Villarreal – Real Betis: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 február 11.
Villarreal
Teljesítmény:
D V D N D
  • Estadio de la Cerámica
  • Február 14. 21:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Real Betis
Teljesítmény:
V V N N D
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

És mára a Villarreal – Betis mérkőzéssel zárunk, holnap még reményeim szerint jön öt meccs, a jövő héttől pedig a bajnokságok mellett már a Bajnokok Ligájára és az Európa Ligára is koncentrálhatunk. A spanyol bajnokság 23. fordulójának egyik slágermeccse lehet ez, a Real Betis ugyanis végre úgy focizik, ahogy az elvárható tőlük. Ahogy a keret erőssége azt előre vetítené. Aki régóta olvas, bizonyára azt is látta már tőlem, hogy panaszkodom a Betis teljesítménye miatt. Tele vannak remek focistákkal, és mégis a középmezőny hátulján szoktak kullogni. Na, végre rám cáfoltak és már az európai kupaindulást érő helyeket ostromolják. A Villarreal pedig nagyszerűen kezdett, most sem állnak rosszul, szerintem kihozzák a maximumot, de azért csak meg kell említeni, hogy utolsó négy meccsükön ikszeltek, ezzel pedig szépen leszakadtak a negyedik helyezett Sevillától.

Jön az ötödik döntetlen zsinórban? Vagy megemberelik magukat a játékosok? Hamarosan kiderül…

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Elche – Villarreal

Ezt a döntetlent – cáfoljatok meg, ha nem így van – a Villarreal engedte ki a kezéből, ugyanis már a félidőben kétgólos előnyre tettek szert, köszönhetően a négy mérkőzés után visszatérő Gerard Morenonak. A spanyol válogatott csatárának duplája örömteli lehet, nélküle nem volt az igazi a támadójáték.

Az első gólnál – a 16. percben – Paco Alcacert ugratták ki két ember között, a támadó a jobb helyzetben álló Morenohoz passzolt, ő meg a jobb alsóba. Szép gól volt, és a találat legalább annyira Alcacer, mint Gerard Moreno érdeme.

Előtte is volt egy nagy helyzet, akkor viszont Moi Gomez az üres kaput nem találta el, csak a kapufát.

És a gól után is volt egy nagy helyzet, Manu Trigueiros futtatta meg Alcacert, akinek nem volt könnyű dolga, két védő üldözte, de így is eljutott a kapuig, ott azonban Badia megállította a csatárt.

A 36. percben ismét elaludtak a hazai védők, Gerard Morenora senki nem lépett ki, a támadó így senkitől sem zavartatva megnézte a jobb alsó sarkot, és okosan csavarta be a második gólját a Villarrealnak.

A második félidő tartogatott izgalmakat, de arra kevesen számítottak, hogy a kiesés elől menekülő Elche kiegyenlít. Pedig így történt, előbb Guido Carrillo fejelt, majd egy szabadrúgás után megszületett a második hazai gól is. Emiliano Rigoni lövése már gólt érdemelt volna, de a kapufáról kipattant a laszti, pontosan Lucas Boyé lábára, aki gyakorlatilag tudtán kívül szerzett gólt, és így egy pontot a csapatának…

Előző 5 meccs eredménye
2020.12.13.La Liga
real betis
1:2
villarreal
La Liga
2020.07.01.La Liga
real betis
1:5
villarreal
La Liga
2019.09.27.La Liga
villarreal
2:1
real betis
La Liga
2019.04.07.La Liga
real betis
3:3
villarreal
La Liga
2018.11.25.La Liga
villarreal
1:1
real betis
La Liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Real Betis – Barcelona

Deja vu érzésem volt, nem először lett ez a Betis – Barca meccs végeredménye, az előző 3-2 nem is olyan régen volt. Lionel Messi csak a kispadon kezdett, a Dembele – Griezmann – Braithwaite hármas próbálta meg feltörni a Betis védelmét. Ez nem sikerült, de a hazaiaknak igen: A 32. percben Emerson centerezését Borja Iglesias váltotta gólra. Tegyük hozzá, hogy ekkor már egy felforgatott védelemmel játszottak a vendégek, Araujót kellett lecserélni, nem hiszem, hogy a Barca játszott valaha a Mingueza – de Jong – Lenglet – Jordi Alba kvartettben.

Félidőben már változtatott Ronald Koeman, előbb Pedri lépett pályára, majd jött Messi és Trincao is, ők bizonyultak nyerő embereknek. Merthogy az argentin két perccel pályára lépését követően már egyenlített, amolyan Robbenes góllal.

Victor Ruiz pedig tíz perccel később öngólt vétett, így már a Barca vezetett, de a Betis belső védője javított, és a másik kapu előtt is betalált, 2-2 volt a meccs.

Végül Trincao három perccel a rendes játékidő vége előtt egy hatalmas gólt csavart Robles kapujába, ezzel a gránátvörös-kékek, ha nehezen is, de nyerni tudtak.

Összefoglalás

Ősszel, nem egészen két hónapja a Benito Villamarinban találkozott a két csapat, akkor 1-1-es döntetlennel végeztek. Jó otthon a Betis, ezt már többször bebizonyították, viszont most idegenben sem panaszkodhatnak, három meccsükön négy pontot szereztek, de többek között a Sociedaddal ikszeltek, míg a Levante ellen 4-3-ra kaptak ki. Mindegyik meccsükön mostanság rúgják a gólokat, ebben Sergio Canales jár az élen, ő már hét gólos.

Nézzük, ki nem lesz ott a pályán. Sanabria biztos, hogy nem, és nem sérülés vagy eltiltás miatt, hanem mert eligazolt Olaszországba. Rajta kívül Camarasa, Bartra és Dani Martin nem bevethető, de ők már régebb óta.

A Villarrealnál hosszabb a lista, a védők közül Pena, Mario Gaspar és Alberto Morena, a középpályások közül Vicente Iborra, Etienne Capoue és Francis Coquelin, míg a támadó szellemű játékosok közül Samu Chukwueze nem lesz ott a pályán minden valószínűség szerint.

Így is bombaerős a kezdője Unai Emerynek, és egyébként a La Ceramica az egyik hely a kettőből – a La Ligában persze – ahol a hazai csapat még nem szenvedett vereséget. A másik stadion egyébként a Wanda Metropolitano.

Döntetlenből viszont baromi sok van, összesen 12.

Azt gondolom, hogy a Betis idegenben is állni fogja a sarat, és legalább egy döntetlenre jók lehetnek. Sok gólra egyébként nem számítok, így kizárásos alapon egy 0-0 vagy 1-1 játszik nálam.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső