Sevilla – Elche: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2023 január 27.
Sevilla
Teljesítmény:
V N N V N
  • Ramón Sánchez-Pizjuán
  • Január 28. 18:30
Nézd élőben itt:
Joker8
Elche
Teljesítmény:
D D V V V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Talán, de csak talán kezd helyre rázódni az élet a spanyol bajnokság tavalyi negyedik helyezettjénél. A Sevilla nagyon elszúrta ezt az idényt, és bár kedvelem Julen Lopeteguit, azért az ő felelősségét nem szabad elfelejteni ebben a borzalmas szezonban. Ő volt az, aki a nyáron két stabil kezdő védőjétől is megvált, hogy a helyükre fele olyan jókat se hozzon, valamint saját nevelésekkel töltse fel a hátsó alakzatot. Nem igazolt csatárt, pedig arra is nagyon nagy szükség lett volna. És most Jorge Sampaoli ebből a keretből próbálja meg kihozni a maximumot. Nyilván tart a téli átigazolási időszak, így erősíteni tudott az argentin, de azért ez nem az igazi, télen kevesebb a mozdítható játékos, aki valóban segíteni tud.

De a korábban is a Sevillánál dolgozó Sampaoli tudja, mi a helyzet a csapatnál, érti a játékosok nyelvét, így legalább már annyit elértek, hogy elhagyták a kiesőzónát. Kupát mondjuk idén sem fognak nyerni, de az szerintem Rafa Mirék számára amúgy is másodlagos volt.

Ellenfelük az az Elche, akikről én már hetekkel ezelőtt lemondtam. A Pablo Machín által irányított együttes a tavalyihoz képest szintén sokat esett vissza, ami miatt már most, féltávnál ki lehet jelenteni, hogy nem fognak bennmaradni az első vonalban.

Hamarosan kifejtem, hogy ezt miből gondolom. Sportfogadás szempontjából hálás mérkőzés, és ezzel a bukmékerek is így vannak: A Zulabetnél 1.55-öt fizetnek a hazaiakra, 7.10-et a vendégekre, 4.20-at a döntetlenre.

Jöjjön a Sevilla – Elche találkozó!

Sevilla

Ez lesz egy héten belül a harmadik mérkőzése a Sevilla csapatának. Jorge Sampaoli amúgy sem tud egy túlzottan bő kerettel dolgozni, hát meg még most ez is keresztbe tesz az argentinnak.

A múlt hét szombatján – még leírni is fura – kiesési rangadót rendeztek a La Ligában, melyen a Sevilla hazai pályán fogadta a Cádiz csapatát. Az utolsó előtti helyen álló kiscsapat becsülettel küzdött, és nagyon meg tudta nehezíteni a Sevilla dolgát, ám végül az andalúzok nyertek 1-0-ra, a győztes gólt Ivan Rakitic tizenegyesből szerezte a mérkőzés végén.

Fontos siker volt ez, mert így végre egy nagyon picit el tudtak távolodni – ideiglenesen – a kiesőzónától. 18 pontjuk van, a legjobb kieső Real Valladolidnak meg 16. Szóval nagyon hátra dőlniük nem kéne.

A hétközben volt még egy mérkőzésük, szerdán a Király Kupa negyeddöntőjében az Osasuna csapatához látogattak. Mi is írtunk a mérkőzésről, méghozzá azt, hogy mindkét csapat a hálóba fog majd találni. Egy jó ideig kellett izgulnunk, 70 percig gólt sem láttunk, ekkor szerezte meg a hazai csapat a vezetést. De még mindig kellett egy találat nekünk. Nem siették el a vendégek, Youssef En-Nesyri a 94. percben egyenlített, így jöhetett a hosszabbítás, amely alatt az Osasuna rúgott még egyet, a Sevilla így kiesett.

De számukra inkább fontos a bajnokság, jó lenne legalább a középmezőny közepére odaérni, ha már ez a szezon el van szúrva, legalább ne kelljen már amiatt izgulniuk, hogy kiesnek-e egy ilyen kerettel, ami a Tranasfermarkt szerint 230 millió eurót ér, a La Ligában ők ezáltal a nyolcadik legértékesebb együttes.

Maradjunk annyiban, hogy ez a meccseken, a tabellán nem látszik…

Csak nemrég, a hónap elején szerezték meg első hazai győzelmüket a Getafe ellen, amit rögtön követett a második. Most céljuk egyértelműen az, hogy meglegyen a harmadik.

Egyébként a két siker mellett három döntetlenjük és négy vereségük van.

Minő meglepetés, három nap alatt nem változott semmi, nem csatlakozott hozzájuk senki, nem igazolt el senki.

Sampaoli az Osasuna ellen szinte egyáltalán nem pihentetett, ránézésre az a csapat megállná a helyét a hétvégi találkozón is.

Öt sérült van, mind az öten az amerikai kontinensről. Hiányzik a mexikói Jesús Corona, az argentin Papú Gómez, valamint három brazil, Fernando Reges, Marcao és Alex Telles.

A várható kezdőcsapat:

Bono – Montiel, Nianzou, Badé, Acuna – Gudelj, Rakitic – Lamela, Joan Jordán, Ocampos – En-Nesyri

Egymás elleni meccsek:

Idén még ez a két csapat nem találkozott egymással a bajnokságban. Így igazán friss meccsük nincs, csak a tavalyiak. Azokon az akkor még élcsapatnak mondható Sevilla négy pontot szerzett, míg idegenben, az akkor még középcsapatnak mondható Elche egy pontot megtartott, idegenben 2-0-ra kikaptak. De az még egy viszonylag másik csapat volt…

Az utolsó öt mérkőzés mérlege: Három sevillai siker, egy vendéggyőzelem és egy döntetlen.

A Ramón Sánchez Pizjuánban egyhuzamban négyet nyertek meg a piros-fehérek, az ötödik meccs – ami, teszem hozzá 2001-ben, a másodosztályban volt – döntetlennel ért véget. Ebben a stadionban az Elche még nyeretlen, legjobb eredményük a döntetlen. Abból sem olyan sok van.

Előző 5 meccs eredménye
2022.02.11.La Liga
sevilla
2:0
elche
La Liga
2021.08.28.La Liga
elche
1:1
sevilla
La Liga
2021.03.17.La Liga
sevilla
2:0
elche
La Liga
2021.03.06.La Liga
elche
2:1
sevilla
La Liga
2015.03.15.La Liga
sevilla
3:0
elche
La Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Elche

Most már egyértelmű, Pablo Machín nem tud csodát tenni az Elche együttesével. Hiába az edzőváltás, hiába az új igazolások, az együttes továbbra is nyeretlenül az utolsó helyen szerénykedik.

Vannak időnként biztató jelenetek, biztató meccsek, de győzelem nélkül nem lehet kiharcolni a bennmaradást. Az Elche lemaradása egyre nagyobb, mert az előtte levő riválisok is azért, ha nem is gyakran, de elkezdtek pontokat szerezni.

Az Elche a hétvégén legalább egy döntetlent kiharcolt egy nehéz pályán. Mondjuk úgy, ugyanazt az eredményt érték el az Osasuna ellen, mint a Sevilla, csak itt nem volt hosszabbítás. Hazai pályán játszottak, és Chimy Avilá góljával a pamplonaiak szerezték meg a vezetést.

Aztán egy óra elteltével José Angel Carmona egyenlített. Hogy érdekessé tegyem a gólt, Carmona pont a Sevillából érkezett kölcsönbe. Mókás egybeesés, de jelentősége azért különösebben nincs.

Ha már szóba került a védő, elvileg játszhat saját csapata ellen. Ahogy játszhat talán Pol Lirola is, aki betegeskedett a közelmúltban. Viszont biztosan nem játszhat Jony Alamo, John Chetauya, Alex Collado és Nicolas Mercau.

A várható kezdőcsapat:

Badía – Palacios, Bigas, Roco – Carmona, Gumbau, Mascarell, Guti, Clerc – Milla, Boyé

Tippelde

Álomfocira ne számítsunk a Sevillától, győzelemre már lehet. A piros-fehérek előtt fog állni a La Liga leggyengébb csapata, ez egyszerűen a nagybetűs Kötelező Győzelem számukra. Ha nem nyernek… Ezt el sem tudom képzelni.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
Joker8
Oddsok: 1.53 Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: 1.51 Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Ivibet
Oddsok: 1.55 Bónusz: 52,000Ft

Az Elche útja folytatódhat a másodosztályba, és tényleg csak magunkat tudnánk ismételni, hogy miért. Szóval nem tesszük. Nyerni fog a hazai csapat és pont.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
Joker8
Oddsok: 1.53 Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: 1.51 Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Ivibet
Oddsok: 1.55 Bónusz: 52,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső