MTK Budapest – Budapest Honvéd: Fogadási Tippek és Magyar Kupa Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 május 18.
MTK
Teljesítmény:
N N V N N
  • Hidegkuti Nándor Stadion
  • Május 23. 20:05
Nézd élőben itt:
22bet
Budapest Honvéd
Teljesítmény:
V N D D V
MTK3.088
Döntetlen 3.3
Budapest Honvéd2.32
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Az már biztos, hogy az idei Magyar Kupának lesz fővárosi résztvevője, ugyanis a másodosztályból frissen feljutott MTK a Budapest Honvéddal csap össze szombat este az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

MTK

Valószínűleg úgy is feljutott volna az MTK a másodosztályból, ha a koronavírus-járvány okozta leállást követően újra elindul a bajnokság, de erre végül nem is volt szükség. Az MLSZ csak az első osztályú bajnokságot indítja útjára, az NBII küzdelmeit befejezettnek tekintették és a jelenlegi állás egyben a végeredmény is lett. Ez pedig az MTK és a Budafok feljutását jelentette, így ez a szezon már most sikertörténet Michael Borisék számára, és lehet még innen is feljebb jutni. Mondjuk egy Honvéd elleni sikeresen megvívott elődöntővel.

Boris, aki majdnem három éven át volt előbb az U19 később pedig az U21-es válogatott szövetségi kapitánya kis Japán kitérő után tért vissza Magyarországra. Az MTK az előző bajnoki szezonban (karöltve a Haladással) kiesett a másodosztályba, és míg a szombathelyieknél szétesett a teljes csapat, távozott a vezetőedző, majd az utódja is, az MTK nem tört össze, hanem egyből a feljutást célozták meg.

Előző 5 meccs eredménye
2019.05.19.OTP Bank Liga
mtk
1:4
budapest honvéd
OTP Bank Liga
2019.02.23.OTP Bank Liga
budapest honvéd
2:1
mtk
OTP Bank Liga
2018.10.20.OTP Bank Liga
mtk
1:1
budapest honvéd
OTP Bank Liga
2018.02.03.Barátságos Mérkőzés
mtk
1:3
budapest honvéd
Barátságos Mérkőzés
2017.05.13.OTP Bank Liga
budapest honvéd
2:1
mtk
OTP Bank Liga

Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon a másodosztályú csapatok támogatását ahhoz kötik, hogy mennyi magyar játékos szerepel a keretben. Mivel a másodosztály résztvevői nem dúskálnak az anyagi javakban, próbálnak ezeknek a feltételeknek eleget tenni, így a légiós ebben az osztályban ritka, mint a fehér holló.

Az MTK keretét is csupa magyar játékos alkotja, ebből pedig a legjobbat hozták ki: A fiatal, tehetséges akadémisták és az NBI-et megjárt rutinos rókák remek elegyet alkottak a fővárosi csapatnál. Lencse, Kanta, Vass Patrik és Pintér Ádám: Ők azok a játékosok, akiknek nagy rutinjuk van, Pintér és Lencse külföldön is kipróbálták magukat, Vass és Kanta neve pedig egybeforrt az MTK-val.

Rutinjukat a pályán és az edzéseken is tudják hasznosítani, a fiatalok pedig isszák szavaikat. A keretben található fiatalok közül Schön Szabolcs bizonyára mindenkinek ismerős. Az utánpótlás-válogatott játékos az Ajaxból tért haza és egyébként a mostani ellenfélnél nevelkedett.

A Sándor Károly Akadémia pedig a jövőben is biztosan kitermeli a csapatnak azokat a fiatalokat, akik később meghatározó szerepet játszhatnak majd a klub vagy akár még a válogatott életében is.

Kantáék kupa-kalandjuk során egyetlen első osztályú csapattal találkoztak, ők a Diósgyőr voltak, 1-0-val mentek tovább a kék-fehérek. A borsodiakon kívül az Unione, a DEAC, a Dunaújváros és a Dorog próbálta útjukat állni, sikertelenül.

Honvéd

A másik fővárosi egyesületnél az utóbbi időben erős volt az olasz vonal, talján vezetőedzővel kezdték meg az idei szezont is, de Giuseppe Sannino a felfüggesztést követően közös megegyezéssel felbontotta a szerződését. Helyét ideiglenesen Pisont István vette át, az ő szakmai stábjába pedig két héttel ezelőtt a Kisvárdát irányító Dajka László is csatlakozott.

Az valószínűnek tűnik, hogy a kialakult veszélyhelyzet miatt az idei évben az egykori remek futballista fogja irányítani a Honvédot, de a hírek szerint az a Szabó Zoltán a legnagyobb esélyes a pozícióra, aki a szerb Topolyával idén remekül teljesít. Az viszont 100 százalék, hogy a kupadöntőbe jutás Pisont feladata lesz.

A bajnokságban nem remekelnek, de Újpest vagy DVSC-szintű mélyrepülésben sincsenek, ezt hívják langyos állóvíznek. Bár matematikailag van esélyük a kiesésre, ez nagyon valószínűtlennek tűnik.

A játékoskeret nagyja évek óta együtt szerepel, a régi nagy kedvenc Davide Lanzafame is visszatért a Ferencvárostól, természetesen ő szerezte a csapatban a legtöbb gólt.

De hosszú ideje a csapat tagja George Ikenne-King (bár neki volt egy egyéves kitérője az aktuális ellenfélnél), Djordje Kamber, Gazdag Dániel vagy épp a védelem vezére, Ivan Lovric.

A télen sikerült a támadósort megerősíteni, Ugrai Roland véget vetett légiós éveinek és hazatért, míg a dán Midjtlylland a costa ricai George Clayton Mayront adta kölcsön. Viszont távozott a francia N’Gog, aki a Liverpoolt is megjárta valamint a világutazó Vadócz Krisztián, aki játékos pályafutása (valószínűleg) utolsó nagy dobását készül végrehajtani és az igazán nagy múltú, Diego Forlán által vezetett uruguayi Penarolba szerződött. Az ő játéktudása, játékintelligenciája bizonyosan hiányozni fog.

A kihagyás mindkét gárda játékán nyomot fog hagyni, annyi szent. Nem is meglepő, ugyanezt tapasztalhatjuk a többi újraindult bajnokságban. Ott viszont nem ekkora a tét, mint itt. Két okból tippelek Honvéd-győzelmet: A vendégek játékoskerete erősebb, valamint az MTK akkor is sikeresnek mondható szezonon van túl, ha kiesnének. A Honvédnál nem ez a helyzet.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső