Torino – Empoli: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 december 01.
Torino
Teljesítmény:
V N V N V
  • Stadio Olimpico di Torino
  • December 02. 18:30
Nézd élőben itt:
20BET
Empoli
Teljesítmény:
N V D N V
Torino
Mindkét fél szerez gólt: Igen1.74
Empoli
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Úgy gondoltam, hogy elugrunk Olaszországba is, habár a héten már nagyon sok olasz mérkőzéssel foglalkoztunk, nem lehet megunni a Serie A-t. A Torino – Empoli meccs után jön majd a Lazio – Udinese, aztán magunk mögött hagyjuk ezt a fordulót. Látva az élvonal eddigi történéseit talán egy kicsit bátrabban jelenthető ki, hogy a Torinonak idén nem lesznek kiesési gondjai, nem fog a fejük felett lebegni Damoklész kardja, úgy, mint az elmúlt években szinte folyamatosan.

Véleményünk szerint ők is nagyot léptek előre, jobbak, mint tavaly voltak, emellett van legalább három rosszabb csapat náluk. És ezt most már tényként közlöm, a Cagliari és a Salernitana búcsúzni fog majd.

Az Empolinak – mint újoncnak – viszont jó esélye van kiharcolni a bent maradást, legalábbis eddig úgy tűnik, hogy megragadhatnak a legjobbak között. Alessio Dionisi rakta le az alapokat, Andreazzoli meg tökéletesítette azt.

Azt szeretem a Serie A-ban, hogy még egy ilyen alsóházi meccs is simán tartogathat érdekességeket és izgalmakat, no meg egy kis pénzt, amit aztán bezsebelhetünk…

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

AS Roma – Torino: 1-0

G.: Abraham

Az esélyek nem a bikák mellett szóltak, és végül be is igazolódott a bukik sejtése: Az AS Roma nyerte a találkozót. De, aki látta a mérkőzést az tudja, hogy a vendégek jobban játszottak, és legalább egy pontra rászolgáltak volna. Ez a Torino már valóban nem az, mint amelyik tavaly az utolsó előtti fordulóig imádkozhatott a bennmaradásért. Mondom ezt úgy is, hogy most üres kézzel távoztak a Stadio Olimpicoból.

A kezdők:

AS Roma:

R. Patricio – Mancini, Smalling, Ibanez – Diawara – Karsdorp, L. Pellegrini, Mkhitaryan, El Shaarawy – Zaniolo, Abraham

Torino:

Milinkovic-Savic – Djidji, Bremer, Buongiorno – Singo, Lukic, Pobega, Vojvoda – Praet, Brekalo – Belotti

Nyíltsisakos összecsapást hozott a két együttes bajnoki meccse, mint láthatjátok a Roma kifejezetten támadó csapattal lépett pályára, amire majdnem ráfaragtak, mert azért néha-néha idegenül mozogtak a srácok, a Torino pedig többször majdnem ki tudta ezt használni. A lényeg a „majdnem” szón van…

Az első két alkalommal ők okoztak zűrt Rui Patricio kapuja előtt, a portugált rendesen megdolgoztatták. Először egy jobboldali beadás után a Leicestertől megszerzett Dennis Praet csukafejesét kellett fognia a kapusnak, majd egy szöglet utáni kavarodás végén Alessandro Buongiorno talált be kis híján, végül a labda szögletre pattant a bevetődő védőknek – és Patricionak – köszönhetően.

A Roma sem tétlenkedett, saját térfelükről indult az akció, Henrikh Mkhitaryan jól passzolt a tizenhatoson belül álló Tammy Abrahamhez, aki fordulásból lőtt a kapu bal oldalába. A kulcsmozzanat az volt, hogy az örmény passzát a befutó Nicolo Zaniolo átlépte, ezzel pedig egy védő figyelmét máris elvonta a későbbi gólszerzőről.

Még az első félidőben tizenegyeshez jutottak a farkasok, azonban ebből végül nem lett semmi. Nem azért, mert nem történt szabálytalanság, hanem azért, mert még az akció kezdetén Abraham lesről futott vissza, a szemfüles VAR pedig ezt is észrevette.

Az első játékrészre még két lehetőség maradt, Carles Perez szögletét a nagyon aktív Tammy Abraham fejelte rá – Vanja Milinkovic-Savic meg védett – a másik oldalon pedig Nenad Lukic fejese szállt mellé.

A második félidőben nagy fölénybe kerültek a vendégek, érdekes volt látni, hogy az esélyesebb, a táblázaton előrébb álló házigazda beszorul szinte egész végig. 73 százalékos labdabirtoklás mellett a kapura azonban nem voltak veszélyesek a bikák, egyedül Josip Brekalo távoli lövését tudnám megemlíteni, amit a vetődő Rui Patricio nagy nehézségek árán végül megfogott.

A Roma próbált kontrázni, kétszer ez sikerült is nekik, de sem Stephen El Shaarawy, sem pedig Nicolo Zaniolo nem tudta begyötörni a másodikat.

Így is sikerült azonban három ponttal gazdagodni José Mourinho legényeinek. A Torino drukkerei azzal vigasztalhatják magukat, hogy ilyen játékkal idén valóban nem lesz probléma, sima ügy lesz a bent maradás kivívása.

Előző 5 meccs eredménye
2019.05.19.Serie A
empoli
4:1
torino
Serie A
2018.12.26.Serie A
torino
3:0
empoli
Serie A
2017.02.05.Serie A
empoli
1:1
torino
Serie A
2016.09.18.Serie A
torino
0:0
empoli
Serie A
2016.05.15.Serie A
empoli
2:1
torino
Serie A
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Empoli – Fiorentina: 2-1

G.: Bandinelli, Pinamonti ill. Vlahovic

Közel járt az újabb győzelemhez Vincenzo Italiano együttese, a Fiorentina egészen a 87. percig vezetett, aztán kaptak két olyan gólt, amit könnyen elkerülhettek volna. Az Empoli a bajnokság harmadán túl úgy tűnik, hogy itt maradhat a legjobbak között. A Fiorentina pedig nem tud túllépni saját árnyékán…

A kezdők:

Empoli:

Vicario – Stojanovic, Tonelli, Luperto, Parisi – Zurkowski, Ricci, Henderson – Di Francesco – Cutrone, Pinamonti

Fiorentina:

Terracciano – Odriozola, Milenkovic, Martinez Quarta, Biraghi – Bonaventura, Torreia, Duncan – Callejon, Vlahovic, Saponara

A szakadó esőben lejátszott mérkőzés első félidejében gól nem született, a csapatok leginkább távolról próbálkoztak, a csúszós, vizes labda nem egyszer tréfálta már meg a portásokat.

A Fiorentina kezdett veszélyesebben, Cristiano Biraghi legalább 25 méterről döntött a lövés mellett, majd Ricardo Saponara szintén a tizenhatoson kívülről próbálta átverni Vicario kapust. Sikertelenül, a kapuvédő mindkét esetben hárított.

Így tett Pietro Terracciano is, őt Patrick Cutrone tette próbára a félidő közepén. Lüktetett a meccs egyébként, még ha a nehéz talaj miatt a játék nem lehetett folyamatos és pörgős, illetve emiatt sok volt a pontatlanság is.

A violák egyszer nagyon közel kerültek a gólhoz, Giacomo Bonaventura beadása pattant meg Parisin, az Empoli játékosán, a labda pedig Vicario feje felett a felsőkapufát találta el. Onnan a gólvonal elé pattant, így végül az Empoli megúszta.

Ahogy megúszták Dusan Vlahovic fejesét is, a szerb csatár a félidő végén egy baloldali beadásra robbant be, nem sokkal ment mellé a próbálkozás.

A szünetet követően aztán csak góllá érett a vendégek fölénye, egy tetszetős akciót vezettek a violák, José Maria Callejon a jobbszélen kapott labdát, bepasszolt labdája épp jó volt Dusan Vlahovicnak, aki becsúszva lőtt a kapuba, 0-1.

Nem sokkal ezt követően újabb gólhelyzet alakult ki Vicario kapuja előtt, mivel Ricci saját térfele közepén szórta el a labdát. Giacomo Bonaventura jutott lövőhelyzetbe, és nem is tétlenkedett, ám fölé durrantott. Szúrós tekintetek pásztázták a középpályást, aki akár passzolhatott is volna, hárman voltak a lilák a tizenhatoson belül.

És a hanyagság (vagy hívjuk önzőségnek, vagy aminek akarjuk) megbosszulta magát. Az Empoli az egész második félidőben alig jutott el Terraccianoig, a 87. percben mégis egyenlítettek. A Dragowskit helyettesítő portás egy jobboldali beadásra mozdult ki rosszul, nem tudta elütni a labdát, ami Filippo Bandinelli elé került, ő meg az üres kapu közepébe passzolt, 1-1.

Lendületben maradtak a hazaiak, megzavarodtak a vendégek. Ennek eredményeképp a 89. percben a győzelmet jelentő gólt is megszerezték, Andrea Pinamonti egy újabb védelmi hibát használt ki, a második találat (részben) Álvaro Odriozola lelkén szárad.

Ne szépítsük, nyerhető meccs volt ez a Fiorentinának, mégis üres kézzel tértek haza Firenzébe.

Összefoglalás

A két mester közül inkább Ivan Juricnak van oka az aggodalomra, mivel sérülések terén elég csehül állnak a bikák. Négy fontos játékosuk is kiesett Cristian Ansaldi, Andrea Belotti és Rolando Mandragora után kiesett Koffi Djidji is. Mellettük egyébként még Ricardo Rodriguez és Simone Verdi szorult pályán kívülre.

Djidji a védelem talán legfontosabb tagja, így pótlása problémákat okozhat David Zimának van a legnagyobb esélye arra, hogy kezdőbe kerüljön, az AS Roma ellen is ő lépett pályára, amikor a védő megsérült.

A vendégeknél csak Szymon Zurkowski nem léphet pályára, itt inkább az a kérdés, hogy a Fiorentina ellen remekül beszálló Nedim Bajrami megkapja-e a lehetőséget a kezdőben, vagy marad Liam Henderson?

Sanabriával, Praettel és Brekaloval ez egy igencsak kemény támadó csapat lesz, nehezen tudom elképzelni, hogy ne találjanak be a hálóba a hazaiak. Az Empolit sem szabad lebecsülni, az idegenbeli tabellán a hatodik helyet foglalják el, négy győzelemmel és két vereséggel. Nem igazán van olyan meccs, hogy ne találnának a hálóba, így részünkről megy a pénz arra, hogy mindkét együttes betalál.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
20BET
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet
Casinia
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső