Werder Bremen – Schalke 04: Fogadási Tippek és Bundesliga Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 január 27.
Werder Bremen
Teljesítmény:
N V N D V
  • Weserstadion
  • Január 30. 15:30
Nézd élőben itt:
Joker8
Schalke 04
Teljesítmény:
V V V N V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Edzőt buktatott a Werder Bremen! A hétvégén a fővárosba látogattak, és nyílt titok volt, hogy az esetleges győzelmüket követően a Hertha BSC megválik Bruno Labbadiától. Négyet lőttek a brémaiak, szemben a Hertha 1 góljával, így a meccs után jött is a hír, felbontották Labbadia szerződését. Azóta már tudjuk azt is, hogy visszatért Dárdai Pali.

A Schalke pedig továbbra is nehéz helyzetben, sőt egyre nehezebb helyzetben. Fogynak a meccsek, de nem igazán nő a nevük mellett található pontszám. A Mainz és a gelsenkircheniek ádáz küzdelmet vívnak azért, hogy elkerüljenek a kiesőhelyekről, de teszik mindezt kevés sikerrel. Bár, a Mainz megverte a Lipcsét, és legalább három ponttal megelőzi Christian Gross csapatát, de ez még nagyon kevés az üdvösséghez.

A hétvégi meccsek után semmi jóra nem számítok – a Schalke szempontjából. Lehet esélyük a Werder ellen? Méghozzá idegenben? Vagy ez a 4-1-es győzelem félrevezető?

Derítsük ki, jöjjön a Werder Bremen – Schalke 04 beharangozója!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Hertha BSC – Werder Bremen

Az első húsz percben Schlager játékvezető két tizenegyest is befújt, mindkettőt jogosan tette, azonban csak az egyikből született gól. A 10. percben Schmidre csúszott rá nagyon csúnyán Mittelstadt, vita nem lehetett a büntető jogosságát illetően. Davie Selke, az egykori Hertha-csatár a jobb felsőbe lőtte a labdát, méghozzá nagyon pontosan, ezt egy kapus sem tudta volna kiszedni. Schwolownak sem ment.

Ebből már kitalálhatjátok, hogy a másik tizenegyest a Hertha rontotta el, a sérüléséből visszatérő Matheus Cunha megtorpant a lövés előtt, de ezzel nem verte át Jiri Pavlenkát, balra jött a labda, balra vetődött a kapus, és kiütötte a brazil labdáját.

A kihagyott tizenegyes után jött az újabb probléma a berliniek számára, Ömer Toprak ugyanis a 29. percben gólt fejelt, ezzel már 2-0-ra mentek a vendégek. Labbadiát valamennyire visszahozta Jhon Cordoba hosszabbításban szerzett gólja, újra nyílttá tette a találkozót a kolumbiai.

De nem sokáig, a fordulás után Leonardo Bittencourt varázslatos labdaátvétel után háromra növelte a vendéggólok számát, aztán Joshua Sargent egy torpedóval elsüllyesztette a fővárosi hajót, és vele együtt Bruno Labbadiát. A végeredmény tehát 4-1 lett a Werder Bremen javára.

Előző 5 meccs eredménye
2020.09.26.Bundesliga
schalke 04
1:3
bremen
Bundesliga
2020.05.30.Bundesliga
schalke 04
0:1
bremen
Bundesliga
2019.11.23.Bundesliga
bremen
1:2
schalke 04
Bundesliga
2019.04.03.Német Kupa
schalke 04
0:2
bremen
Német Kupa
2019.03.08.Bundesliga
bremen
4:2
schalke 04
Bundesliga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Schalke 04 – Bayern München

Legyünk magunkhoz teljesen őszinték, nem elvárható, hogy a Schalke a második bajnoki győzelmét majd a Bayern München ellen szerezze… Teljesen irreális lett volna, még akkor is, ha néha át tudja aludni a meccsei egy részét a bajor csapat.

Nagyon meggyőző volt a második félidőben a Bayern, de az elsőben azért a Schalke is életjelet adott magáról. Mark Uth helyzeténél Manuel Neuernek kellett védenie, a másik oldalon pedig Joshua Kimmich, Robert Lewandowski, valamint Serge Gnabry próbálkozásánál is a helyén volt Ralf Fahrmann.

A 33. percben született a félidő egyetlen gólja, Thomas Müller fejelte be Kimmich beadását. Müller egyébként minden gólöröme alatt úgy viselkedik, mintha mérges lenne a gólpasszt adó társra. Na jó, csak viccelek, de… Mindegy…

A fordulást követően tíz percen belül megszületett a második Bayern gól, két védő nézte tétlenül, ahogy Robert Lewandowskit Ralf Fahrmann és Ozan Kabak próbálja megszabadítani a labdától, de végül a lengyel jött ki győztesen az ütközetből. Christian Gross minden bizonnyal elbeszélgetett Becker és Nastasic fejével, hogy igenis ki kell segíteni a társakat…

Thomas Müller aztán a 88. percben is gólt fejelt, a pontot az I-re pedig David Alaba tette fel, a 90. percben az egész meccsen jól védő Fahrmann bevédte a – minden bizonnyal – nyáron a Real Madridhoz csatlakozó védő távoli lövését.

Sokkal jobban játszott a címvédő, elképesztően sokszor próbálkozott, az ilyen arányú győzelem sem túlzó, és említsük még meg Kimmichet, aki három gólpasszt osztott ki a mérkőzés során.

Összefoglalás

Nem tudom, van-e esetleg bármi, ami ki tudja rángatni, meg tudja menteni a Schalke együttesét a kieséstől. Negyedik edző próbálkozik, de nem jönnek a sikerek. A gyenge játékoskeret egy dolog, de a fejekben is óriási zűrzavar lehet.

Persze, könnyen beszélek, a Bayern Münchentől pedig nem szégyen vereséget szenvedni, de különösen a második gólon látszott, hogy a játékosok maguk is feladták ezt a meccset. Mintha nem tudnának küzdeni magukért, a társukért, a csapatért. Nem fogok egy Minden héten háború-szerű beszédbe belemenni, de az, hogy mit tudnak a játékosok, csak egy kis szelet az egész tortából. Szóval, ezzel nem lehet takarózni.

És most utaznak Brémába, ahol egy önbizalmát visszaszerzett, egyre jobb formába lendülő Werder várja őket. Szinte borítékolható a vereség. De – ahogy szokták volt mondani -, a labda gömbölyű.

Utolsó öt meccsükből négyet a Bremen nyert meg, viszont egy alkalommal épp a Weserstadionból hozta el a három pontot a Schalke.

Nem lehetetlen feladat, talán Klaas-Jan Huntelaar egy kicsit majd felpörgeti a brigádot, de ő is sérülten érkezett, szóval vajmi kevés esélyt látok arra, hogy már a hétvégén segíteni tudjon. Matthew Hoppe egyedül kevés, és azért az ő vállát is agyon fogja nyomni a súly, ha nem talál társra.

Kicsit talán most pesszimista vagyok a Schalke helyzetét illetően, de… Nézzünk rá a tabellára, nézzünk rá a rúgott és kapott góljaik számára. Aztán máris érthető lesz, hogy miért vagyok borúlátó. Ja, a Werder győzelmére számítok.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső