Pablo Mari a Chelsea ellen teljesített borzasztóan, előfordulhat, hogy a Chambers – Holding kettőssel lépnek majd pályára a City ellen.

Az is kérdés, hogy ki lesz az ágyúsok elsőszámú kapusa? Marad Bernd Leno, vagy a nemrég igazolt Aaron Ramsdale átveszi a német helyét? Utóbbi tartotta egy jó darabig a lelket a kieső Sheffield Unitedben, mi rá szavaznánk. Ha nem is most, de előbb-utóbb Leno lesz az ő helyettese.

A Citynél Phil Foden és Kevin De Bruyne sérült, Benjamin Mendy szintén nem kerül majd keretbe, de ő más miatt. Négyrendbeli nemi erőszakkal vádolják a világ egykori legdrágább védőjét, hamarosan bíróság elé is áll.

Pep Guardiola kezdőjében nem számítunk változásra, egy Raheem Sterling – Ferrán Torres csere kinéz esetleg, de más tényleg nem.

Az Arsenal a 2021/2022-es Premier League idényben még nem talált kapuba. Lehet, hogy ez most megváltozik, de mérget nem venném rá. Abban bízunk, hogy a Manchester City több góllal lesz jobb. A hendikep eredmény szimpatikus, emellett pedig megfogadjuk, hogy csak ők találnak majd kapuba.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső