Puskás Akadémia – Budapest Honvéd: Fogadási Tippek és NB1 Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 14.
Puskás Akadémia
Teljesítmény:
N N D N N
  • Pancho Aréna
  • Augusztus 16. 19:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Budapest Honvéd
Teljesítmény:
D V V N V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Ha van csapat, akitől sokat várok idén, az a Budapest Honvéd. Megnyerték ideiglenes edzőjükkel a magyar kupát, szóval az európai porondra is kiléphetnek, illetve a bajnokságban is a legjobb négy közé várom őket. Megfelelően igazoltak (első ránézésre persze) és érkezett egy remek képességű vezetőedző Bódog Tamás személyében. Számomra már az ő személye garancia lehet a sikerre, az egyik legjobb képességű magyar edzőnek tartom, igaz, eddig nem tudta kamatoztatni a tudását, nem kapott olyan minőségű és erősségű keretet, amivel nagyot dobbanthatott volna.

Egy másik EL résztvevővel, a Puskás Akadémiával játszanak vasárnap, akik a jó hajrának köszönhetően végül a harmadik helyen végeztek, megelőzve a Mezőkövesdet, így Hornyák Zsolt csapata is megmutathatja magát Európában.

Lássuk, hogy a Puskás Akadémia – Budapest Honvéd mérkőzésen mire számíthatunk!

Puskás Akadémia

Megszokhattátok az eddigi tippeknél, hogy a csapatok bemutatását az igazolásaikkal kezdem. Szükség is lesz rá, mivel a Puskás aktív volt az átigazolási piacon. Igaz, a csapat neve tartalmazza az „Akadémia” szót, mégsem került fel egyetlen utánpótlás nevelés az első csapatba. Ezen azért ismételten érdemes egy picit eltöprengeni, hogy akkor mégis… Áh, ne is menjünk bele.

Menjünk inkább bele az igazolásokba, ugyanis több új arc nevét kell megjegyeznünk: Egy brazil, egy portugál, egy román és egy horvát légiós érkezett, de róluk később, kezdem az egyetlen magyar igazolással: Kiss Ágoston a Szombathelyi Haladás neveltje, az előző szezont az Arminia Bielefeldnél töltötte, majd kis időre visszatért Szombathelyre. Nem maradt sokáig, bejelentkeztek érte a felcsútiak, akiktől Hegedűs Lajos eligazolt, így szükségük volt egy jó portásra.

Alexandru Baluta a Slavia Prahatól érkezett, de az előző szezont a Liberecnél töltötte. 21 mérkőzésen 4 gólig jutott a román csatár.

Weslen Junior, a brazil fiú a San Bernardotól jött, de ő is kölcsönben szerepelt, méghozzá Örményországban. 4 meccsen 4 gól, ez a 20 esztendős brazil mérlege.

Antonio Mance a horvát Osijektől, azaz az Eszéktől érkezett kölcsönben. Ő is a támadó szekciót hivatott erősíteni, a tavalyi szezonban 30 bajnokin lépett pályára, ezeken a meccseken 7 gólt szerzett.

Végül, de nem utolsó sorban ejtsünk szót Joao Nunesről, aki a Panathinaikoszt hagyta ott a magyar bronzérmes miatt, ő a védelemben bevethető. Nem volt alapembere a görög csapatnak, de így is jutott neki 11 mérkőzés.

Aki még erősítést jelenthet Hornyákéknak, az Kiss Tamás, aki tavaly a Diósgyőrben szerepelt, nem is rosszul. Bár egy időben lehetett hallani, hogy Feczkó idénre is szeretné megszerezni, ezek a hangok elhalkultak.

És ami igazán szerencsés, hogy Hegedűs Lajoson kívül egyetlen stabil kezdő sem távozott, a csapat magját egyben tartották.

Előző 5 meccs eredménye
2020.06.27.OTP Bank Liga
puskás akadémia
2:1
budapest honvéd
OTP Bank Liga
2020.02.22.OTP Bank Liga
budapest honvéd
1:1
puskás akadémia
OTP Bank Liga
2019.11.02.OTP Bank Liga
puskás akadémia
1:2
budapest honvéd
OTP Bank Liga
2019.05.04.OTP Bank Liga
puskás akadémia
2:2
budapest honvéd
OTP Bank Liga
2019.02.09.OTP Bank Liga
budapest honvéd
2:1
puskás akadémia
OTP Bank Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Budapest Honvéd

Ahogy arról már írtam, az egyik legnagyobb húzás Bódog Tamás megszerzése volt. A fiatal magyar vezetőedző azt a Pisont Istvánt váltotta, aki tűzoltóként ugrott be, végül tapasztalatlansága ellenére megnyerte a magyar kupát. „A mór elvégezte feladatát, a mór távozhat” alapon megköszönték munkáját és jött Bódog, akitől mind a vezetőség, mind a szurkolók sokat várnak.

A Honvéd alapból egész jól festett, azonban a védelmet és a támadó szekciót mindenképp meg kellett erősíteni. Ennek tudatában Bódog posztra igazolt, egy olyan csapatot szeretne összehozni, amely a bajnokságban az élmezőnybe tartozik, az Európa Ligában pedig minél több kört tud menni. Muszáj reálisnak maradnunk, az egyelőre nem túl valószínű, hogy a Honvéd csoportkörig vinné, de az egymérkőzéses fordulók az ő malmukra hajthatják a vizet.

Beszéljünk az erősítésekről: Bódog úgy döntött, elkél az erősítés a védelemben, húzott is egy nagyot a vezetőedző, az USA-ból hazavágyódó Baráth Botond akadt a mester horgára, ő pedig óriási segítségére lehet majd a klubnak, nem hiába válogatott a tar játékos.

Még egy védő érkezett, a bal oldalra Tamás Krisztián, aki a Vidi kötelékébe tartozott, de kölcsönben a Zetét erősítette, remek teljesítményt nyújtva.

Nagy Sándor is csatlakozott a csapathoz, ő kapusként bevethető és a kieső Debrecenből érkezett, míg Kesztyűs Barna és Davide Lanzafame már tavaly is a Honvédban játszott, de csak kölcsönben. Most véglegesen piros-fekete mezt húznak magukra.

Említsük még meg Tóth-Gábor Kristófot, aki Szombathelyről jött, gyakorlatilag ő volt az, aki benntartotta a Haladást a másodosztályban. Hogy aztán meg tudja-e ugrani ezt a lécet… Az a jövő zenéje.

Két játékos „bemutatásával” maradtam adós: Zsótér Donát tudását nem nagyon kell ecsetelni, ha megy neki a játék, akkor nagyon megy és ezek miatt vezére is lehet a csapatnak, valamint jött egy légiós, Boubacar Traoré.

Összefoglalás

Jól fest mindkét gárda, meg kell hagyni. Nem is merek a kimenetelre tippelni, mert félek, hogy nagyon megégnék, egyelőre ez számomra totálisan háromesélyes találkozó. Egy dolgon viszont megakadt a szemem: Az előző találkozóikra. Utolsó tíz mérkőzésük úgy ért véget, hogy azokon mindkét csapat szerzett gólt.

A támadókkal most sincs gond, hiszen a hazaiaknál ott vannak az új fiúk (plusz Vanecek), míg a Honvédnál a Lanzafame – Ugrai kettős lehet a mi nyerőemberünk.

Ugrainak tavaly nagyon ment, pontrúgásai életveszélyesek voltak, mellette is szépen rugdosta a gólokat, míg Lanzafame az utolsó harmadban már kiesett sérülés miatt, de idén újra nagyot szólhat az olasz.

Menjünk biztosra. Nagyjából biztosra. A két csapat nagy hangsúlyt fektet a támadásokra, a megerősített védelemnek még össze kell szoknia. Úgy gondolom, mindkét csapat szerez gólt.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső