Manchester United – Manchester City: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 10 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 04.
Manchester Utd.
Teljesítmény:
D N V N V
  • Old Trafford
  • November 06. 13:30
Nézd élőben itt:
QuickWin
Manchester City
Teljesítmény:
N V V N N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Nem lehet könnyű most Ole Gunnar Solskjaernak. A Liverpool elleni hatalmas zakó után a norvég egy három mérkőzésből álló tervet eszelt ki, amellyel visszaránthatja csapatát a szakadékból. Az első állomást sikeresen teljesítették, a White Hart Lane-en tudtak simán nyerni, a Bajnokok Ligájában viszont rendesen meg kellett izzadniuk az Atalanta ellen, végül Cristiano Ronaldo – csak úgy, mint az első meccsen – a hosszabbításban talált be. Akkor az győzelmet ért, itt most döntetlent.

És akkor jön a harmadik, végső fázis, jön a Manchester City. Pep Guardiola együttese a bajnokságban elszenvedett egy 2-0-s vereséget a Crystal Palace-tól, lemaradása az élen álló Chelsea-vel szemben már öt pont. Változhat még a „széljárás”, kerülhet még Thomas Tuchel együttese is nehéz helyzetbe, korai lenne még találgatásokba meg számolgatásba kezdeni.

Lehetséges, hogy ez a hattyúdal Solskjaer számára? Vagy továbbra is hallgat a vezetőség Sir Alex Fergusonra? Nem könnyű szitu, a legendás mester pártfogoltja Solskjaer, a kötbér is magas lenne, amit a menesztése után fizetni kellene, a másik oldalról viszont ennek a keretnek a bajnoki címért kellene küzdenie, nem az ötödik helyen szerénykedni. És ne feledjük a pletykát, miszerint 10 MU-játékos próbálta meggyőzni Antonio Contét, hogy vállalja el a feladatot, ergo az öltözőn belül sem lehet minden rendben. Egyébként Conte közben a Tottenham mestere lett, miután Nuno Espirito Santot menesztették.

Mondtam már, hogy csípem a városi rangadókat? Naná, hogy mondtam. Folytassuk a Manchester United – Manchester City találkozóval.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Tottenham – Manchester United: 0-3

G.: C. Ronaldo, Cavani, Rashford

Rendkívül fontos három pont volt ez a Manchester United számára, valószínűleg emiatt menekült meg a kirúgástól Solskjaer. De még nincs kint a vízből. Nem gondoltuk volna, hogy a MU fel tud állni a liverpooli ötös után, de a játékosok komolyan vették a meccset, és visszavágtak a tavalyi 6-1-ért a Tottenhamnek.

A kezdők:

Tottenham:

Lloris – Emerson Royal, Romero, Dier, Davies – Höjbjerg, Skipp – L. Moura, Lo Celso, Szon – Kane

Manchester United:

De Gea – Lindelöf, Varane, Maguire – Wan-Bissaka, B. Fernándes, McTominay, Fred, Shaw – C. Ronaldo, Cavani

Formációt váltott a MU erre a mérkőzésre, három belső védővel álltak ki, illetve két csatárral. Mason Greenwood és Marcus Rashford így csak a kispadon foglalt helyet, ebben a rendszerben számukra nem volt hely.

A váltás bejött, a Manchester végül simán nyerte a találkozót, mint az a végeredményből is látszik.

Az első nagyobb helyzetet a Spurs hagyta ki, Szon Hung-min kapott egy magas labdát, amit ballal gyönyörűen átvett, majd hat méterre a kaputól jobb külsővel lőtt. David de Geának nem kellett játékba avatkozni, mert a dél-koreai jelentősen célt tévesztett.

Ezután a MU is villant, pontosabban Edinson Cavani, akinek fejeséről Hugo Lloris lemaradt, szerencséjére a labda mellé szállt.

Újra a manchesteri kapu elé váltunk, a 28. percben a Tottenham Cristian Romero révén vezetéshez jutott. Egy szögletet csúsztattak meg középen, az Atalantától érkező védő a hosszú sarkon könnyedén váltotta gólra a helyzetet, ám volt a dologban egy kis bökkenő. Méghozzá az, hogy a játékos lesen tartózkodott. A visszajátszások alapján egyébként kiderült, hogy az asszisztens helyesen döntött, amikor felemelte a zászlaját.

A félidő vége a vendégeké volt. Előbb Fred tekeredő-csavarodó bombáját kellett kiütnie Llorisnak, majd a 39. percben Cristiano Ronaldo kapásból lőtt a Tottenham kapujának jobb alsó sarkába. A gólpasszt – ismét – Bruno Fernándestől kapta, portugálok egymás között intézték az első manchesteri gólt.

Nem csak a Tottenham, de a Manchester is lőtt egy lesgólt, Scott McTominay kiugratása után ismét Cristiano Ronaldo talált be, a partjelző itt is helyesen döntött. A második gól a portugálnak nem jött össze, de egy gólpassz azért igen. A 64. percben egy kontratámadás alkalmával tudta kiugratni csatártársát, Edinson Cavani nagyon higgadtan, minden rutinjával értékesítette a lehetőséget. És ezzel lényegében a meccs, a három pont sorsa el is dőlt.

Azért még maradt egy gól a vendégekben, a szellős londoni védelem ezúttal is főszerepet játszott, simán hagyták, hogy Matic kiugrassa Marcus Rashfordot, aki hasonló gólt szerzett, mint az Atalanta elleni első mérkőzésen, laposan, belsővel lőtte ki a hosszút.

Az eredmény tehát 0-3 lett, a MU szurkolói kaptak egy kis engesztelést.

Előző 5 meccs eredménye
2021.03.07.Premier League
man city
0:2
man united
Premier League
2021.01.06.Angol Ligakupa
man united
0:2
man city
Angol Ligakupa
2020.12.12.Premier League
man united
0:0
man city
Premier League
2020.03.08.Premier League
man united
2:0
man city
Premier League
2020.01.29.Angol Ligakupa
man city
0:1
man united
Angol Ligakupa
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Manchester City – Crystal Palace: 0-2

G.: Zaha, Gallagher

Már mondtam, de álljon itt még egyszer: Ez volt a Premier League mostani fordulójának legnagyobb meglepetése. Ritka, amikor így meg tudják lepni Pep Guardiola együttesét, természetesen a City vereségéhez az is kellett, hogy emberhátrányban játsszanak egy félidőt.

A kezdők:

Manchester City:

Ederson – Walker, Dias, Laporte, Cancelo – de Bruyne, Rodri, B. Silva – G. Jesus, Foden, Grealish

Crystal Palace:

Guaita – Ward, Andersen, Guéhi, Mitchell – Gallagher, Kouyaté, McArthur – Ayew, Zaha, Édouard

Alig öt perce ment a mérkőzés, amikor az Etihad népének jött a hidegzuhany, csapatuk hátrányba került. Conor Gallagher és Wilfried Zaha ketten kergették őrületbe a hazai védelmet, 4 játékos sem tudta őket szerezni. Zaha a tizenhatoson belülre érve ellőtte a labdát, Ederson nem ért oda. Nem ehhez vannak hozzászokva a hazaiak, sem a játékosok, sem a szurkolók, sem Guardiola mester.

A félidő hátralévő részében gól már nem esett, viszont egy fontos jelenetről még be kell számolnunk. A 45. percben egy felpasszolt labdával Zaha fordult le, Aymeric Laporte pedig két kézzel a földre vitte a csatárt. A játékvezető úgy ítélte meg, hogy gólhelyzetben kitörő játékost állítottak meg, így a baszk védőnek távoznia kellett a pályáról.

A City számára ettől függetlenül az egyenlítés összejött, Phil Foden beadását Gabriel Jesus váltotta gólra, de a szélső egy féltérdnyivel előrébb tartózkodott, mikor kiugratták, a VAR elvette a gólt a hazaiaktól.

A nyomás nem szűnt meg, még emberhátrányban is a City irányított, de egyenlíteni annak ellenére sem sikerült, hogy minden fegyvert bevetettek. A meccs végére egyrészt fáradtak is voltak, másrészt a támadásra helyezték a hangsúlyt, így a Crystal Palace egyre több kontrát tudott vezetni. Az egyik ilyenből aztán gól is született. Michael Olise, Wilfried Zaha és Conor Gallagher játszottak össze úgy, hogy a hazai védők hozzá sem tudtak szagolni a történethez. Végül utóbbi játékos 11 méteres lövése vágodott be a baloldali kapufáról.

Nem érdemtelen siker ez, és bár felesleges ilyeneken agyalni, de azért megnéztem volna, hogy egy párhuzamos valóságban – ahol Laporte-ot nem állítják ki – mi lett volna a végeredmény. Ha lenne egy olyan masinériám, mint amilyen a Slidersben volt, meg is nézném…

Összefoglalás

Mindkét együttes vívott egy csatár a Bajnokok Ligájában, nagyon röviden a United eredményét már meg is osztottam veletek. Viszont a City nem került szóba, ők a Club Brugge ellen nagyon könnyen nyertek, az idegenbeli 5-1 után hazai pályán 4-1 arányban győzedelmeskedtek.

Raphael Varane számára eddig ez a szezon sok sikert nem rejtett magában. Alighogy felépült a sérüléséből máris visszaesett, az Atalanta elleni BL meccs első félidejében kellett elhagynia a pályát. Solskjaer védőhármasa így nem teljes. Vagy azt csinálhatja a mester, hogy visszaáll négyvédős rendszerre, vagy Eric Baillyval egészül ki a MU hátsó alakzata. Csakhogy van egy kis gond: Victor Lindelöf sincs százszázalékos állapotban. Mivel a svéd keretbe meghívót kapott, így sejteni véljük, hogy nem olyan súlyos a dolog, és talán tudja vállalni a játékot.

Paul Pogba továbbra is eltiltott, mindenki más a norvég rendelkezésére áll.

A másik oldalon is három hiányzó van: Benjamin Mendy az ismert okok miatt marad távol, Ferrán Torres lábtörést szenvedett, Aymeric Laporte meg eltiltott. Helyére John Stones kerül majd, aki a Brugge ellen öngólt vétett.

A korábbi években inkább a vörös ördögöknek jött ki a lépés a rangadón, ötből három meccset is megnyertek a bajnokságban, valamint a Ligakupában. A Citynek csak a 2021. januárjában rendezett Ligakupa elődöntőt sikerült megnyernie. A bajnokságban az Old Traffordon utoljára 2019. áprilisában diadalmaskodtak. Akkor 0-2 lett az eredmény, Bernardo Silva és Leroy Sané voltak a gólszerzők.

Tippelni kéne, igaz? Hát, akkor tippeljünk. A Manchester láthatóan próbálja feledtetni a fiaskót, ez lesz a legnehezebb meccsük a három közül. Raphael Varane kiesésével a védelem nem keveset gyengült, így borítékolható, hogy legalább egy gólt szerez majd a City. Viszont Edinson Cavani és Cristiano Ronaldo jól együtt tud működni, mögöttük kiegészülve Bruno Fernándessel meglephetik a Cityt, akik idegenbeli meccseik nagy százalékában legalább egy gólt azért beszednek. Nem is magyarázzuk tovább, megy a BTTS a találkozóra.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső