Napoli – Lazio: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 április 21.
Napoli
Teljesítmény:
D N V N N
  • Diego Armando Maradona
  • április 22. 20:45
Nézd élőben itt:
Joker8
Lazio
Teljesítmény:
N N N N V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Sorra kerül a másik fővárosi csapat is a mai tippjeink között, holnap este Napoli – Lazio találkozót rendeznek. Simone Inzaghi együttese egy kicsit gyengébb, mint tavaly volt, de most is az élmezőnyhöz tartoznak, és még van esélyük még feljebb kapaszkodni. Egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, a mögöttük levő Romával szemben négy pont az előnyük, de ami igazán fontos: Ha megverik Gennaro Gattuso együttesét, akkor fellépnek az ötödik helyre, épp őket fogják előzni.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Torino ellen elmaradt találkozót végül 3-0-val megkapják, ám a sportdöntőbíróság ítélete nem kedvezett számukra. Mint ismert, a Torino kérvényezte a koronavírusra hivatkozva a halasztást, amit nem kapott meg, mert előtte már a Sassuolo elleni bajnokit is halasztották. Immobile és társai megjelentek a Stadio Olimpicoban, azonban az ellenfél nem.

Volt már ilyen eset a közelmúltban, akkor a Napoli nem utazott el Torinóba, és bár először azt mondták, a Juve megkapja a három pontot, később le kellett mégis játszani a meccset. Na, itt pont ugyanez történt.

Ebből még bőven lehet negyedik hely is a Lazionak, ha a hajrában jól teljesítenek. Első lépésként, meg kell verni a Diego Maradona stadionban a házigazdát.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Napoli – Inter

Szerintem lassan már kijelenthetjük, hogy az Inter a bajnokcsapat, szóval úgy konferálom fel ezt az összefoglalót, hogy a leendő bajnokcsapat látogatott Dél-Olaszországba, hogy megmérkőzzön a Napolival.

A hazaiak úgy álltak neki a meccsnek, hogy tudták az Atalanta – Juventus mérkőzés végeredményét, és tudták, hogy egy győzelemmel beérik a zebrákat. Jó kis meccs volt, emlékezetes sok szempontból. Született három kapufa, két gól, sok helyzet és a küzdelemre sem lehetett panasz.

Emlékezetes marad Samir Handanovic miatt is. A rutinos portás ritkán vét olyan hibát, mint ezen a meccsen. Az első félidő 36. percében jártunk, amikor Lorenzo Insigne kisodródva ugyan, de középre tudta még ívelni a labdát. Handanovic kiugrott a kapuból és magához ölelte a játékszert. Legalábbis elsőre úgy tűnt. De ahogy a földre esett, kicsúszott a kezéből, és a kapuba gurult. Szerencsétlen mozdulat, ami gólt ért az ellenfélnek. Az eset előtt és után is kapufát rúgott az Inter, mindkét alkalommal Romelu Lukaku volt az elkövető.

A második félidő elején egyenlíteni tudott az Inter. A Napoli védője röviden szabadított fel egy beadás után, az érkező Christian Eriksen meg tizenhatról a bal alsóba bombázta a labdát.

Ezt követően több gól már nem volt, viszont még két nagy nápolyi helyzetet láthattunk. Az elsőnél Fabian Ruiz maradt le centikkel Di Lorenzo beadásáról, majd Matteo Politano forgácsolta szét a felsőlécet.

Az eredmény nagyjából igazságosnak mondható, az Inter számára nem fáj, hogy nem tudtak nyerni, a Napolinak annál inkább.

Előző 5 meccs eredménye
2020.12.20.Serie A
lazio
2:0
napoli
Serie A
2020.08.01.Serie A
napoli
3:1
lazio
Serie A
2020.01.21.Olasz Kupa
napoli
1:0
lazio
Olasz Kupa
2020.01.11.Serie A
lazio
1:0
napoli
Serie A
2019.01.20.Serie A
napoli
2:1
lazio
Serie A
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Lazio – Benevento

Nyolcgólos mérkőzést játszottak Milinkovic-Savicék az újonc ellen, amiből végül aztán ők jöttek ki jobban. Egyáltalán nem panaszkodhattak azok, akik figyelemmel kísérték a meccset, volt itt minden, mint a búcsúban.

Bő fél óra után már 3-0 volt az eredmény, nagyon belekezdtek a hazaiak. Ciro Immobile előbb fejelt egy kapufát, majd „kiprovokált” egy öngólt a 10. percben, Fabio Depaoli menteni igyekezett, de rosszul sült el a dolog, és végül saját kapujába ügyetlenkedte a labdát. Volt vita róla, hogy leshelyzet előzte-e meg a gólt vagy sem, végül a játékvezető megadta. A bíró egyébként többet futott ki a VAR monitorhoz szinte, mint az egész meccsen, volt dolga a sípmesternek bőven.

A második gól viszont már egy az egyben Ciro Immobile érdeme, a támadó remek labdát kapott Sergej Milinkovic-Savictól, két védő között kilépett, és hanyagul lőtt a hálóba.

A 36. percben tizenegyeshez jutott a Lazio, amelyet nem Immobile, hanem Joaquin Correa végzett el. Tette ezt hibátlanul, már 3-0 volt a meccs.

A reményeket a lefújás előtt Marco Sau remek csavarása hozta vissza, a 45. percben 16 méterről tekerte el a labdát. Talán ez volt a meccs legszebb gólja.

A második félidőben folytatódott az őrület, újabb öngól borzolta a kedélyeket, ezúttal Correa laposan középre adott labdája Lorenzo Montipo lábáról került a kapuba. Aztán jött egy újabb tizenegyes – Milinkovic-Savic hasába talpaltak bele -, ezt viszont Ciro Immobile kihagyta.

Innen kezdett kapaszkodni a Benevento, Benito Nicolas Viola a 62. percben tizenegyesből szépített. Négy perc múlva újabb gólt szereztek a vendégek Lapadula révén, de ezt a játékvezető lökés miatt nem adta meg.

Már az utolsó tíz percben jártunk, amikor ismét betaláltak, ezúttal szabályos körülmények között, Kamil Glik fejelt a hosszúba.

Visszajöttek a remények, de túlságosan kitámadtak, amit büntetett a Lazio: Ciro Immobile egy kontra végén állította be az 5-3-as végeredményt.

Őrült meccs volt…

Összefoglalás

A Lazio három vereség után kétszer győzött, mindkét alkalommal 1-0-ra, szűken. Remek formában vannak, ötből öt meccset nyertek legutóbb. Ezzel az európai kupaindulás már elég valószínű, de még hajthatnak előkelőbb helyezésre is, ahogy fent már említettem.

A Napoli is stabil lábakon áll, ott két rangadón (Juventus, Inter) csak egy pont jött össze, de egyébként szépen követik a többieket.

A Diego Maradonában egyértelműen a Napoli az úr, ha a közös meccseikről van szó. Zsinórban négyyszer diadalmaskodtak, a Lazio 2015-ben tudott nyerni itt.

A hazaiaktól Ghoulam, Ospina és Hirving Lozano fog hiányozni, a túloldalon Cataldi, Luiz Felipe és Felipe Caicedo.

Az az érzésem, hogy egy nagy sorozat fog most megszakadni, és a Lazio nyerni fog. De annyira nem vagyok benne biztos, így megfogadni sem merem. A gólokban ezúttal jobban bízom, szerintem mindkét együttes kapuba fog találni, egyik együttes sem nullázott a közelmúltban…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső