Marokkó – Horvátország: Fogadási Tippek és Világbajnokság Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 november 22.
2022. november 23. szerda, 11:00 Al Bayt Stadium
Marokkó
vs
Horvátország

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Nem tudom, hogy vannak vele az olvasók, de engem még nem igazán kapott el a világbajnoki őrület. Alakul, mert a helyzet jobb, mint volt vasárnap, de azért még kellene mondjuk plusz 27 fok, este kilencig tartó fények, meg egy hideg sör ahhoz, hogy azt mondhassam, ez egy jó vb. De erről nem a csapatok tehetnek. És az utóbbit most is meg tudom szerezni, csak épp nem olyan jó úgy sörözni, hogy közben fagypont közeli a hőmérséklet.

Szerdán újabb két csoport első fordulóját játsszák le, következik majd az E és az F jelű négyes, mi pedig most is itt leszünk, és megpróbáljuk kitalálni, hogy a csapatok mire mehetnek egymás ellen.

Elsőként a Marokkó – Horvátország találkozó következik. Afrika egyik legjobb csapata a VB ezüstérmes ellen. Nem hangzik rosszul. Igazából csalódnunk még egy meccsben sem kellett, csapatokban már igen. Marokkóban nem szeretnénk, mert bár vannak elég necces dolgok Walid Regragui csapatában – gondoljunk csak arra, hogyan bántak el Ryan Mmaee-val -, attól még egy nagyon erős együttesről beszélhetünk.

És persze itt vannak a horvátok egy nagyon erős összeállításban, akik négy éve minden szurkolót el tudtak varázsolni.

Tudják azt a szakértők is, hogy a horvátoknak vigyázni kell. Hiába számítanak ők az esélyesnek, ez lehet az első meccs, ahol a favoritot reális esély van megfogni. És ez látszik a meccsre adott szorzókból is.

Horvátország győzelme kétszeres, míg Marokkó sikere négyszeres pénzt ér, közben a döntetlen a kettő között helyezkedik el.

A mai napon még olvasni fogtok a 2014-es világbajnok németekről, a 2010-es győztes spanyolokról, és következnek majd még a belgák is.

Marokkó

Kissé nagy volt a fejetlenség a marokkói válogatottnál, hiszen a VB-re őket kijuttató Vahid Halihodzic szövetségi kapitány a vb kezdete előtt két hónappal menesztésre került, holott a pályán látottak alapján a szövetségnek erre semmi oka nem volt. Minden bizonnyal valamiféle személyes ellentét és vita előzhette meg az esetet, mindenesetre a bosnyáknak már ez volt a harmadik ilyen esete, hogy egy csapatot kivisz a VB-re, viszont a tornán már nem ő ül a kispadon.

Érkezett Walid Regragui, egy korábbi válogatott játékos, akivel az eredmények nem lettek rosszabbak, de néhány változtatást eszközölt, olyanokat, ami nem mindenkinek tetszik. És ebből már minden bizonnyal kitaláltátok, Ryan Mmaee esetére gondolok. A Ferencváros támadója a selejtezők során négy gólt rúgott és négy gólpasszt adott, 10-ből 9 edző vitte volna magával a csatárt, aki egyébként egy EL-továbbjutó csapat stabil kezdőjátékosa. Na most az a maradék egy Regragui, ő ugyanis kihagyta a keretből a támadót. Még úgy is, hogy időközben két támadója is megsérült, el sem gondolkozott, hogy Mmaee kerüljön Amine Harit vagy Zakaria Aboukhlal helyére.

Inkább végig vertek egy honosítást, és a belga-marokkói Anass Zarouryt hívták be. Ebből is látszik, itt nem a teljesítménnyel voltak gondjai a szövetségi kapitánynak…

Marokkó kerete egyébként nagyon erős, főleg a védelem és a középpálya az, ahol kiemelkedő játékosaik vannak. Nézzük csak a védelmet: Saiss, Aguerd, a széleken pedig Mazraoui és Hakimi. Klasszisok.

Ahol gyengék lehetnek, az épp a csatársor, mert bár ott is van egy Youssef En-Nesyri, a Sevilla támadója a jó formától messze van. Viszont azzal, hogy Halihodzic távozott, megnyílt az út Hakim Ziyech előtt. A Chelsea játékosa korábban visszamondta a válogatottságot személyes ellentétek miatt, ezek pedig most elhárultak.

A szövetségi kapitánynak két kisebb sérültje van, elviekben a torna későbbi szakaszában már ők is pályára léphetnek, de a horvátok elleni mérkőzést ki fogják hagyni. Az egyikük a Samp légiósa, Abdelhamid Sabiri, a másik Abdessamad Ezzalzouli, aki az Osasunában játszik.

Marokkó a felkészülés során Grúziával játszott egy barátságos meccset kevesebb mint egy hete, és meggyőző játékot mutattak, 3-0-ra nyertek En-Nesyri, Ziyech és Boufal góljaival.

Az elmúlt fél évben egyébként nem találtak legyőzőre, még júniusban verte őket az USA 3-0-ra egy barátságos mérkőzésen.

A teljes keret:

Kapusok: Yassine Bono, Munir Mohamedi, Ahmed Reda Tagnaouti

Védők: Achraf Hakimi, Noussair Mazraoui, Nayef Aguerd, Badr Benoun, Romain Saiss, Yahya Attiyat Allah, Jawad El Yamiq, Achraf Dari

Középpályások: Sofyan Amrabat, Abdelhamid Sabiri, Selim Amallah, Azzedine Ounahi, Bilal El Khannouss, Yahya Jabrane, Anass Zaroury

Támadók: Hakim Ziyech, Abde Ezzalzouli, Zakaria Aboukhlal, Sofiane Boufal, Ilias Chair, Youssef En-Nesyri, Walid Cheddira, Abderrazak Hamed Allah

A várható kezdőcsapat:

Bono – Mazraoui, Saiss, Aguerd, Mazraoui – Amrabat, Ounahi – Amallah, Boufal, Ziyech – En-Nesyri

Egymás elleni meccsek:

A két csapat még sosem találkozott egymással.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Horvátország

Négy éve Zlatko Dalicék mindenkit megleptek, nagyobbnál nagyobb csapatokat ejtettek ki, aztán végül a döntőben szenvedtek el vereséget, így ezüstérmesek lettek. Ezt a teljesítményt próbálja most megismételni déli szomszédunk, ám az esély arra, hogy ez ismét sikerüljön… nem túl nagy. A horvát csapat még most is láthatóan erős, most is akad pár világklasszis, köztük egy korábbi aranylabdással, de a négy évvel ezelőtti VB-hez képest a keret gyengült, főleg csatárposzton.

Az utánpótlásból behozott fiatalok egyike sem üti meg azt a szintet, amit mondjuk egy Mario Mandzukic tudott. Így ez lehet az együttes achilles-sarka. Kell majd a segítség a támadó középpályásoktól, a szélsőktől, mert Marko Livaja, Andrej Kramaric vagy Bruno Petkovic oda kevés lesz.

Valamennyire rám cáfol a tény, hogy a válogatott az utolsó öt meccsét zsinórban megnyerte. És olyan csapatokat vertek, mint a dánok (kétszer!), a franciák vagy Ausztria…

A horvát keretben kevés a meglepetés, Dalic szinte mindenkit elhozott, akire számíthattunk. Duje Caleta-Car, valamint Antonio Mirko Colak hiánya viszont látványos. Utóbbit nem igazán értjük, a csatár remek szezont hozott tavaly, és idén új csapatában is lövi a gólokat.

Horvátország kerete teljes, nincsenek kisebb sérülések, és arról sem tudok, hogy esetleg valakit el kellett volna küldeni.

A csapatnak szintén volt egy barátságos meccse, Szaúd-Arábiával játszottak, akik szintén ott vannak a világbajnokságon. Az eredmény 1-0 lett, Andrej Kramaric talált be. Egyébként a csatárnak, valamint Ivan Perisicnek is volt egy meg nem adott gólja.

A teljes keret:

Kapusok: Dominik Livaković, Ivica Ivušić, Ivo Grbić

Védők: Domagoj Vida, Dejan Lovren, Borna Barišić, Josip Juranović, Joško Gvardiol, Borna Sosa, Josip Stanišić, Martin Erlić, Josip Šutalo

Középpályások: Luka Modrić, Mateo Kovačić, Marcelo Brozović, Mario Pasalić, Nikola Vlašić, Lovro Majer, Kristijan Jakić, Luka Sučić

Támadók: Ivan Perišić, Andrej Kramarić, Bruno Petković, Mislav Oršić, Ante Budimir, Marko Livaja

A várható kezdőcsapat:

Livakovic – Juranovic, Sutalo, Gvardiol, Sosa – Modric, Brozovic, Kovacic – Vlasic, Kramaric, Perisic

Tippelde

Esélyesebb a sikerre a horvát csapat, de ez a marokkói válogatott okozhat meglepetést, és nem csak ezen a mérkőzésen. A védelmük kőkemény, középen még Amrabat is tud segíteni, így nagyon nehéz lesz gólt rúgni nekik.

Folyamatosan azt mondatják velem a kis hangok a fejemben, hogy nem lesz ez egy egyértelmű meccs. Ezért lesz egy óvatos, és egy nem annyira papírforma tippünk.

Az egyik az, hogy mindkét csapat szerez gólt. Annak ellenére, hogy jó a marokkói csapat védekezése, Horvátország az utóbbi időben erős csapatokat győzött le. Viszont a kockázatosabb tippünk az, hogy az eredmény döntetlen lesz.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső