Real Betis – Cadiz: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 18.
Real Betis
Teljesítmény:
D N V N V
  • Benito Villamarín
  • Augusztus 20. 21:00
Nézd élőben itt:
QuickWin
Cadiz
Teljesítmény:
D N N V V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát magunk mögött hagyva indulunk neki a hétvégi meccseknek, péntekkel indítunk, de remélhetőleg ma még jut idő egy-két szombati találkozóra is. Majd kiadja…

Egy La Liga meccset kinéztünk péntek estéről, a Real Betis – Cadiz mérkőzést este 9 órától rendezik.

Ha régebb óta követtek bennünket, akkor bizonyára tudjátok, hogy a Real Betis elmúlt szezonja jól sikerült, ám előtte a középmezőnybe kapaszkodtak. Pedig a játékosaik erejét tekintve nem ott volt a helyük és ezt többször megemlítettük. Most végre kijött a lépés, a kérdés az, hogy ezt fent tudják-e tartani, vagy úgy járnak, mint jópár középcsapat, akik a nemzetközi porondra kilépve hazájuk bajnokságában visszaesnek.

Van is konkrét példánk, két évvel ezelőtt az Espanyol együttese elindulhatott az Európa-ligában – a Fradival voltak egy csoportban -, ám a keret nem volt elég bő, így a játékosok a dupla terhelés hatására erőteljes zuhanásba kezdtek, végül ki is estek az elsőosztályú bajnokságból.

A Cadiz újoncként szerepelt a tavalyi esztendőben, és az újoncok közül ők hozták a legjobb teljesítményt, a 12. helyen zártak. Egy hasonló idénnyel most is kiegyeznének…

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Mallorca – Real Betis

A Mallorca hosszú ideje liftezik az első és a másodosztály között, most ismét sikerült felverekedni magukat a legjobbak közé. A nyitófordulóban a szigetlakókhoz utazott a sevillai együttes, ám a zöld-fehérek az esélyek ellenére nem tudtak három ponttal távozni Palma de Mallorcáról.

Manuel Pellegrini ebben az összeállításban küldet pályára az övéit:

Rui Silva – Montoya, González, Ruiz, Moreno – Akouokou, Canales – Rodri, Fekir, Ruibal – Iglesias

Érdekes első félidőnek lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak a Son Moix Stadionba, mostani nevén a Visit Mallorca Estadiba. Ugyanis a labda többnyire a vendégeknél volt, az első félidőben a labdabirtoklás 66-34% volt a Real Betis javára, ám az eredmény 45 percnyi játékot követően 1-0 volt a pirosmezeseknek. A Betis a kaput sem találta el, a Mallorcának viszont a gól előtt is volt egy nagy helyzete, amit Jordi Mboula hagyott ki a 23. percben.

Két perccel később viszont már a társ nem hagyta ki a maga lehetőségét, Daniel Rodriguez parádés mélységi passzát az arcmaszkban játszó Brian Olivan értékesítette. Hiába mozdult ki Rui Silva, a balbekk szépen rúgta el mellette a játékszert.

Igazi helyzet nem is volt több, nézzük a folytatást!

Ott már egy sokkal agilisabb és támadóbb szellemű Betist láthattak a nézők, gondolom Pellegrinitől megkapták a magukat az első félidő miatt. Az első negyedóra róluk szólt, és az 59. percben Juanmi révén össze is jött az egyenlítés. Nabil Fekir beívelt egy szabadrúgást, ami elég hosszúra sikeredett, Juanmi azonban rástartolt, és az alapvonal előtt középre fejelte. A Mallorca portása felemelte a kezét, és a fejes Reina kezén irányt változtatva a kapuban kötött ki. Egyesek öngólnak írták, volt, aki Juanminak adta a gólt. Mi inkább az első felé hajlunk, hiszen, ha a portás nem ér bele, akkor ez a labda kapu közelébe se szagolt volna.

A hátralévő időben is csak a zöld-fehéreknek voltak helyzetei, Nabil Fekir az oldalhálót találta el, Borja Iglesias meg a labdát sem, a hosszabbításban pedig a veterán Joaquin bombázott nem sokkal fölé.

Közel volt a győzelemhez a Betis, ám a Mallorca jól tartotta magát. Egy ponttal utaztak haza Fekirék.

Előző 5 meccs eredménye
2021.02.28.La Liga
cadiz
0:1
real betis
La Liga
2020.12.23.La Liga
real betis
1:0
cadiz
La Liga
2020.08.22.Barátságos Mérkőzés
real betis
1:0
cadiz
Barátságos Mérkőzés
2017.11.30.Spanyol Kupa
real betis
3:5
cadiz
Spanyol Kupa
2017.10.24.Spanyol Kupa
cadiz
1:2
real betis
Spanyol Kupa
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Cadiz – Levante

Régen a Levante közismert neve az volt, hogy a kisebbik valenciai csapat. Ez mára talán már nem biztos, hogy így van, a Valencia visszaesése mellett a Levante is fejlődött. Ők utaztak a Cadiz otthonába, a sárgamezesek pedig ugyanolyan eredményt játszottak, mint mostani ellenfelük, a Real Betis. Azaz a meccs végeredménye 1-1 lett.

A Cadiz az alábbi csapattal szállt harcba:

Ledesma – Akapo, Haroyan, Fali, Espino – Alarcón, Jonsson – Sanchez, Fernandez, Lozano – Negredo

A hazaiak nem a győzelemhez, sokkal inkább a vereséghez álltak közel, de haladjunk időrendben. Ezen a mérkőzésen a vendégeké volt az első félidő, határozottan jobban játszottak, és ez bizony helyzetekben is megmutatkozott. Jorge De Frutos, a Real Madrid nevelésének lövését Ledesma tolta ki, majd Campana szabadrúgása landolt az oldalhálóban. Végül nem maradtak gól nélkül a Turia-partiak, Gonzalo Melero passzolt a tizenhatoson belül álló José Luis Moralesnek, a csapatkapitánynak, aki az átvétel után úgy csavart a bal felsőbe, hogy Ledesma csak állt és nézte. Mindenki csak állt és nézte.

A második félidő közepén jelentkezett először a Cadiz valami veszélyessel, Haroyan fejesét kellett védenie Aitor Fernándeznek.

A 86. percben Morales eldönthette volna a meccset, Alfonso Espino eladott labdájával nyargalhatott egészen a kapuig, de nem volt túl pontos, gurítása a kapufáról az alapvonalon túlra került. Espinoból nem negatív, hanem pozitív hős lett, a 97. percben még egy utolsó beadással kísérletezett a Cadiz, a balbekk megelőzte Clercet, és kis hezitálás után a jobb felsőbe lőtt. Az egész kispad együtt ünnepelt a gólszerzővel. Az öröm érthető volt, egy vesztett mérkőzést hoztak vissza.

Összefoglalás

Nyilván, amíg a Cadiz a La Liga 2-ben sínylődött a bajnokságban nem találkoztak, a kupában azonban igen. 2017-ben a Betis az első mérkőzést a Betis nyerte 2-1-re idegenben, a visszavágón Sevillában, a Benito Villamarinban viszont a kiscsapat 5-3-ra győzött.

Azóta még háromszor futottak össze. Egyszer egy barátságos mérkőzésen (1-0-s Betis siker), majd ez az eredmény lett a sláger, a tavalyi bajnokság mindkét meccse 1-0-s sevillai sikerrel ért véget.

Ami az átigazolásokat illeti: A Betis Juan Mirandát megszerezte a Barcától, de Emersont eladták a gránátvörös-kékeknek. Ingyen szerezték meg Rui Silvát és Youssouf Sabalyt, az egykori Granada kapus nagy fogás volt véleményünk szerint.

A Cadiznál nagyobb volt a játékosmozgás. Érkezett Tomás Alarcón, Santiago Arzamendia, Jeremias Ledesma, Alvaro Jimenez, Martin Calderón, Varazdat Haroyan, Milutin Osmajic, valamint kölcsönben a Real Madrid belső védője, Victor Chust.

Egyik csapatnál sem lesznek hiányzók, sem sérültjük, sem eltiltottjuk nincs a csapatoknak.

A tavalyi szezonból kiindulva idén sem lesz könnyű dolga a Betisnek, ha nyerni akarnak a Cadiz ellen. Azonban mi őket favorizáljuk. Szimpatikus az odds, látunk benne értéket, a Betist pedig egész egyszerűen jobb csapatnak gondoljuk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső