Argentína – Horvátország: Fogadási Tippek és Világbajnokság Előzetes

Olvasd el 10 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 12.
2022. december 13. kedd, 20:00 Lusail Stadium
Argentína
vs
Horvátország

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Négyen maradtak. A múlt héten lezajlott a katari világbajnokság mind a négy negyeddöntője, és nem mondom, voltak meglepetések. Kettő mindenképpen. Hiszen ki gondolta volna, hogy az egyre fáradó – és idősödő – horvátok megverik azt a Brazíliát, amelyik játszi könnyedséggel jutott el a legjobb nyolc közé.

Ki gondolta volna, hogy a Svájcnak hatot rúgó Portugália egyszer sem veszi be Marokkó kapuját? Minden világbajnokságon vannak meglepetések, minden világbajnokságon van egy csapat legalább, amelyik ellentmond minden egyes papírformának. Szóval igazából mégsem kéne meglepődnünk.

Kedden játsszák le az első elődöntőt, este 20:00-tól kezdődik majd az Argentína – Horvátország mérkőzés, majd egy nappal később, szintén este nyolctól jön a francia – marokkói meccs.

Mindkettőről fogunk beszélni, először a keddiről, majd holnap a szerdairól.

Horvátország tehát ott van megint a legjobb négy között, négy évvel ezelőtt még ezt az akadályt is meg tudták ugrani. Akkor Anglia volt az ellenfél, most Argentína. Nem mondom, hogy könnyebb lesz, mint négy évvel ezelőtt, de ha valamit bebizonyítottak Modricék, az a küzdeni tudásuk. Sosem adták fel, pedig többször is voltak már hátrányban ezen a VB-n. Konkrétan háromszor. Hiszen Kanada, Japán és Brazília is előnyt szerzett velük szemben. Mégis, most már mindhárom együttes a kanapé elől nézi a meccseket.

Argentína négy közé jutása sem volt könnyű. Majdnem kicsúszott a győzelem a kezük közül egy elképesztően parázs meccsen a hollandok ellen.

Lionel Messiék arra készülnek, hogy 1986 után ismét nyerjenek. És a jó hír, hogy Brazíliával nem kell foglalkozniuk már. De Horvátország is épp olyan kellemetlen ellenfél lesz.

A fogadóirodák Lionel Scaloni csapatára tették le a voksukat. A bet365 például 1.83-at ad Messiék győzelmére, és 5.00-t Modricékéra. A döntetlen 3.25 most, mikor a cikket írjuk.

Argentína

Volt azért kétség az argentin szurkolók részéről azt illetően, hogy a csapatuk odaérhet-e a döntőbe, esetleg tényleg a magasba emelhetik-e a trófeát? A dél-amerikai csapat jó része még nem is élt, amikor ezt a csapatuk utoljára megtette, 1986-ban győztek, amikor még olyan játékosok alkották a keretüket, mint mondjuk Diego Armando Maradona.

Az első meccs aztán ismét elbizonytalanított mindenkit, Argentína 2-1-re kikapott Szaúd-Arábiától. De innentől kezdve, ha nem is mindig szép játékkal, de jöttek a győzelmek. Megverték Mexikót, aztán Lengyelországot, a nyolcaddöntőben Ausztráliát, a negyeddöntőben pedig Hollandiát. Nehéz meccs volt, hiszen a 101. percben 2-1-es argentin vezetésnél benéztek egy szabadrúgás-kombinációt, amiből gólt kaptak, jöhetett a hosszabbítás. A Mateu Lahoz újabb őrületéhez asszisztáló csapatok is tettek azért, hogy ez egy emlékezetes meccs legyen, összesen 18 sárga lapot osztott ki a bíró, ment az adok-kapok minden téren. De több gól már nem született, így jöhettek a tizenegyesek. Messiék csak egyszer hibáztak, Enzo Fernández lőtte mellé a labdát, de mivel Virgil van Dijk és Steven Berghuis is kihagyta a maga tizijét, így Argentína nyert. Azóta már kiderült, a FIFA panaszt tett az argentinokra is, még nem tudjuk, milyen következményei lesznek az ottaniaknak. Mert tényleg nem játszottak és viselkedtek szépen, de a hollandok sem. Ki kezdte? Ez a nagy kérdés.

Lionel Scaloni a 3-5-2-es felállást preferálta legutóbb, viszont most, a horvátok ellen visszaállhatnak a 4-3-3-ra. Méghozzá azért, mert Marcos Acuna és Gonzalo Montiel is eltiltott lesz. És bár Montiel általában csere, Nahuel Molina pedig bejátssza a jobb oldalt szárnyvédőként is, Nicolás Tagliafico a másik oldalon nem feltétlenül kedveli ezt a pozíciót.

Igazából három belső védőre talán nincs is szükség, hiszen a horvátok nem arról híresek, hogy mennek előre, mintha nem lenne holnap.

A középpályát megtalálta Scaloni, Alexis Mac Allister, Enzo Fernández és Rodrigo de Paul személyében. Elöl Lionel Messi mellé bejátszotta magát Julian Álvarez, szerintünk a jobb szélre visszatér Angel Di Maria.

Az eredeti keret:

Kapusok: Emiliano Martínez (Aston Villa), Franco Armani (River Plate), Geronimo Rulli (Villarreal)

Védők: Marcos Acuna (Sevilla), Juan Foyth (Villarreal), Lisandro Martínez (Manchester United), Nicolas Tagliafico (Olympique Lyon), Cristian Romero (Tottenham), Nicolas Otamendi (Benfica), Nahuel Molina (Atletico Madrid), Gonzalo Montiel (Sevilla), German Pezzella (Real Betis)

Középpályások: Leandro Paredes (Juventus), Angel Di Maria (Juventus), Rodrigo De Paul (Atletico Madrid), Alexis Mac Allister (Brighton), Exequiel Palacios (Bayer Leverkusen), Enzo Fernández (Benfica), Guido Rodriguez (Real Betis)

Támadók: Lionel Messi (PSG), Lautaro Martínez (Inter Milan), Paulo Dybala (AS Roma), Joaquin Correa (Inter Milan), Julian Alvarez (Manchester City), Nicolás Iván González (Fiorentina), Alejandro Gómez (Sevilla)

A várható kezdőcsapat:

E. Martínez – Molina, Romero, Otamendi, Tagliafico – de Paul, Fernández, Mac Allister – Di Maria, Messi, Álvarez

Egymás elleni meccsek:

Két világbajnokságon játszott egymással a két csapat. Egyet az argentinok, egyet a horvátok nyertek. Az 1998-as már elég régen volt, nem éri meg beszélni róla. Viszont a legutóbbi meccsük… az már két mondatot megér. Ugyanis a csoportkörben összefutó csapatok közül a horvátok nagyon simán verték meg Argentínát, a most már kegyvesztetté vált Rebic mellett Modric és a válogatottól visszavonuló Rakitic találtak be.

Az argentin csapatot akkor még Jorge Sampaoli irányította, és olyan játékosok alkották a keretet, mint Gabriel Mercado, Cristian Pavon, Enzo Perez vagy Maximiliano Meza többek között. Azóta sokat erősödött a csapat, fiatalodtak is, szóval itt sem feltétlenül éri meg az összehasonlítás.

A maradék két meccsük barátságos találkozó volt, egyszer az argentinok győztek 2-1-re, előtte pedig a horvátok 3-2-re.

Előző meccs eredménye
2018.06.21.Világbajnokság 2018
argentina
0:3
croatia
Világbajnokság 2018
2014.11.12.Barátságos Mérkőzés
argentina
2:1
croatia
Barátságos Mérkőzés
2006.03.01.Barátságos Mérkőzés
croatia
3:2
argentina
Barátságos Mérkőzés
1998.06.26.Világbajnokság 1998
argentina
1:0
croatia
Világbajnokság 1998
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Horvátország

Dalic megint megcsinálta. Szemernyi esélyt sem adtak neki a győzelemre Brazília ellen, és jó párszor rezgett is a léc. De a horvátok megint megmutatták, hogy nem szabad leírni őket, és még a szakadék széléről is vissza tudnak jönni. Nem ez volt az első ilyen eset, a nyolcaddöntőben is felálltak a padlóról Japán ellen, és Ivan Perisic segített odaérni a tizenegyesrúgásokhoz. Amit aztán Dominik Livakovicnak köszönhetően megnyertek.

A csoportkörben azért nem volt ennyire egyértelmű, hogy Horvátország a legjobb négy közé kerülhet. Hiszen Marokkóval csak 0-0-t játszottak, és bár Kanadát megverték 4-1-re, Belgium ellen egy gól a kiesésüket érhette volna. Az esély megvolt a belgáknál, de nem éltek vele.

A Brazília elleni mérkőzésen a csapat erejét nagyjából teljes mértékben a védekezés emésztette fel. Kevés helyzetük volt, Andrej Kramaric észrevehetetlen volt, de a társak sem játszottak elöl sokkal jobban. Dominik Livakovic volt az, aki megint meccsben tartotta a csapatát, több védése is volt, Neymar és Vinicius Jr. is többször próbálkozott.

Jött a hosszabbítás, és egy egyérintő után a brazilok hátrányba kerültek. Azt hittük – mindenki azt hitte -, hogy itt már nem lesz egyenlítés, de a semmiből Bruno Petkovic a 117. percben egyenlített. A mentális fölény a horvátoknál volt, azt pedig ki tudták használni a második büntetőpárbajuk során. Livakovic egyet ismét védett, nem is meglepő, hogy maga Oliver Kahn is figyelte, a lábtörést szenvedő Manuel Neuer helyére szeretnék őt megvenni.

A horvát csapat fárad, ez kétségtelen. De biztosak lehetünk benne, hogy az idősebb játékosok, mint Luka Modric, Ivan Perisic vagy Dejan Lovren, ezúttal is a pályán lesznek. A brazilok elleni meccshez képest annyi változásra számítunk, hogy Kramaric helyére Bruno Petkovic lép, ha már sikerült gólt rúgnia legutóbb.

Josip Stanisic az egyetlen, aki nem léphet pályára, az ő sérülése nem múlt még el. De egyébként sem játszana, hiszen Josip Juranovic nagyszerűen teljesít.

Az eredeti keret:

Kapusok: Dominik Livaković, Ivica Ivušić, Ivo Grbić

Védők: Domagoj Vida, Dejan Lovren, Borna Barišić, Josip Juranović, Joško Gvardiol, Borna Sosa, Josip Stanišić, Martin Erlić, Josip Šutalo

Középpályások: Luka Modrić, Mateo Kovačić, Marcelo Brozović, Mario Pasalić, Nikola Vlašić, Lovro Majer, Kristijan Jakić, Luka Sučić

Támadók: Ivan Perišić, Andrej Kramarić, Bruno Petković, Mislav Oršić, Ante Budimir, Marko Livaja

A várható kezdőcsapat:

Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Sosa – Modric, Brozovic, Kovacic – Pasalic, Petkovic, Perisic

Tippelde

Horvátországtól ugyanazt a játékot várjuk, mint Brazília ellen. Zártan fognak védekezni, hiszen ők is tudják, hogy azért Argentína kezdője erősebb valamivel, ami a játéktudást illeti. Ezeket a különbségeket el tudja tüntetni a horvát csapat.

Egygólos meccsre számítunk, így most csak annyit mondunk, két és fél gól alatti eredmény lesz majd a találkozón.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső