Újpest – Zalaegerszeg: Fogadási Tippek és NB1 Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2020 december 22.
Újpest
Teljesítmény:
N D V D D
  • Szusza Ferenc Stadion
  • December 23. 18:00
Nézd élőben itt:
QuickWin
Zalaegerszeg
Teljesítmény:
N N V N V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Látogassunk el egy kicsit a magyar első osztályú bajnokságba is, szerdán kora este egy várhatóan jó összecsapás kerül megrendezésre, az Újpest – Zalaegerszeg. A lila-fehérek idénye eddig nem az elképzelések szerint alakul, a tavalyi rossz szezont úgy néz ki, egy újabb követi, már azok a hangok is egyre csak erősödnek, miszerint Predrag Rogant hamarosan menesztik. Nem zörög a haraszt, tartja a mondás, mindenesetre a szerb vezetőedző nem adja könnyen a bőrét, a hétvégén ugyanis az Újpest nyerni tudott a szintén gyengélkedő Honvéd ellen.

A Zalaegerszeg pedig nagyjából ugyanazt hozza, amit tavaly, kissé hektikusak, de bármikor képesek egy jó eredményre.

Egyébként ezt a meccset a 11. fordulóból pótolják, ekkor volt ugyanis nagy gond az Újpestnél, a Zalaegerszeg pedig sportszerű és korrekt módon belement a halasztásba, pedig már biztos ők is tömnék magukba a bejglit és pihennének.

Nézzük, mire lehet számítani a találkozón!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Újpest – Budapest Honvéd

Kérem, hogy ne sértődjenek meg az Újpest és Honvéd fanatikusok, de sajnos a csapataik idén nagyon gyengén szerepelnek. Ez a Honvéd részéről már edzőváltásban is megmutatkozott, Bódog Tamás helyét újfent Pisont István foglalta el, ahogy meg fentebb említettem, Predrag Rogan alatt is eléggé inog a kispad.

Tény, nem nagyon vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy mindkét együttes ennyire a táblázat alján szerepeljen. Ezúttal egyébként nagyon jó meccset játszottak, sok helyzetet, lövést-védést és persze gólt láthattunk.

A Honvéd kezdett jobban, Balogh Norbert az ötödik percben egy szóló után lőhetett, Banai védett. Tegyük hozzá, hogy a labda minden bizonnyal az oldalhálóban kötött volna ki, de a magyar portás nem bízta a véletlenre a dolgot.

A 17. percben Hidi Patrik végzett el szögletet, az előre húzódó Baráth Botond pedig öt méterről mellé csúsztatott. Nagy lehetőség volt ez is.

A félidő legnagyobb helyzete azonban nem a Honvéd, hanem az Újpest előtt adódott, Zsótér ugratta ki egy szerelési kísérlet közben ellenfelét, Simon Krisztiánt, aki megpróbálta elhúzni a kifutó Tujvel mellett a labdát, vesztére, a kapus megállította Simont.

A fordulás után aztán végre gólokat is láthattunk, a 64. percben Onovo ugratta ki a Howard Wolowitz hasonmásverseny nagydöntősét, Giorgi Beridzét, a grúz pedig nagyon szép mozdulattal emelt a kapuba.

Kerek három perc múlva már jött az egyenlítés, a meccsen nagyon akaró Balogh Norbert Mezghrani lapos beadását lőtte kapásból Banai kapujába.

A 76. percben pedig megszületett az Újpest győztes találata, a csereként beálló Perosevic egy Antonov beadást vett át csodálatos mozdulattal, majd félfordulatból kilőtte a bal alsót.

Ezzel az Újpest visszatérése óta első győzelmét aratta, a Honvéd pedig továbbra is kiesőhelyen áll.

Előző 5 meccs eredménye
2020.06.23.OTP Bank Liga
újpest
2:1
zalaegerszeg
OTP Bank Liga
2020.02.15.OTP Bank Liga
zalaegerszeg
2:1
újpest
OTP Bank Liga
2019.10.26.OTP Bank Liga
újpest
0:0
zalaegerszeg
OTP Bank Liga
2017.03.01.Magyar Kupa
újpest
2:0
zalaegerszeg
Magyar Kupa
2017.02.11.Magyar Kupa
zalaegerszeg
1:4
újpest
Magyar Kupa
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Diósgyőr – Zalaegerszeg

Ha azt írtam a Honvédra és az Újpestre, hogy teljesítményük csalódást keltő, akkor mit mondjak a Diósgyőrre? A szezon előtt még azt ecseteltem, hogy mennyire jól erősítettek, de most, ha ránézünk a tabellára látható, hogy annyira mégsem. Hiszen 15 meccs alatt csak 10 pontot gyűjtöttek, ez pedig csak az utolsó helyre elegendő. Itt is volt már edzőváltás, Feczkó Tamás helyett Geri Gergely ült le a kispadra. A bemutatkozás nem sikerült jól, előbb 1-0-ra kikaptak az MTK-tól, aztán belefutottak egy nagy zakóba a Budapest Honvéd ellen (5-1), most pedig következett a Zete elleni hazai meccs. Spoiler: Ezen sem sikerült nyerni.

Merthogy a Zete parádésan kezdett, az egyre jobb formába lendülő Zimonyi Dávid góljával pedig már a 16. percben vezetést szereztek. A gól maga szépségdíjas volt, egy nagyszerű csel után Zimonyi elfektette a védőjét, majd az elvetődő Antal helyére lőtte a labdát.

A félidő vége előtt pedig Szánthó Regő is betalált. Ismét Zimonyit kell dicsérni, aki sarokkal indította Lesjakot, középre ívelt, ott meg Szánthó teljesen üresen fejelhetett.

A szünet után sem vettek vissza a zaialaik, Zimonyi nagyon élt ezen a meccsen, két jó lövése is volt, mellette Könyves tekerése is gólt érdemelt volna, de egyelőre újabb gól nem született.

A 65. percben viszont igen, Babati centerezését a becsúszó Zimonyi lőtte kapuba, ez volt a támadó negyedik gólja ebben a szezonban. Nagy tehetséget fogott Boér Gábor együttese, Zimonyi sosem akadémián pallérozódott, hanem a megyeiből indult el, és azután került a Zalaegerszeg látókörébe, hogy másfél szezon alatt 100 gólt rúgott, a Magyar Kupában pedig két meccsen kétszer talált mostani csapatának hálójába.

De térjünk vissza a meccshez, mert egy gólról még be kell számolnom: A 77. percben Rui Pedro harcolt ki tizenegyest, amit Iszlai Bence értékesített, ezzel kialakítva az 1-3-as végeredményt.

Összefoglalás

Ez a tipp most végtelenül egyszerű lesz részemről! Már a tipp megírása előtt ezen morfondíroztam, és arra jutottam, hogy a legszerencsésebb döntés most az, ha arra fogadunk, hogy mindkét fél gólt szerez.

A Zete kezd újra formába lendülni, tavaly is nagyjából a szezon közepén kezdtek magukra találni, majd egy nagyon jó tavaszt futottak, ez most sem elképzelhetetlen. Ha Zimonyi pedig ilyen ütemben termeli a gólokat, akkor a Zetének jövőre is meg kell próbálnia majd csatárát pótolni, ahogy idén is így jártak Radó és Bobál távozását követően.

Az Újpest az újrakezdésük óta minden egyes meccsén rúgott legalább egy gólt, és továbbra is nagy szüksége lenne a jó eredményekre, egyrészt az edzőjük biztonsága érdekében, másrészt azért, hogy a telet ne a kiesőzónában töltsék.

A Zete idegenben egyáltalán nem rossz, három győzelmet már így is bezsebeltek, most még a forma is totálisan megfelelő, így adja magát a tipp: Mindkét fél szerez gólt.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső