Mura – Zalgiris: Fogadási Tippek és Európa-liga Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 04.
Mura
Teljesítmény:
D V V D V
  • Recreation Park Fazanerija
  • Augusztus 05. 20:00
Nézd élőben itt:
QuickWin
Zalgiris
Teljesítmény:
V V N N D
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Nincs már sok hátra, már csak a Mura – Zalgiris és a Rapid Wien – Anorthosis meccsről kell beszámolnunk, hogy teljes legyen a listánk. Előbbivel kezdünk, továbbra is a kezdési időpontok szerint haladva.

Megint két olyan csapat, akik megmérettek a Bajnokok Ligájában, ám vereséget szenvedtek, ezért eggyel lejjebb kerültek. Kettejük közül inkább a Mura nyújtott jó teljesítményt, a litván Zalgirist pedig mi is szemügyre vehettük a Groupamában – vagy a tv előtt ülve -, ebből pedig kiderülhetett: Nem egy világverő egyesületről van szó.

A Mura viszont meglepte a bolgár bajnokot, a Ludogorets együttesét. Gondolunk itt az odavágóra és a visszavágóra egyaránt. De erről majd lent úgyis bővebben beszélünk.

Most tehát egymás ellen, az Európa-liga play off köréért harcolnak, ahol már vár rájuk a Sturm Graz együttese.

Ennyire közel a csoportkörhöz nagyon régen, a 2012/2013-as bajnokságban volt a Mura, de akkor a Lazio együttesével kerültek össze, a párharc kimenetelét pedig lehet sejteni…

Most jóval könnyebb ellenfelek jönnek, csak az a fránya forma. Azzal van nagy gond…

A csapatokról

A legtöbb csapatról van már minimális információnk és tapasztalatunk, de olyan együttes is van, akiről semmit nem tudunk. Most megpróbálunk mélyre ásni, hogy megismerjünk mindenkit.

Mura

A Mura megjárta a poklot. Nem is olyan régen meséltünk arról, hogy a megszűnt, majd a nulláról újraépített együttes konkrétan milyen utat járt be, most pedig ismét itt vannak a nemzetközi porondon. A Bajnokok Ligája nem sikerült, de ezt senki nem is várta el tőlük, a Bulgáriában egyeduralkodó Ludogorets ellen így is nagyot csatáztak. Sotiriouék előtt a Shkendija együttesét 6-0-val búcsúztatták, ám a razgradi együttes már soknak bizonyult. A hazai 0-0-s eredmény már jónak számított, a visszavágón pedig nagyon sokáig 1-1-re állt a mérkőzés. Végül győzött a rutin és a nagyobb játékerő, Cauly és Elvis Manu góljaival a bolgár csapat jutott tovább.

Ez eddig oké, nem? Mármint, nem várt tőlük senki egetrengető teljesítményt egy jobb csapat ellen, mégis úgy hisszük, hogy nem okoztak csalódást.

Más tészta a szlovén bajnokságban bemutatott teljesítmény, ami erőteljesen konvergál a nullához. Eddig három forduló ment le, a bajnoki címvédő pedig elég cefetül áll a Prva Ligában. Egy döntetlen, két vereség, három rúgott és hét kapott gól, ami az utolsó helyhez elég csak.

Összességében már öt mérkőzés óta nyeretlenek, ami után joggal aggódnak a szurkolók. Jelentős erősítés nem érkezett a csapathoz, szóval ez egyelőre nem néz ki jól.

Szokták volt mondani: Innen szép nyerni.

Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Zalgiris

A litvánok számára folytatódott az átok. Eddig hatszor kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligájába, ám minden egyes alkalommal búcsúzni kényszerültek a selejtezők második körében. Aki követi a sorozatot, aki követ minket az pontosan tudja, hogy ezúttal a magyar bajnok, a Ferencváros állta útjukat.

Már az első mérkőzés alatt sok minden vált világossá, hogy ez a litván együttes bár lelkes, de nincs egy szinten a Fradival. Otthon nagyon kényelmesen, 2-0-ra sikerült megverni őket, és még az is belefért, hogy Myrto Uzuni kihagyott egy tizenegyest.

A visszavágóra kicsit megváltozott a zöld-fehérek hozzáállása, átadták a területet a Zalgiris számára, akik nagyon sokáig nem tudtak élni ezzel. Sőt, minél jobban kitámadtak, annál jobban nyíltak meg hátul, így Peter Stöger együttese ezt rutinból le tudta hozni. Ryan Mmaee duplázott, majd jött egy – egyébként megérdemelt – litván gól a hosszabbításban, de fél perccel később Robert Mak visszaállította a kétgólos különbséget, 3-1 lett a vége a magyar csapat javára.

Olyan sok pozitívumot mi nem láttunk a Zalgiris játékában, pláne az első meccsen.

A Murával ellentétben a Zalgirisnek jól megy hazája bajnokságában, bár az utolsó mérkőzésüket több mint egy hónapja, július másodikán játszották le. Vezetik a tabellát, egy ponttal gyűjtöttek többet, mint a második helyezett Suduva, és egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Összefoglalás

Ez most egy picit nehéz, hiszen alapjáraton egyik együttessel sem foglalkoznánk, nem kerülnének szem elé és szóba sem, ha nem lenne a BL, illetve az EL. De most itt vannak, és megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a találkozóból, ahogy mindig.

Bár az eredmények nagyon nem jönnek, a Mura vezetőedzője, Ante Simundza mégis ragaszkodik a háromvédős rendszerhez. Így játszottak a Shkendija ellen, a Ludogorets ellen, és a bajnokságban sem hajlandó elengedni elképzeléseit a mester. Pedig talán el kellene, mert láthatóan a játékosoknak nem ízlik a dolog.

A Bravo elleni bajnokin Jan Gorenc és Tomi Horvat (aki a Ludogorets elleni egyetlen gólját szerezte a szlovén együttesnek) nem játszott, most viszont szinte biztos, hogy a kezdőben kapnak helyet.

Az számunkra nem tiszta, hogy Kai Cipot mellett ki fog a csatársorban kezdeni, egyáltalán Cipot megkapja-e az esélyt, mert neki sem megy.

A Zalgiris csapatában van egy sérült, a védő, Marko Karamoko, de egyébként Cheburov mestertől nem számítunk semmi váratlanra.

Jöjjenek a tippek!

Mindkét együttes számára nagy esély, nem egy nagy halat fogtak ki, közel azonos tudással rendelkezik a két gárda, ez egy nagy esély az utolsó körbe kerüléshez. Pont emiatt fognak kivárni, noha a Murától kell valami hazai pályán.

A Zalgiris tud támadni, a Fradit is be tudták szorítani a saját tizenhatosukhoz, folyamatosan letámadták és zavarták a védőket, ez a Mura ellen is működhet, bár nem olyan intenzitással, mint a magyar bajnok ellen, most nincs hátrány, amit le kellene dolgozni.

Háromesélyesnek tartjuk a találkozót, talán már közhelynek tűnik, de apróságokon fog múlni a meccs kimenetele. Épp ezért most csak egyetlen fogadást kötünk, az pedig a gólok számára vonatkozik: Egyikük sem mestere a gólszerzésnek (most hagyjuk a Shkendija elleni meccset), elég megnézni a mostanában elért eredményeiket. Ezt várjuk most is, azaz nem lesz sok gól a mérkőzésen, 2,5 alatti eredményben gondolkozunk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső