Paks – Mezőkövesd: Fogadási Tippek és NB1 Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 24.
Paks
Teljesítmény:
D V D V N
  • Fehérvári úti Stadion
  • Augusztus 29. 20:30
Nézd élőben itt:
Joker8
Mezőkövesd
Teljesítmény:
D V D V N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Pont nélkül kezdte mindkét gárda a második fordulók összecsapásait, 90 perccel (meg egy kicsivel) később viszont már egy pont állt a nevük mellett. A Paks bravúros döntetlent játszott a bajnoki címre (eddig sikertelenül) törő Videotonnal, míg a Kövesd hazai pályán ikszelt az újjáalakuló Zetével. A Paks – Mezőkövesd meccsen most mindketten első bajnoki győzelmükre hajtanak, én pedig azt próbálom kitalálni, hogy ez melyiküknek sikerülhet?

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

MOL Fehérvár FC – Paks

A mérkőzés első félideje gyakorlatilag csak a hazaiakról szólt, a Paks az egész félidő alatt egyszer lőtt kapura, míg a Videoton konkrétan körbe lőtte Holczer kapuját. Volt egy Nikolics lövés és egy Evandro fejes, ami elkerülte a kaput, majd Hodzic tizenegy méterről leadott lövésénél már Holczernek is játékba kellett avatkoznia, lábbal védett a rutinos kapus.

A 29. percben jött a Holczer – Hodzic kettős újabb összecsapása: A bosnyák csatár egyedül törhetett kapura, Holczert ki is tudta cselezni, majd tíz méterről nem tudta eltalálni az üres kaput. Nagy helyzet volt.

A félidő lefújása előtt még egy gyönyörű Houri szólót láthattak a nézők, amelyet lövéssel fejezett be a szélső, de Holczert ő sem tudta átverni.

A fordulást követően fokozódott a nyomás a paksi kapu előtt, Evandro kapufával jelezte, hogy ők szeretnék itthon tartani mindhárom pontot.

Ahogy telt-múlt az idő a Vidi egyre inkább görcsössé vált, hiszen hiába jutottak el rengeteg alkalommal az ellenfél kapujáig, a gól nem akart összejönni, majd jött a 80. perc és jött a feketeleves: Bognár balról érkező beadásába beletette a fejét egy paksi játékos, így került a játékszer Szélpál elé, aki öt méterről Kovácsik hálójába fejelt. Teljes hidegzuhany, abszolút nem játszottak veszélyesen a vendégek, konkrétan ez volt az első kaput eltaláló lehetőségük. Tanulhatnának tőlük a hazaiak…

Már a hosszabbításban jártunk, amikor aztán megtört a jég: Armin Hodzicnak legalább két 100 százalékos ziccere volt, egyiknél sem talált be, most viszont fejjel eredményes tudott lenni, így a Paksnak meg kellett elégednie a döntetlennel.

Valljuk be, nem is érdemeltek győzelmet, de ilyen helyzetkihasználás mellett meccsben tudtak maradni.

Előző 5 meccs eredménye
2020.06.06.OTP Bank Liga
mezőkövesd
0:2
paksi fc
OTP Bank Liga
2019.12.14.OTP Bank Liga
paksi fc
1:0
mezőkövesd
OTP Bank Liga
2019.08.31.OTP Bank Liga
mezőkövesd
0:2
paksi fc
OTP Bank Liga
2019.03.02.OTP Bank Liga
mezőkövesd
2:0
paksi fc
OTP Bank Liga
2018.10.27.OTP Bank Liga
paksi fc
2:1
mezőkövesd
OTP Bank Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Mezőkövesd – Zalaegerszeg

Az első forduló nem úgy jött össze a tavalyi negyediknek, ahogy szerették volna, hiszen 2-1-es vereséget szenvedtek a Diósgyőrtől, mindenképp szerettek volna javítani. Nehezítette a dolgokat, hogy a Zetétől hiába távozott az edző és több meghatározó játékos, tudták pótolni őket és Boér Gábor első NB1-es bajnokiját 3-3-as döntetlent értek el a Videoton ellen.

Az első igazán nagy helyzetből egyből gól született, azonban Nagy Dániel lesen tartózkodott, így maradt a 0-0. Elkezdett támadni a vendégcsapat is, Vass kétszer is lövésig jutott, de nem járt sikerrel. Három a magyar igazság, úgyhogy Vass Patrik ezúttal már nem hibázott, a 37. percben egy kiugratás után hálóba lőtt, Szappanos nem tehetett a gólról.

Az egyenlítést egy csere, Jurina hozta meg a sárga-kékek számára a 63. percben. A csodacsere előtte négy perccel lépett pályára, nyugodtan mondhatjuk, hogy Kuttor Attila jó érzékkel küldte pályára a bosnyákot.

Az egész mérkőzéshez hasonlóan a végén is a vendégek irányítottak, volt pár kisebb helyzet, de az eredmény nem változott. Közelebb állt a Zete a győzelemhez, a Mezőkövesd pedig kevésbé sikeres szezonra számíthat idén…

Összefoglalás

Nos, hát ez tavaly egy sima vendég lett volna, most viszont nem vagyok ebben annyira biztos. A Paks véleményem szerint jól erősített, de eddig az újak közül csak Ádám Martin és Bognár István tudta beverekedni magát a kezdőbe. Az kicsit kétségbeejtő lehet a tolnaiak esetén, hogy a csatáraik nem igazán villognak, két meccs alatt két gólt szereztek, az egyiket az új szerzemény Ádám szerezte, míg most a védő Szélpál volt eredményes.

Ami viszont pozitív, hogy Bognár egyre jobban be tud illeszkedni a csapatba, most egy gólpasszal vétette észre magát, előtte pedig egy gólpasszal felérő labdát adott, ebből született Ádám Martin gólja az Újpest ellen.

A Mezőkövesd egyelőre keresi önmagát, a DVTK ellen nem érdemeltek vereséget, a Zete viszont könnyedén három ponttal távozhatott volna a meccs képe alapján. Zivzivadze hiányzik, ez nem vitás. Azért kár volt Fehérvárra szerződnie, hogy folyamatosan a padot koptassa, márpedig az első két fordulóban ez történt, Márton Gábor egyelőre jobban bízik a Nikolics – Hodzic kettősben.

Épp ezért erősen gondolkozom azon, hogy ezen a meccsen – ha csak egy góllal is, de – jobb lehet a hazai csapat, Kuttorék még erősen formálódnak, és hát két meghatározó játékosuk is távozott, a meghatározó játékosok pedig egyelőre nem vették fel a bajnokság fonalát, gondolok itt Besirovicra vagy épp Cseri Tamásra.

Az számomra nem reális, hogy a matyóföldiek elvihetik a három pontot, így a hazai és a döntetlen között vacillálok. Az 1X-re mondanám, hogy tökéletes, de ott nyilván nagyon kicsi a szorzó. Emiatt maradok az eredeti elképzelésemnél, és Osztermájer Gábor csapatára voksolok, ezúttal meglepetést szimatlok…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső