Manchester United – Wolves: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 december 28.
Manchester Utd.
Teljesítmény:
D N N N D
  • Old Trafford
  • December 29. 21:00
Nézd élőben itt:
QuickWin
Wolves
Teljesítmény:
D V N V V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Mindkét gárda nehéz mérkőzésen van túl, a MU a Leicester otthonába látogatott, míg a Wolves hazai pályán fogadta a Tottenham együttesét. Mindketten döntetlen eredményt értek el, ami által sok változás nem történt a tabellán, de azt gondolom, hogy ezzel az eredménnyel inkább a Wolves lehet boldog. Még akkor is, ha a Tottenham egy kicsit most összeesett.

Az év utolsó meccsén a Manchester azért hajthat, hogy a dobogóról forduljon át 2021-re, ahhoz viszont nem elég megverni Nuno Espirito Santo együttesét, a többieknek is botlani kell. Régóta nem volt ilyen szoros a Premier League, egy-egy rossz eredmény azt is jelentheti, hogy az adott gárda több hellyel csúszik lefelé. Vegyük akkor már a vörös ördögöket, akik, ha kikapnának, akkor visszacsúszhatnak szerencsétlen esetben akár a kilencedik helyre is. A negyedikről… Hihetetlen sűrű itt az eleje.

Próbáljuk meg kitalálni a Manchester United – Wolves találkozó kimenetelét!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Leicester – Manchester United

Nem volt a világ legváratlanabb híre, hogy ezen a találkozón potyogni fognak a gólok, mégis körömrágva vártam, hogy mikor csusszan be a 3. gól, én ugyanis azt írtam itt a blogon, hogy legalább 2,5 gól esni fog. Nem kellett csalódnom, de azért jól kiidegeltek a játékosok, a 79. percig nem nyugodhattam meg.

Az első félidőben két gól esett, egyik itt, a másik ott. A vendégek szereztek vezetést, miután Bruno Fernandes estében ugratta ki Marcus Rashfordot, aki kapásból a jobb alsóba lőtt. A rókák a nyolc perccel később egyenlítettek, Barnes gondolt egy merészet, és távolról zúdította rá a labdát, David De Gea pedig nem ért oda.

A második félidő hajrájáig gól nem esett, legalábbis szabályos nem, Anthony Martial 61. percben szerzett találatát ugyanis a VAR elvette.

Aztán a 75. percben pályára lépett Edinson Cavani is, négy perccel később pedig remek ütemben lőtte ki Bruno Fernándest, a portugál irányító pedig az efféle ziccereket nem szokta kihagyni. Nem is tette.

Nem zárult azonban győzelemmel a találkozó, mert hat perccel később ismét fel tudott állni a Leicester, Jamie Vardy közeli lövése megpattant, Axel Tuanzebe lábáról pedig bepördült a labda.

A vége 2-2, igazán élvezetes meccset játszottak a csapatok, és még nyertünk is!

Előző 5 meccs eredménye
2020.02.01.Premier League
man united
0:0
wolverhampton
Premier League
2020.01.15.FA Kupa
man united
1:0
wolverhampton
FA Kupa
2020.01.04.FA Kupa
wolverhampton
0:0
man united
FA Kupa
2019.08.19.Premier League
wolverhampton
1:1
man united
Premier League
2019.04.02.Premier League
wolverhampton
2:1
man united
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Wolves – Tottenham

Nem megy mostanában egyik csapatnak sem, a Tottenham úgy érkezett a Molineux stadionba, hogy a bajnokságban egy ikszet és két vereséget gyűjtöttek be legutóbbi három meccsükön, a farkasok pedig a Chelsea legyőzése után a Burnley otthonában szenvedtek vereséget.

Sok nem kellett a Tottenham vezető találatához, már az első percben megszületett. Szon ugrott ki egy hosszú indítással, de ekkor még Rui Patricio szögletre mentett. Az elvégzett szöglet senkinek sem volt jó, a hosszún azonban a Spurs összeszedte a labdát, Ben Davies lekészítette lövésre Ndombelének a labdát, aki kapásból a hálóba lőtt, a távolság körülbelül 18 méter lehetett.

Furcsa mód az eddigi meccsein igencsak aktív Spurs mostanság a védekezésre fektet nagyobb hangsúlyt, miután megszerezték a vezetést itt is visszaálltak és őrizték szűk előnyüket. Kétszer így is eljutottak az ellenfél kapujáig, Sergio Reguilón próbálkozásait azonban Rui Patricio védte.

A Wolves támadgatott, de megint nem volt átütő erő bennük elől, mégis összejött az egyenlítés. A 86. percben egy jobboldali szögletre remekül érkezett Saiss és a hosszúba csúsztatott.

Ráfázott a defenzív futballra a Tottenham, akik most már csak az ötödik helyen állnak

Összefoglalás

Wan-Bissaka nem lehetett ott a Leicester ellen, őt Victor Lindelöf helyettesítette, azonban ő is megsérült, mindkét játékos szereplése kétséges a Wolves ellen, így minden bizonnyal az öngólt vétő Tuanzebe újra a kezdőben találja magát, ahogy lehet számítani Alex Telles játékára is, középen pedig a Maguire – Bailly kettős akadályozza majd meg a gólszerzésben Fabio Silváékat.

Ole Gunnar támadóit tekintve jó helyzetben van, Rashford, Cavani, Greenwood is elérhető, a két fiatal ékként és a pálya szélén is jól érzi magát, középen meg persze ott van Bruno Fernandes.

A másik oldalon Raúl Jimenez továbbra sem bevethető, Jonny sem, hozzájuk Leander Dendoncker és Willy Boly csatlakozott.

A gólszerzéssel továbbra is probléma van, Fabio Silva első gólja nem hozta meg a várt áttörést, igaz, azóta egy meccs telt el.

Félő, hogy egy erősebb csapat ellen, egy erősebb védelem ellen ismét csődöt mondanak, Podence, Traoré, Pedro Neto sem tudják megváltani a világot.

Ahogy maga a Wolves sem tudta megváltani a világot az Old Traffordon, még sosem sikerült itt győzni, az utolsó nyert meccset 2019. áprilisában játszották, a Molineux adott otthont a mérkőzésnek és 1-0-ra nyert a Wolves.

Nem szokott sok gól esni a meccseiken, a Manchester az Álmok Színházában viszont 30 gólt szerzett, ami a második legtöbb a mezőnyben.

Két tippre gondolok ezúttal: Egyrészt manchesteri győzelmet várok, otthon jól szerepelnek Cavaniék, másrészt számítok arra, hogy esik gól a meccsen, méghozzá több. Ha viszont a két tipp között mérlegelek, akkor azt mondom, a hazai győzelemre jobb sansz van, az odds meg hasonló, szóval inkább ezt választom.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső