PSV Eindhoven – Monaco: Fogadási Tippek és Európa-liga Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 október 20.
PSV Eindhoven
Teljesítmény:
N N N V N
  • Philips Stadium
  • Október 21. 21:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Monaco
Teljesítmény:
V N D N N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Még két mérkőzésünk van a holnapi Európa-liga körből, ezek közül az egyik igencsak izgalmasnak ígérkezik, ez a PSV Eindhoven – Monaco találkozó. A B csoport első, valamint második helyezettje csap össze, ahol a hollandok számítanak a találkozó esélyesének előzetesen.

Mindketten a Bajnokok Ligájában indultak, azonban a hollandok a Benfica ellen, míg a franciák a Shakhtar Donetsk ellen estek ki. Pedig addig egész magabiztos játékot mutattak, a Monaco kiesését már többször említettük, egy hosszabbításban szerzett öngól okozta a vesztüket, iszonyat szerencsétlen mozdulat volt a védőtől.

A PSV döntetlennel kezdett, fölényes győzelemmel folytatta, míg a Monaco szűk győzelemmel kezdett, iksszel folytatta. A közös nevező, hogy a Real Sociedadot egyikük sem tudta megverni.

Kifejezetten jó formában van a PSV, ami az Eredivisie-ben így sem elegendő, hiszen ott az Ajax uralja a ligát, de a remény még él, Gakpoék lemaradása csak egy pont.

A Monaco nagyon sokat hibázott már, nagyon beragadtak az elején, hétvégén pedig rangadót veszítettek a tavalyi negyedik Olympique Lyonnal szemben.

Egy győzelem nagyot lendítene mindkét csapat továbbjutásán…

Mi történt korábban?

Nézzük meg a hétvégi bajnokit, az előző EL-kört, a sérülteket, úgy egyáltalán azt, hogy mi a helyzet a csapatok háza táján.

Sturm Graz – PSV Eindhoven: 1-4

G.: Gorenc Stankovic ill. Sangare, Zahavi, Max, Vertessen

A PSV támadásban ismét megmutatta, mire képes, ahogy már korábban láttuk tőlük a Bajnokok Ligája selejtezőiben. A csoport határozottan leggyengébb ellenfelén átgázoltak, ezzel a nagyarányú győzelemmel pedig sikerült élre állniuk. Azonban az igazi kihívás holnap este jön…

A kezdők:

Sturm Graz:

Seibenhandl – Gazibegovic, Affengruber, Wuthrich, Dante – Gorenc Stankovic – Hierlander, Kiteishvili – Ljubic – Yeboah, Jantscher

PSV Eindhoven:

Drommel – Mwene, Ramalho, Boscagli, Max – Sangare, Götze, van Ginkel – Doan, Zahavi, Gakpo

Mint látjátok, fölényes győzelmet arattak a vendégek, akik a 32. percben találtak először a hálóba. Egy jobbról elvégzett szögletet fejelt meg elég furcsán a középen emelkedő Marco van Ginkel, a hosszún ott állt csapattársa, Ibrahim Sangare, aki akrobatikus mozdulattal juttatta hálóba a labdát, Siebenhandl nem tudott mit kezdeni a váratlan lövéssel.

A második hazai gólhoz azért kellett egy kis szerencse is, de összességében itt is egy szép találatról beszélhetünk. Az 51. percben gyors kontrát vezetett a PSV Eindhoven, Mario Götze varázsolta a tizenhatoson belülre a labdát, ahol Eran Zahavi szép mozdulattal lőtt kapura. Eltörte a játékszert, de pont így lett tökéletes, a vetődő Siebenhandl felett átszállt a bogyó, ezzel pedig 2-0-ra ment idegenben a PSV.

Mielőtt teljesen megnyugodhattak volna a vendégek jött a szépítés: Négy perccel később Jon Gorenc Stankovic fejelte be Jantscher jobboldali szabadrúgását. Nagyon lemaradtak a védők, hárman is a közelben álltak, a védekező középpályást mégsem vette fel egyikük sem.

Aggodalomra azonban nem volt ok, az egész mérkőzésen rendkívül aktív Philipp Max a 74. percben háromra növelte a vendégek góljainak számát, amivel lezárta a találkozót. A balbekk Mario Götze átadását vette át jó 25 méterre a kaputól, majd bátran kapura lőtt. Elképesztően nagy gól lett a vége, megérdemelt gól volt ez a hátvédtől. Ami azért is volt különleges a játékos számára, mert a mérkőzés napján lett 28 esztendős, ez a bombagól volt az ajándék saját magának.

És négy perccel később a szétesett Sturm Graz kapott még egyet, a csereember, Yorbe Vertessen fordult le emberéről, kicsit vezetgette a lasztit, mielőtt laposan a jobb alsóba helyezett volna. A vége tehát kiütés, abszolút megérdemelt győzelem. Egyedül az bánthatja a vendégeket, hogy Sangarét ütés miatt a játékvezető kiállította (igazából belekapott ellenfele arcába a labda vezetése közben…), a Sturm Graz pedig elkezdhet játszani a gondolattal, hogy tavasszal már csak a hazai pontvadászatra kell koncentrálni.

Előző 5 meccs eredménye
2017.07.16.Barátságos Mérkőzés
monaco
0:0
psv
Barátságos Mérkőzés
2015.07.17.Barátságos Mérkőzés
psv
1:3
monaco
Barátságos Mérkőzés
2005.03.09.Bajnokok Ligája
monaco
0:2
psv
Bajnokok Ligája
2005.02.22.Bajnokok Ligája
psv
1:0
monaco
Bajnokok Ligája
2003.11.25.Bajnokok Ligája
monaco
1:1
psv
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Real Sociedad – Monaco: 1-1

G.: Merino ill. Disasi

Rangadó volt ez kéremszépen, ahol a csapatok nem tudtak felülkerekedni a másikon. A száraz számok alapján a Real Sociedad sokkal közelebb állt a győzelemhez, hiszen uralták a találkozót, javarészt ők birtokolták a labdát, illetve két és félszer több lövésig jutottak, mint a hercegségbeliek. A futball viszont nem pontozásos sportág, így a franciáknak is jutott egy pont…

A kezdők:

Real Sociedad:

Remiro – Zaldua, Elustondo, Zubeldia, Munoz – Januzaj, Zubimendi, Guevara, Merino – Portu, Oyarzabal

Monaco:

Nübel – Sidibe, Disasi, Badiashile – Diop, Diatta, Fofana, Caio Henrique – Tchouameni, Jean Lucas, Boadu

Niko Kovac nem kevés meglepetést hajtott végre a kezdőben, kvázi klasszikus center nélkül vágott neki az összecsapásnak, pedig a cserepadon ott volt például Wissam Ben Yedder. És ott is maradt, a horvát mester nem vetette őt be. Tchouameni sem a megszokott posztján szerepelt, a védelemből Maripán és Aguilar is kimaradt, talán az volt a terv, hogy Alguacil mestert jól összezavarja.

A Sociedadnál azok léptek pályára, akikre lehetett számítani, rengeteg sérültje volt a baszkoknak, például Illaramendi, Guridi, David Silva, Alexander Sörloth vagy Alexander Isak.

A 15. percben jártunk, amikor a vendég Monaco vezetéshez jutott, Axel Disasit kellett dicsérni, aki Sofiane Diop szögleténél a legmagasabbra emelkedett, majd célba vette a kapu jobb oldalát. A csapatkapitányi karszalagot viselő védőnek Fortuna is fogta a kezét, mert a labda a kapufára pattant, onnan Remiro kezére, aztán a hálóba…

A Sociedad szűk negyedóra múlva nagy helyzetbe került, Mikel Oyarzabal volt az, aki egyenlíthetett volna, de nagyon rosszul találta el a labdát, ami így több méterrel mellé ment.

Ettől függetlenül az egyenlítés nem maradt el, a második félidő elején, az 53. percben Mikel Merino – Disasihoz hasonlóan – fejjel, szögletből vette be Alexander Nübel kapuját.

A gól után még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a hazai csapat, Portu, valamint Adnan Januzaj is betalálhatott volna, de egyikük sem tette, így maradt az 1-1-es eredmény, amelynek a Monaco örülhetett jobban.

Összefoglalás

Cody Gakpo még a válogatott szünet alatt szenvedett agyrázkódást, a Zwolle ellen viszont már játszhatott, szinte száz százalék, hogy most is a kezdő tagja lesz, ahogy Noni Madueke is, aki hetekkel ezelőtt dőlt ki, de a hétvégi bajnokin már kezdőként lépett pályára.

Nem játszhat viszont Ibrahim Sangare a piros lapja miatt, illetve Richard Ledezma és Ritsu Doan sérülés miatt.

A franciáknál Cesc Fabregas és Djibril Sidibe esett ki, valamint az orosz Aleksandr Golovin játéka is kérdőjeles. Aurelien Tchouameni és Sofiane Diop nem játszhatott a Lyon ellen, Niko Kovac reméli, hogy ezúttal ott lehetnek a pályán.

A már említett bajnokikon a PSV 3-1-re nyert a Zwolle ellen, a Monaco viszont 2-0-ra kapott ki a rangadón.

Kovac próbálkozott a háromvédős rendszerrel a Sociedad ellen, a remekül támadó hollandoknál ez viszont öngyilkos taktika lenne, vissza fognak térni a négy védőre.

A PSV kezdőjében sok meglepetésre nem kell számítani, megvan Roger Schmidt mester gálakezdője, amitől csak kényszerből szokott eltérni.

Egekig magasztaltuk a hollandok támadóit, de ejtsünk szót a védelemről is: A legutóbbi tíz meccsükből nyolcon kaptak legalább egy gólt, csak az AZ Alkmaar és a Benfica elleni csatát tudták lehozni.

A Monaconál ritka, hogy nem szereznek gólt, kivételes volt, hogy most, a Lyon ellen nem sikerült kapuba találni.

Gondolom, már kitaláltátok, hogy mit fogunk tippelni. Bizony, azt, hogy mindkét fél gólt szerez. Az odds abszolút megfelelő, remélhetőleg nagyon hamar megnyugodhatunk…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső