Marokkó – Portugália: Fogadási Tippek és Világbajnokság Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 08.
2022. december 10. szombat, 16:00 Al Thumama Stadium
Marokkó
vs
Portugália

Tegnap a nap végére hagytuk a világbajnoki meccseket, de ma csavarunk egyet, és azokkal kezdjük. A héten megszokhattátok, hogy visszatértünk Angliába és Olaszországba, hogy az ottani másodosztály meccseit tippeljük meg. Ez részben ma is így lesz, az olaszok nem, de az angolok megjelennek, négy mérkőzésről lesz szó. És mellette Katart sem hagyjuk el, folytatódnak a negyeddöntők, a pénteki meccsek után szombaton kialakul az elődöntő mezőnye. Már csak négy csapat lesz versenyben, és egyelőre nehéz megmondani, kik lehetnek azok.

Portugália bár kiütéses győzelmet aratott Svájc ellen, mégsem egyértelmű esélyesek a rendkívül jól védekező, hősiesen játszó Marokkóval szemben. Esélyesek, de nem egyértelmű esélyesek, és ez azért nem ugyanaz.

Walid Regragui csapata erőn felül teljesít a világbajnokságon, és már csak maradtak az afrikai csapatok közül, akik még versenyben vannak. A nemrégiben még érdekes döntései miatt szinte közellenség, a szövetségi kapitány, egycsapásra hős lett. És nem is biztos, hogy itt a vége.

A spanyolverő Hakimiék egy másik latinos csapattal fognak játszani, viszont az mindenképp hátrány számukra, hogy Goncalo Ramosék nem egy passzívan játszó kézicsapatra hasonlítanak, mint a spanyolok. Ezt a hasonlatot egyébként a spanyol lapok írták a vörös fúriára…

Még egy ilyen volumenű kiütésre nem lesznek képesek Fernando Santosék – minden bizonnyal -, annál a marokkói védelem sokkal jobb… Már, ha teljes erejükkel ki tudnak állni…

A fogadóirodák portugál győzelmet várnak, 1.70 körüli szorzó jár a sikerükre, a döntetlen 3.50, a marokkói győzelem pedig 6.00-s szorzót jelent.

Jöjjön a Marokkó – Portugália találkozó!

Marokkó

A csoportkör megnyerésekor Walid Regragui azt mondta, a játékosai már elhiszik, hogy akár meg is nyerhetik a világbajnokságot. Miután Spanyolországot legyőzve a legjobb nyolc közé jutottak, megismételte ugyanezt. Miért ne nyerhetne Marokkó? A kérdést tényleg fel kell tenni… Miért ne? Görögország is tudott Európa-bajnokságot nyerni anno. Nem mondom, hogy van esélyük, de igazából már csak három meccset kéne megnyerni ahhoz, hogy a világbajnokság legnagyobb meglepetését produkálják.

Nem kell ennyire előre szaladni, előzetesen az is elég, ha már az elődöntőbe bejutnak, aztán onnan lehet tovább gondolkozni. És ez hatalmas szó lesz.

A marokkói keret legnagyobb erénye, hogy láthatóan csapatként funkcionálnak, hiába van ott Ziyech vagy En-Nesyri, ők is ugyanúgy melóznak, mint mindenki más. Másik nagy erényük, hogy a védelmük klasszis játékosokkal van tele. Középen Nayef Aguerd és Romain Saiss, a széleken Achraf Hakimi és Noussair Mazraoui. A kapuban Bono, aki a spanyolok ellen két tizenegyest is kivédett, egyet pedig a kapufára nézett, ezzel pedig ő lett a mérkőzés hőse. Ferrán Torresék teljesen megérdemelten estek ki, miután kiütötték Costa Ricát, semmit sem mutattak. Sem a németek, sem Japán, és aztán Marokkó ellen sem. Irányították a játékot, de a legnagyobb ziccert így is Marokkó hagyta ki a hosszabbításban.

A győzelem viszont áldozattal járt. Aguerd nem tudta végigjátszani a meccset, és a hírek szerint a portugál csapat ellen sem lesz bevethető, a helyén majd Jawad El Yamiq játszik, aki legutóbb is váltotta őt. Szintén sérülést szenvedett Romain Saiss és Sofiane Boufal, azonban ők tudnak majd játszani.

Regragui mesternek nincs oka változtatni, és igazából a keret sem olyan hosszú, hogy a kezdőjátékosokat könnyen pótolja. Aboukhlal vagy Sabiri bármikor be tud ugrani, viszont a padon ülők többsége nem az a szint, mint a kezdőben.

Marokkó még sosem játszott negyeddöntőt a világbajnokságok során, mivel senki nem várt tőlük hasonló teljesítményt, így felszabadultan játszhatnak. Ez az ő nagy előnyük. Viszont az is igaz, hogy a hatot rúgó portugálok ellen még jobban kell védekezni, Spanyolországból a tiki-taka a veszélyes támadásokat, átlövéseket, lyukra futtatásokat kvázi kiölte.

Az eredeti keret:

Kapusok: Yassine Bono, Munir Mohamedi, Ahmed Reda Tagnaouti

Védők: Achraf Hakimi, Noussair Mazraoui, Nayef Aguerd, Badr Benoun, Romain Saiss, Yahya Attiyat Allah, Jawad El Yamiq, Achraf Dari

Középpályások: Sofyan Amrabat, Abdelhamid Sabiri, Selim Amallah, Azzedine Ounahi, Bilal El Khannouss, Yahya Jabrane, Anass Zaroury

Támadók: Hakim Ziyech, Abde Ezzalzouli, Zakaria Aboukhlal, Sofiane Boufal, Ilias Chair, Youssef En-Nesyri, Walid Cheddira, Abderrazak Hamed Allah

A várható kezdőcsapat:

Bono – Hakimi, Yamiq, Saiss, Mazraoui – Ounahi, Amrabat, Amallah – Ziyech, En-Nesyri, Boufal

Egymás elleni meccsek:

Ez a két együttes négy évvel ezelőtt is megmérkőzött egymással. A portugáloknak akkor is sikerült a továbbjutás (Spanyolország mögött), viszont Marokkó egy ponttal kiesett, méghozzá utolsó helyen. A kettejük mérkőzése csak egy gólt hozott, rögtön a felharsanó sípszót követően Cristiano Ronaldo a hálóba talált.

Ezen kívül még egy meccsük volt, az is világbajnokságon, csak pár évvel korábbi találkozóról van szó. 1986-ban meccseltek, méghozzá akkor is a csoportkörbne. A szereposztás fordított volt: Marokkó jutott tovább (Angliát és Lengyelországot is maguk mögé utasították), Portugália az utolsó lett. A meccset Khairi vezérletével Marokkó 3-1-re megnyerte.

Előző meccs eredménye
2018.06.20.Világbajnokság 2018
portugal
1:0
morocco
Világbajnokság 2018
1986.06.11.Világbajnokság 1986
portugal
1:3
morocco
Világbajnokság 1986
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Portugália

Miután kiestek a spanyolok, mindenki figyelme a portugálok felé terelődött. A meccs előtt az volt a fő téma, kezdeni fog-e Cristiano Ronaldo, aki eddig egyetlen gólt szerzett, még Ghána ellen talált be tizenegyesből. Holott a padon számtalan jó lehetőség volt az ő helyettesítésére. Hiába a csapat ikonja, le kell tudni ülni a padra, és Santos meg is lépte, Goncalo Ramosnak szavazott bizalmat a kapitány, a Benfica fiatalja pedig meghálálta, hogy bíztak benne.

Portugália nem ismert félelmet, sem pedig kegyelmet. Úgy fociztak, ahogy már régóta nem láttuk őket, de abból a szempontból könnyű dolguk volt, hogy Svájc remek partnernek bizonyult.

Ramos mesterhármassal zárt, még betalált Raphael Guerreiro és Pepe – ezzel pedig ő lett minden idők legidősebb portugál vb-gólszerzője -, valamint Rafael Leao is.

A portugálok most játszottak a legjobban, úgy tűnik, a klubja után a válogatottban sem nélkülözhetetlen már Ronaldo. És minden bizonnyal Marokkó ellen is a padon marad, három gól után Ramos játszani fog.

Otávio felépült, de nem hinném, hogy ezúttal is kezdő lesz, Danilo Pereira és Nuno Mendes továbbra is sérültek.

Az eredeti keret:

Kapusok: Diogo Costa (Porto), Jose Sa (Wolves), Rui Patricio (Roma)

Védők: Diogo Dalot (Manchester United), Joao Cancelo (Manchester City), Danilo Pereira (PSG), Pepe (Porto), Ruben Dias (Manchester City), Antonio Silva (Benfica), Nuno Mendes (PSG), Raphael Guerreiro (Borussia Dortmund)

Középpályások: Joao Palhinha (Fulham), Ruben Neves (Wolves), Bernardo Silva (Manchester City), Bruno Fernandes (Manchester United), Joao Mario (Benfica), Matheus Nunes (Wolves), Otavio Monteiro (Porto), Vitinha (PSG), William Carvalho (Real Betis)

Támadók: Andre Silva (RB Leipzig), Cristiano Ronaldo (Manchester United), Goncalo Ramos (Benfica), Joao Felix (Atletico Madrid), Rafael Leao (AC Milan), Ricardo Horta (Braga)

A várható kezdőcsapat:

D. Costa – Cancelo, Dias, Pepe, Guerreiro – Carvalho, Neves, B. Silva – B. Fernándes – J. Félix, Ramos

Tippelde

Van miért dicsérni Marokkót, de még egy olyan kemény csapat sem várt rájuk, mint a portugál. Fernando Santos megtalálta a legjobb kezdőjét, és ha ezúttal is úgy támadnak és olyan hatékonyak lesznek, mint Svájc ellen, úgy Marokkónak nem sok esélye lesz. Főleg Aguerd nélkül.

Ezúttal megkockáztatom a portugál győzelmet, viszont a két és fél gól feletti eredményben annyira nem vagyok biztos, dacára a múltkori gólesőnek. Marokkó jól védekezik, támadásban viszont sokat eddig nem mutattak…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső