MTK – Mezőkövesd: Fogadási Tippek és NB1 Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 február 17.
MTK
Teljesítmény:
N N V N V
  • Hidegkuti Nándor
  • Február 19. 20:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Mezőkövesd
Teljesítmény:
D N N D N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Zárjuk a mai napot egy magyar első osztályú meccsel, a 21. fordulót az MTK – Mezőkövesd találkozó nyitja meg. Két jó formában levő csapat, az egyikük az edzőváltás óta szinte szárnyal, a másik pedig újoncként is meghatározó erő lett az OTP Bank Ligában. Olyannyira, hogy gyakorlatilag a hétvégén edzőt buktattak, immáron nem Márton Gábor a MOL Fehérvár FC vezetőedzője.

Mondhatjuk, hogy két élcsapatról beszélünk, akik még beleszólhatnak a dobogó alakulásába, elég sűrű ahhoz a mezőny, hogy még a hetedik helyezett Mezőkövesd is odaérjen.

Nagy meccsen vannak túl mindketten, a hazaiak – ahogy mondtam – megverték a Fehérvárt, az utóbbi pedig a Ferencváros ellen állt fel 0-2-es hátrányból.

Eddig egyszer találkoztak a szezonban, akkor az MTK nyert Matyóföldön, de az még nem ez a Mezőkövesd volt.

Szóval, lesznek itt remélhetőleg izgalmak, és talán gólok is. Hamarosan kiderítjük.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

MOL Fehérvár FC – MTK

Tudtuk, hogy gödörben van a Vidi, azt is tudtuk, hogy Márton Gábor alatt inog a kispad, és azt meg sejthettük, hogy egy vereség után távozni fog a Zalaegerszegtől igazolt mester. Ez bejött. Bejött a vereség, bejött a távozás, így a Videoton idei szezonjának vége. Vagyis, a bajnoki álmoknak vége, mert az MTK elleni vereség után már tizenhét pontos hátrányban vannak, sőt még a Puskás Akadémia is megelőzte őket.

Az újonc pedig fellépett a negyedik helyre, most már reális cél lehet a bronzérem számukra is.

Nagyon jól indult a hazaiak számára a meccs, a nyolcadik percben Dárdai Palkó húzott le majdnem az alapvonalig a jobboldalon, középen a társakat kereste, a hosszún érkező Hangya Szilvesztert találta meg, a védő pedig okosan a jobb alsóba gurított. Hiába spárgázott Alho és Mijatovics is, nagyon pontos volt a gólszerző.

Dárdai nagyon élt a meccsen, többször tűnt fel mindkét szélen, és nagy szólókat, sprinteket hajtott végre. Az egyik végén jöhetett volna egy újabb gól, de egy önfeláldozó védő megakadályozta ebben.

A második félidőben aztán az MTK is éledezni látszott, Schön Szabolcs volt a csapat vezére ezúttal is, és az ő szabadrúgása után lett meg az egyenlítés. A csavarás még a kapufán csattant, de a kipattanóra Miovszki és Fiola Attila startolt rá, a csatár simán lefelejte a védőt, 1-1.

A meccs hajrájában újra Schön volt a főszereplő, a 74. percben tört be a tizenhatoson belülre, Funsho Bamgboye pedig szabálytalanul állította meg. Varga Roland végezhette el a büntetőt, és így már a vendégek vezettek.

A meccs krónikájához még hozzátartozik, hogy Alef a kiállítás sorsára jutott, tíz emberrel fejezte be a találkozót a MOL Fehérvár FC.

Előző 5 meccs eredménye
2020.11.21.OTP Bank Liga
mezőkövesd
0:1
mtk
OTP Bank Liga
2019.05.04.OTP Bank Liga
mtk
0:1
mezőkövesd
OTP Bank Liga
2019.02.09.OTP Bank Liga
mezőkövesd
2:3
mtk
OTP Bank Liga
2018.09.29.OTP Bank Liga
mtk
2:2
mezőkövesd
OTP Bank Liga
2017.04.08.OTP Bank Liga
mtk
2:0
mezőkövesd
OTP Bank Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Mezőkövesd – Ferencváros

Ugyan az első félidőben csak egy gól esett, mégis egy kifejezetten látványos mérkőzést láthattak a tévénézők. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, hol Dibusz Dénesnek, hol Szappanos Péternek kellett nagyokat védenie.

A 7. percben Berecz Zsombor lövésénél kellett észnél lennie Dibusznak, majd a kipattanót Vadnai küldte kapura, a Fradi hálóőre ekkor is a helyén volt. A másik oldalon Franck Boli iramodhatott meg a kapu felé, sarkában Neszterovval, az elefántcsontparti még azelőtt lőni tudott, hogy a védő utolérte volna, Szappanos vetődve állította meg a labdát.

Említsük még meg Jurina helyzetét, aki Cseri beadására robbant be, de rosszul találta el a labdát, valamint ne feledjük Myrto Uzuni próbálkozását sem, amit szintén a hazaiak kapusa hatástalanított. Azonban Somália pöckölésénél már tehetetlen volt, egy szabadrúgást csúsztatott meg Sigér Dávid, középen Somália maga elé terelte a labdát, majd megszerezte a vezetést.

A második félidőben már kettővel ment a Fradi, az újabb Franck Boli-helyzet már a kapuban kötött ki.

És innen tudott felállni a Kövesd, a 62. percben Dino Besirovic egy csukafejessel szépített, tíz perccel később Marin Jurina meglőtte a forduló gólját, egy beadást félig ollózó mozdulattal, hatalmas erővel lőtt Dibusz szeme közé.

Több gól nem esett, a Mezőkövesd továbbra is veretlen tudott maradni, ez a sorozat most már nyolcadik meccse tart.

Összefoglalás

Meg lehet-e állítani ezt a Pintér csapatot? – Tehetjük fel a kérdést, és azt hiszem, a helyes válasz az, hogy igen. Ez az MTK képes lehet rá, de engem most jobban érdekelnek a gólok. Hajlamos vagyok egy-egy jó csatárteljesítmény után arra gondolni, hogy akkor innentől kezdve minden egyes mérkőzésen ez lesz a módi, de néha tévedek. Most viszont azt érzem, hogy sokgólos meccset láthatunk majd.

Az őszi nem ilyen volt, azt már mondtam, ott Ikenne-King gólja döntött, de azt megelőzően nem idegenkedtek a gólzáporos meccsektől. Volt itt 2-2, 3-2 meg egy nagyon régi 5-2 is.

Bátor focit mutatnak be mindketten, szimpatikus játékosokkal, külön öröm, hogy az MTK-ban bátran építkeznek a fiatal magyar tehetségekre.

Magam részéről ez egy over 2,5, remélhetőleg a csapatok nem most fognak visszavenni a tempóból.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső