Verona – Cagliari: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 10 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 29.
Verona
Teljesítmény:
V N D N D
  • Marcantonio Bentegodi
  • November 30. 20:45
Nézd élőben itt:
Ivibet
Cagliari
Teljesítmény:
D D V V V
Verona1.62
Döntetlen 4.29
Cagliari5.24
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Ígérem, ma már több olasz bajnoki nem lesz, a Verona – Cagliari csatával zárunk a Serie A-ban. Egyelőre legalábbis. Mindkét mérkőzésről olvashattatok ma már a blogon, de akinek az kimaradt – mert mondjuk az az adott mérkőzés nem érdekelte – annak álljon itt ismétlésként mindkét együttes korábbi találkozója. Nem árt feleleveníteni, mert egyikük sem brillírozott, egyikük sem tudott győzni, pedig papíron mindketten esélyesebbnek számítottak.

Mióta Eusebio Di Francescot elküldték a Veronától a csapat kis túlzással szárnyal, meglepi a nagyokat, hozza a „kicsik” elleni meccseket, és mindezt jó, élvezhető focival. Több nagyon jó játékos van a gárdánál, akik nem biztos, hogy jövőre is itt lesznek, így a szurkolóknak ki kell élvezni azt, amíg láthatják például Giovanni Simeonét vagy Antonin Barakot.

Az tuti, hogy a szombati meccset nem élvezték, a Sampdoria otthonában egy jó első félidő után kaptak ki 3-1-re, a Cagliari pedig az újonc Salernitanával nem bírt, sorra hagyták ki a helyzeteket, a végén meg beköszöntek a vendégek, ahogy az a futball nagykönyvében le van írva: A kimaradt lehetőségek előbb-utóbb megbosszulják magukat.

Előzetesen könnyű hazai győzelemre számítunk, de vessük bele bővebben magunkat a két csapat mindennapjaiba, mert lehet, hogy valamit kihagyunk…

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Sampdoria – Verona: 3-1

G.: Candreva, Ekdal, Murru ill. Tameze

Nem a hazai csapat volt a mérkőzés esélyese, hanem Igor Tudor együttese, akik öt mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. A Sampdoria célja a találkozót megelőzően az volt, hogy egy kicsit ellépjenek a kiesést jelentő pozícióktól, a Verona pedig a jó sorozatát folytatta volna. A meccs végén a genovaiak örülhettek.

A kezdők:

Sampdoria:

Audero – Bereszynski, Ferrari, Colley, Augello – Candreva, Thorsby, Ekdal, Verre – Caputo, Quagliarella

Verona:

Montipo – Casale, Dawidowicz, Ceccherini – Faraoni, Tameze, Ilic, Lazovic – Barak, Caprari – Simeone

Kiegyenlített első félidőt láthattak a Luigi Ferrarisba kilátogató nézők, helyzetből nem sokat, kaput eltaláló lövésből meg még kevesebbet.

Öt-öt kísérlet volt mindkét oldalon, de a hazai próbálkozások nem igazán tették próbára Montipot. Csak egy, amiről később ejtünk pár szót.

Egy gólt azért láthatott a javarészt Samp drukkerekkel teli stadion, de abban nem volt köszönet, ugyanis a Verona talált a hálóba a 37. percben. Maya Yoshida a 35. percben állt be Ferrari helyére, a japán védőnek pedig nem volt ideje bemelegedni, rögtön egy hibával indított, egy középre fejelt labdát röviden, középre vágott ki. Még mi is – a megyeiben – azt tanultuk, hogy középre nem szabadítunk fel, ő mégis megtette. Vesztére Adrien Tameze érkezett, lövése pedig még meg is pattant a frissen beállt játékoson. Az eldőlő Audero szomorúan vette tudomásul, hogy így már nem tud segíteni, a játékszer bepattogott a hálóba.

A lefújás előtt Francesco Caputo került helyzetbe a túloldalon, ekkor kellett védést bemutatnia a Verona portásának, lábbal hárította a közeli lövést.

A két esemény között még Federico Ceccherininek volt egy ígéretes lövése, a védő azonban 15 méterről fölé durrantott.

A fordulás után valami megváltozott, a Sampdoria lelkesebben jött ki a pályára, D’Aversa bizonyára tudott hatni rájuk. Gyorsan jött az első helyzet, Albin Ekdal megpattanó lövése nem sokkal a kapu fölött hagyta el a játékteret, aztán egy-két perccel később jött az egyenlítő gól. Egy baloldali beadást Ciccio Caputo csúsztatott meg, és bár a csatár kapura akart fejelni, pont így adott gólpasszt Antonio Candrevának, aki kiszorított szögből lőhetett. Ez is megpattant egyébként, szóval a sors visszaadta a hazaiaknak azt, amit az első játékrészben vett el tőlük.

A Verona nem játszott rosszul egyébként a fordulás után sem, egyszerűen a hazaiak javultak fel jelentősen. Olyannyira, hogy a 77. percben Candreva remek beadását Albin Ekdal csúsztatta a kapu jobb oldalába. Montipo ugyan vetődött, de esélye sem volt elérni a labdát.

Emil Auderonak a második félidőben is akadtak védései, véleményünk szerint a kapusnak hamarosan illene egy nagyobb csapatba igazolnia, tudása alapján kinőtte a Sampot…

A három pont sorsát a 91. percben döntötte el Roberto D’Aversa együttese, a csereként beálló Nicola Murru lapos lövése talált utat a kapuban.

Nem volt könnyű győzelem, a Verona mindig kemény ellenfél, ám most kénytelenek voltak fejet hajtani a Sampdoria előtt.

Előző 5 meccs eredménye
2021.04.03.Serie A
cagliari
0:2
verona
Serie A
2020.12.06.Serie A
verona
1:1
cagliari
Serie A
2020.11.25.Olasz Kupa
cagliari
2:1
verona
Olasz Kupa
2020.06.20.Serie A
verona
2:1
cagliari
Serie A
2019.09.29.Serie A
cagliari
1:1
verona
Serie A
Üdvözlő bónusz: 52,000Ft

Cagliari – Salernitana: 1-1

G.: Pavoletti, Bonazzoli

Hihetetlenül idegesítő tud lenni, ha az ember csapata az egész mérkőzést végig támadja, aztán a semmiből a mérkőzés legvégén az ellenfél rúg egy gólt. Ilyet általában a Football Managerben él át az ember, olyankor pedig veszélyben van minden elektronikai eszköz a közelben. Na most ezt élőben élte át Walter Mazzarri. Csapata nem tudta eldönteni a találkozót, sorra maradtak ki a helyzetek, aztán egy védelmi kihagyás miatt a 90 percig felépített tervük ment a levesbe. A Salernitana nem érdemelt pontot, de a foci sokszor igazságtalan játék.

A kezdők:

Cagliari:

Cragno – Caceres, Ceppitelli, Carboni – Bellanova, Nández, Marin, Grassi, Dalbert – Joao Pedro, Baldé

Salernitana:

Belec – Veseli, Gyömbér, Gagliolo, Ranieri – Coulibaly, Di Tacchio, Obi – Bonazzoli, Djuric, Gondo

Gól nem született az első félidőben, amíg a Cagliari közel állt hozzá, addig a Salernitana nem tudott semmit tenni az ügy érdekében, javarészt azzal kellett foglalatoskodniuk, hogy ne kerüljenek hátrányba. Dolgukat elvégezték, de ehhez az is kellett, hogy a hazaiak így célozzanak. Ott van például Nández lövése, amit 16 méterről eresztett meg, és ami legalább három-négy méterrel ment mellé. Vagy Keita Baldé ollózása, ami már közelebb volt, de még így sem mozdult meg Belec kapus vérnyomás az eset láttán.

Joao Pedro fejese már sokkal jobban sikerült, ekkor kellett a salernói kapusnak először játékba avatkoznia, a jobboldali szögletet követően tudott fejelni a brazil, Belec csak ütni tudott, fogni nem.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre kétségbeesettebben próbálkozott a Cagliari. El is jutottak az ellenfél kapujáig, de ott rendre rossz megoldásokat választottak. Egészen így volt ez a 73. percig, amikor a csereként beküldött Leonardo Pavoletti közelről be tudta végre venni a Salernitana kapuját. Kellett ehhez Joao Pedro harcossága is, aki egy elveszettnek hitt labdát szerzett vissza ellenfelétől.

Egészen nyugodt tempóban folytatódott a meccs, de a Salernitana rájött, ha akarnak valamit, akkor ideje lenne támadni is. Ennek megfelelően megnyomták a hajrát, és végül ki tudták használni a Cagliari védelmének elalvását. Zortea a 90. percben balról adott be, a középen levő játékosoknak esélye sem volt fejelni, viszont a hosszún leszakadt Nándezről a vendégek csatára, Federico Bonazzoli, és még azelőtt lőtt, hogy a labda lepattant volna. A lövésre nem számított Cragno, így a Salernitana ezzel a góllal egy pontot elrabolt a Sardegna Arénából.

A meccs egésze alapján több góllal kellett volna nyernie a hazaiaknak. Ez a találkozó megmutatta, miért ez a két csapat van a tabella alján.

Összefoglalás

Nem volt benne a levegőben egy 3-1-es zakó, de szerencsére egy olyan együttes látogat most a Marcantonio Bentegodiba, amelyik idegenben borzasztó teljesítményt nyújt folyamatosan. A Cagliari nem csak az összesített, de az idegenbeli tabellán is utolsó helyen szerepel, hat meccsből négyet elbuktak, a Lazio és a Sassuolo ellen tudtak egy pontot szerezni.

Ezzel szemben a Verona zsinórban öt meccset nyert otthon, áldozatul esett itt a Juventus, az AS Roma és a Lazio is…

Nézzük a hiányzókat!

A hazaiaknál hárman, Gianluca Frabotta, Martin Hongla és Nikola Kalinic fog hiányozni, a vendégektől egy kicsit többen. Nem lesz pályán Diego Godin, Diego Farias, Sebastian Walukiewicz, Paolo Faragó és Marko Rog sem.

Nagyon kétarcú csapat a Verona, hiszen hazai pályán tarolnak, idegenben viszont azon két csapat közé tartoznak, akik idegenben még nyeretlenek. A másik ilyen együttes a Cagliari…

Szóval nem kell megijedni a múltkori vereségtől, mert láthatóan a Bentegoditól távol már közel sem olyan hatékonyak…

Nem is szaporítanám a szót annyira. Joao Pedroék már a bajnokság harmadánál a Serie A legesélyesebb búcsúzói, idegenben szörnyen teljesítenek, míg a Verona tökéletes az utóbbi hetekben. Adja magát a hazai győzelem, ami elég jó oddson fut a fogadóirodáknál.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
Ivibet
Oddsok: Bónusz: 52,000Ft
22bet
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Világbajnokság Tippek és fogadási esélyek
Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső