Paderborn – FC Köln: Fogadási Tippek és Bundesliga előzetes

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 március 04.
Paderborn
Teljesítmény:
V V V D V
  • EnergieTeam Arena
  • Március 06. 20:00
Nézd élőben itt:
22bet
Köln
Teljesítmény:
N N V N V
Paderborn3.185
Döntetlen 3.78
Köln2.104
Élő fogadás:
Igen
Fizet

A Bundesliga 25. fordulójának nyitómeccsén az utolsó Paderborn fogadja a kilencedik helyen álló FC Kölnt. Megvizsgáljuk, melyek azok a tényezők, amik által a legtöbbet ki tudjuk hozni ebből a mérkőzésből. Megnézzük, mi történt a csapatok háza táján, milyen formában várják a meccset, kik nem állhatnak az edzők rendelkezésére, és megtippeljük a végeredményt.

A Paderborn újoncként szerepel a Bundesliga idei kiírásában és eddigi szereplésük nem sikertörténet. A 24 forduló alatt mindössze négyszer tudtak nyerni és négyszer játszottak döntetlent. Ez összesen 16 pont, amivel sereghajtók, és gyakorlatilag kiestek, a bentmaradó helyektől kilenc pontra vannak. Már a bajnokság elején látszott, hogy nagy a baj, nyolc forduló alatt összesen 1 pontot tudtak szerezni. Első győzelmüket a Fortuna Düsseldorf ellen aratták.

52 gólt kaptak a szezonban, ami az egyik legtöbb, náluk csak a Werder Bremen kapott többet (igaz, lassan ők is készülhetnek a másodosztály jövő évi küzdelmeire…). A csapat a gólszerzés terén sem jeleskedik, sokat elárul erről az, hogy a házi gólkirályuk egy középpályás, név szerint Mamba Streli, aki öt gólnál jár a szezonban. Csatáraik bár majd minden meccsen pályára léptek, hárman összesen szereztek hat gólt.

A Német Kupáért már nincsenek versenyben, október végén a Leverkusen jelentette a Baumgart-csapat számára a végállomást.

Utolsó győzelmüket január végén szerezték, akkor a Freiburgot gyűrték le idegenben 2-0-ra, az azóta lejátszott öt mérkőzésükön viszont egy pontot szereztek. Ez az egy pont is idegenben született, a Schalke ellen végeztek 1-1-es döntetlenre, viszont kikaptak a Wolfsburgtól, a Herthától, a Bayern Münchentől és a Mainztól is.

A müncheniek ellen közel álltak a meglepetéshez, de a bomba formában játszó Lewandowski a 88. percben a kapuba talált, így nem jött össze a bravúr. Az öt meccsen 6 gólt rúgtak és kétszer annyit kaptak. Ha az otthon lejátszott meccseiket nézzük sem túl rózsás a helyzet: Kétszer nyertek összesen, egy döntetlen és kilenc vereség nem túlságosan biztató.

Eltiltottjuk nincs, de sérülés miatt két embert kell nélkülözniük: Mamba Strelit és Kilian Jannist.

Előző 5 meccs eredménye
2019.10.20.Bundesliga
köln
3:0
paderborn
Bundesliga
2019.03.21.Barátságos mérkőzés
paderborn
5:3
köln
Barátságos mérkőzés
2019.02.15.Bundesliga 2
paderborn
3:2
köln
Bundesliga 2
2018.09.16.Bundesliga 2
köln
3:5
paderborn
Bundesliga 2
2015.02.07.Bundesliga
köln
0:0
paderborn
Bundesliga

A Köln is a tavalyi szezonban került fel az első osztályba (ők nyerték a Bundesliga 2-t, másodikként került fel a Paderborn), de az ő szereplésük azért jóval pozitívabb. A kilencedik hellyel azt hiszem, meg lehetnek elégedve, újoncként ez remek teljesítmény. Bár nagyon sűrű a mezőny (A 16. Düsseldorf és a 10. Union Berlin között 9 pont a különbség), kiesési gondjaik talán már nem lesznek.

A bajnokságot ők is rosszul kezdték, első nyolc meccsükön két győzelem és egy döntetlen mellett öt vereséggel álltak, de megindultak felfelé. Ez a feltámadás az őszi szezon második felére datálható, ekkor begyűjtötték a három EL résztvevő skalpját (Leverkusen, Frankfurt, Wolfsburg). A téli átigazolási időszakban sikerült megerősíteni a csapatot, kölcsönbe érkezett Mark Uth és Elvis Rexhbecaj.

Az utóbbi hetekben formájuk pozitív, a Dortmuntól és a Bayerntől ugyan kikaptak, nem is kicsit (5-1 ill. 4-1), de verték a Freiburg-Hertha-Schalke triót. Ráadásul igazi gólfesztivált tartottak, a három meccsen összesen 12 gólt lőttek és egyet sem kaptak. Csapatuk legjobbja Jhon Cordoba, aki már 10 gólnál jár a szezonban, de tőle nem kell félniük a hazaiaknak, ugyanis a Schalke ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját a szezonban.

A kupában már ők sem állnak talpon, meglepetésre a harmadosztály éllovasa, a Saarbrücken ejtette ki őket. Utolsó közös meccsüket magabiztosan nyerte az akkor még Beierlorzer által irányított kölni alakulat. Hazai pályán 3-0-ra verték a Paderbornt Terodde, Schaub és Bornauw góljaival.

Cordoba nélkül nehezebb dolguk lesz, de a formát, a helyezéseket látva én idegenbeli sikert várok a pénteki találkozón.

Egyszerűen akkora a kontraszt a két csapat között, hogy elképzelni sem tudok mást. A Köln győzelme hendikeppel akár háromszoros pénzt is érhet. Ezek függvényében a tippem: 0-2.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső